Rabolt, gyilkolt és egy bűnbandát is létrehozott, de csak a gazdagokra volt veszélyes. A szegényeket nem bántotta a százhetvenöt éve, 1837. február 17-én alig 26 évesen meghalt leghíresebb bakonyi betyár, Sobri Jóska.
A magyar betyárvilág a XIX. század elején alakult ki az Alföldön, a Bakonyban és Somogyban. A betyárok szegény zsellérekből, pásztorokból, a katonaság elől menekülő legényekből verbuválódtak. Világukat egyfajta romantika övezte, s mivel a gyűlölt hatalom üldözte őket, némi rokonszenvet is ébresztettek.
A valóságban nagy részük közönséges bűnöző volt, aki legfeljebb a sajátos betyárbecsületet tisztelte, de a tulajdont és az életet nem. A „jó betyárok” nagyra növesztett alakja köré viszont legendák szövődtek, a törvényen kívüli társadalom csúcsára emelkedett vezérek pedig a betyárvirtus megtestesítői, a népdalok hősei (és az akasztófa virágai) lettek. Az alföldi betyárok közül a legnagyobb hírnévre Rózsa Sándor, a bakonyi betyárok közül Sobri Jóska tett szert.
240 pálcaütés és két év Szombathelyen
Már származását is legendák övezik, Sobri Jóska (becsületes nevén Pap József) vélhetőleg 1810 táján született Pap József néven a Vas megyei Endrődön, egy kondás fiaként. Ragadványneve vélhetőleg a Sopron megyei Soborra utal, ahonnan apja származott. A legenda szerint kisbojtár istenfélő nevelést kapott, de rossz társaságba keveredett, s egy vélhetően virtuskodásból elkövetett disznólopás után két év börtönre ítélték, amit megtoldottak 240 pálcaütéssel. (Szombathelyen ez a börtön ma a megyeháza levéltáraként működik, ezzel kapcsolatban szokták emlegetni, hogy itt ült Sobri.)
Sobri Jóska szép, deli legény volt, valóságos betyáradonisz, aki után kölyök kora óta futottak a cselédek és az úrinők. Romantikus mesék és dalok szólnak románcáról: elcsavarta a fejét Benkő Lázárné foglárnénak, és a rácsok mögött szerelmi románcot folytatott vele, egyik rabtársától megtanult írni-olvasni és megkedvelte a cifra ruhákat. A pásztorórákkal dúsított románc több előnyhöz is juttatta Sobrit, nem csak konyhás rabbá léptették elő, ahol az éhezésről és a mosdatlanságról is elfeledkezhetett, de szabadon jöhetett-mehetett a börtönudvarban is.
A börtönből való szabadulásáról is többféle mendemonda kering. Az egyik szerint megszökött a foglárné segítségével, a másik szerint kitöltötte büntetését. Nem sok idő telt el, és Sobri ismét összeütközésbe került a törvénnyel.
A korabeli sajtó öncélú rablóként, betegesen bűnöző világcsavargóként tünteti fel, romantikus történetekbe illesztve. 1835-ben társával, Fényes Istók bojtárral kirabolták a kolomposi juhászt. Istókot elfogták és felakasztották, Sobrinak azonban sikerült megszökni az igazságszolgáltatás elől. Ettől kezdve bujdosásra kényszerült. Csakhamar a bujdosó szegénylegények vezérévé vált, akikkel a Dunántúl erdős vidékein tevékenykedett. Banda verődött köré, alvezére egy Milfajt Ferkó nevű, hat osztályt végzett, több nagyúrnál szolgált inas lett. Sobriék a Bakonyban tevékenykedtek, de portyáik során eljutottak Győrig és Zaláig is, főként papokat, gazdag juhászokat, kereskedőket fosztogattak.
„gazdagot rabolja, szegényt segíti”
1836-ban a kónyi kasznártól vitték el a győri káptalan pénzét – ám Sobri a család számára hét ezüst evőeszközt visszaadott, táplálva a nagylelkű rablóról keringő mondákat. A betyár nem sokkal később szolgagyőri kastélyában Hunkár Antal ezredest rabolta ki, de ez már végzetesnek bizonyult számára, tettük országos botránnyá dagadt, a köztiszteletben álló áldozat (akinek házában szó szerint egy fillért sem hagytak) személyesen a királynál tett panaszt.
Sobri fejére száz arany vérdíjat tűztek ki, s kilenc vármegye indított ellene hajtóvadászatot, amelybe a pandúrok mellett a katonaságot is bevonták. Az üldözött betyár csapatának egy része Milfajt vezetésével a Vértes felé vonult, de messzire nem jutottak. Alvezére egy elfajult mulatozás során magát lőtte meg, a sebesült betyárt már könnyen elfogták, s a „talpon álló” (statáriális) bíróság 1836 karácsonyán felakasztatta.
Sobrit és öt társát 1837. február 17-én kerítették be Somogy és Tolna megye határán. Lápafőnél szabályszerű ütközet alakult ki, a sarokba szorított betyárok még sebesülten sem adták meg magukat. Sobri folyamatosan tüzelt a katonákra, akik végül mégis közelébe férkőztek, és egy tiszt lándzsával rontott rá. A betyár célba vette, de amikor rádöbbent reménytelen helyzetére, magát lőtte szíven. A legenda tovább él (pisztolyát ma is „több” helyen is őrzik a monda „hitelessége” bizonyságaként), sőt több helyen mutogatják azt a tölgyfát, amelynek tövébe a falubeliek eltemették.
„Sobri él”
Nehezen érthető, miért épp Sobri Jóska lett az egyik leghíresebb betyár, hiszen emlékezetes tett nem fűződik nevéhez – igaz, gyilkosság sem (állítólag). Külseje előnyös volt, a körözőlevél sudár termetű, fehér bőrű, csinos arcú legénynek írja le.
Rózsa Sándor után a leghíresebb magyar betyárnak tartják. Nevezetessége azért is nagy teljesítmény, mert Rózsa 65 évet élt és bár ült börtönben is de lényegesen hosszabb idő alatt szerezte kétes hírnevét. Ezzel szemben Sobri korai halála miatt mindösszesen pár évi betyárkodásának eredményeként vált országszerte ismertté. Neve körül valóságos kultusz alakult ki, hiszen mesék, dalok és táncok őrzik emlékét.
Halálába a nép nem akart beletörődni, még évtizedekkel később is suttogták, hogy Szlavóniába bujdosott és kanászkodik, az Alföldön lett gazdag számadó, kivándorolt Amerikába és így tovább. Jellegzetes kalapját a mai napig Sobri kalapnak nevezik. A Tiszántúlon elterjedt mondák szerint nemes Vay Ádám betyárkodik ezen a néven, aki nappal selyemben udvarol a dámáknak, éjjel pedig rabolni jár a Bakonyba. A fél-népi ponyvatörténetek szerint több nyelven beszélt, nemesi származású, „úri” ember volt. Emlékét mesék, népdalok, balladák, ponyvaregények sora őrzi, bekerült a német lexikonokba és újságokba, Franciaországban még zenés darab is született róla. Itthon tíz éve forgattak róla kalandfilmet Sobri címmel.
