A klarisszák elévülhetetlen érdemeket szereztek a magyar kultúra és lánynevelés terén. A középkori alapítású női szerzetesrendhez kötődnek a leghíresebb magyar nyelvű kódexek, több klarissza műfordítót, írót, festőt tart nyilván a kultúrtörténet.
Assisi Szent Klárát 1255. augusztus 15-én avatták szentté. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 12. napjára. 1969-től augusztus 11-én ünnepeljük.
„Qvam pulcra est casta generacio cum claritate …” Sap III. „Mely igen szép az tiszta nemzetség fényességgel egyetembe, mert halhatatlan az ő emléközeti.”
Amikor Assisi Szent Klára nőként elsőül csatlakozott a ferences mozgalomhoz, Szent Ferenc a bencés apácamonostor nővéreihez irányította őt. Ám miután egyre több nő választotta a ferences szerzetesi ideált, „a szegénység kiváltságát”, önállósultak, s megalapították 1212-ben a klarissza rendet. A rendalapító Klárát, halála után két évvel, 1255-ben IV. Sándor pápa szentté avatta.
Az Assisi Szent Klára által alapított klarissza apácarend a ferences rend női ága, az egyetlen középkori alapítású nő szerzetesrend Magyarországon, amely XIII. századi alapításától folyamatosan működött, egészen 1782-ig. Addig, amíg II. József rendelettel fel nem oszlatta a többi szerzetesrenddel együtt. Így a klarisszák hazai története – szoros összefüggésben a magyar irodalmi anyanyelvűség, az írásbeliség kialakulásával – fél évezredet ölel fel.
A magyar rendnek is vannak szentjei: Prágai Szt. Ágnes (+1282), Krakkói B. Szalome (+1268), Árpád-házi B. Jolán (+1298), Árpád-házi Szt. Kinga (+1292). A rend Magyarországon – miként Európában is – igen elterjedt volt.
Az első magyar klarissza zárdát 1240-ben Nagyszombaton alapították, s éppen ezt a kolostort hagyták el utoljára lakói a feloszlatás hírére. A nagyszombati rendházat továbbiak követték a középkorban: Pozsonyban, Óbudán, Várad-Velencén, Sárospatakon és Kolozsvárott, majd 1714-ben a budai Várban és Zágrábban. Ezek a közösségek IV. Orbán pápa szabályzatát követték, amely lehetővé tette a birtok elfogadását, a gróf Csáky Éva Franciska apátnő által 1728-ban alapított pesti klarissza monostorban viszont már visszatértek az eredeti szegénységhez.
A török hódítás, a protestantizmus terjedése menekülésre kényszerítette az apácákat, a XVII. század elejére csak a nagyszombati és a pozsonyi rendház maradt fenn. A magyar klarisszák viszont „jól menekültek” – mert a ferencesek támogatását élvezték, gazdag rokonaik voltak, – ezért aztán újra és újra visszatértek.
A rendházakban szorgos kezek írták a kódexek lapjait. Több Mohács előtt keletkezett klarissza kezet magánviselő magyar nyelvű kódexet ismerünk (Jókai, Nádor, Lobkovitz-kódex). Csakúgy, mint regulaszövegeket, a kolostorok nyilvántartó könyveit, zsoltáros könyveket, miseruhákat, szertartás edényeket.
Legnagyobb klarissza kolostorunk 1334 és 1541 között az óbudai volt, amelyet Erzsébet királyné, Róbert Károly özvegye alapított és építtetett. S végrendeletében több mindent hagyományozott a zárdára. Éppen innen datálódik a legkorábbi könyves emlék a magyar klarissza rend történetében. Nevezetesen egy breviárium, amelyet az özvegy királyné Pakur Klára apácára hagyott. Építészeti és tárgyi emlékekben is kiemelkedő az óbudai kolostor, melyet alapos régészeti kutatás tett hozzáférhetővé. A feltárt rendház és temploma ma, romjaiban is Óbuda egyik látványossága. A magyarországi klarisszák hosszú kényszerű szünet után 1995-ben érkeztek újra hazánkba.
