A Miklós (Nicolaus) név a nicos, azaz „győzelem” és a laos, azaz „nép” szóból ered. A Miklós név tehát annyi, mint a „nép (vagyis a nép általvéghez vittbűnök) fölötti győzelem”, vagy a „nép győzelme” más magyarázat szerint a „nép ragyogása”.
December 6-án tartjuk Szent Miklós püspök ünnepét, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke lett, és akinek jótét cselekedeti mára összeforrtak egy piros ruhás, pocakos, ősz szakállú, kedves öregemberével – ez a nap egyben a gyermekek által annyira várt Mikulás-ünnep is.
Szent Miklós kultusza
Szent Miklós (Nikolaosz) 270 körül született a kis-ázsiai Patarában. Miklós gazdag szülők házasságából származott, apját Epiphanesnak, anyját Johannának hívták, szüleit korán elvesztette, vagyonukat megkeresztelkedése után szétosztotta. Fiatalkorában is jámbor volt, szórakozás helyett inkább templomba járt, mint aki tudta: feladat vár még rá az életben.
Nem mindennapi körülmények között lett Myra (a mai törökországi Demre) püspöke: elődje halála után új egyházi elöljárót akartak választani, a tanácskozók között volt egy nagy tekintélyű püspök, akinek a szava sokat számított, és aki egy hangot hallott, miszerint az lesz az új püspök, aki először átlép másnap a templom küszöbét, és akinek a neve Miklós. Másnap hajnalban Miklós ért legelsőnek a püspök azonnal megkérdezte: „Mi a neved?” A szelíd fiú pedig meghajtott fővel válaszolt: „Miklós, szentséged szolgája.” Erre a templomba vezették, s bár igen erősen ellenkezett, a püspöki székbe ültették.
A fellépett a pogányok ellen, az éhínség idején gondoskodott a lakosokró, a keresztényüldözés idején börtönbe vetették, kiszabadulva részt vett a 325-ben tartott niceai zsinaton. A jótékonykodásáról ismert Miklós, akit már életében szentnek tartottak, 343. december 6-án halt megtestét márványsírba helyezték. Amikor Myrát 1087-ben elfoglalták a szeldzsukok, maradványait átszállították az itáliai Bariba, ahol bazilikát emeltek tiszteletére, ereklyéit a főoltáron, és kultusza szerte Európában elterjedt. A település az itt őrzött ereklyék miatt a középkor egyik legnépszerűbb zarándokhelyévé vált.
Legendák és csodák
Számos csodatettet tulajdonítanak Miklósnak, egyebek között azt tartják számon, hogy viharban megmentette egy vízbe esett tengerész életét. Amikor városát éhínség sújtotta, egy gonosz hentes három kisgyermeket ölt meg, hogy kimérje húsukat, Miklós azonban leleplezte, sőt a fiúkat is feltámasztotta. Miklós püspök a róla szóló legendáknak köszönhette ajándékosztó szerepét, a leghíresebb legenda szerint élt Myrában egy szegény ember, aki hozomány híján nem tudta férjhez adni három leányát. A püspöknek fülébe jutott a dolog, éjszaka dobott be három erszényt az apának, így a lányok megmenekedtek attól, hogy örömlánynak adják el őket és a szegény ember ki tudta házasítani a leányait.
Azt a mai napig nem tudni, hogy pontosan mikor vált szokássá az ajándékosztás. Egyes források szerint a szent halála után az emberek utánozni kezdték Miklós tettét, és halálának napján, december 6-án ajándékokat adtak barátaiknak, természetesen titokban.
Miklós az utazók, a zarándokok, a tengerészek és a révkalauzok, a gyermekek, a hajadonok és az aggszüzek, valamint a zálogházak tulajdonosainak védőszentje, oltalmazója továbbá a házasságnak és az anyaságnak, védőszentje Oroszországnak, Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Pugliának. A szent ünneplése és a személyéhez kapcsolódó ajándékozás végül a 16. században terjedt el, és Európa országaiban különböző változatok figyelhetők meg, igaz, hogy az ünnep középpontjában mindenhol a gyermekek álltak.
A források egyértelműen arra utalnak, hogy tisztelete Magyarországon töretlen volt. Egyes kutatások szerint a Miklós helynevek és a templomok a keleti egyház térítő tevékenységéhez köthetők, ezt azonban egyértelműen nem lehet bizonyítani. Mindenesetre a középkorból adatolható, helynévvé nem vált templomainak száma meghaladta a 250-et. Ünnepét, december 6-án, már Szent László I. törvényének 38. cikkelye a kötelezően megtartandók közé sorolta. Magyarországon mintegy hatvan községet neveztek el róla, például Kunszentmiklóst, Szigetszentmiklóst.
Télapó és Krampusz
Ünnepe, hagyományai összemosódtak a karácsonyi ünnepkörrel. A nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz (a magyar Mikulás a Miklós név cseh és szlovák alakja). Szinte minden nép kultúrájában feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagy csizmájú alakja – amelyet egyes források szerint csak a múlt században nyert el. Német nyelvterületen a Mikulásnak fenyegető külsejű „kísérői” is vannak, akik veréssel vagy éppen megevéssel fenyegetik a rossz gyermekeket: ilyen Németországban a gólyalábon közlekedő Knecht Ruprecht, Svájcban Schmutzli, Ausztriában a krampuszok. Hazánkban a Miklós-napi alakoskodásoknak nagy hagyománya van, de az ajándékozás szokása csak a XIX. század második felétől terjedt el. Ma a Mikulás éjszaka, titokban teszi ajándékait az ablakba helyezett csizmákba, cipőkbe.
A püspök neve mindenütt más és más: Szent Miklós, Heiliger Nikolaus, Mikulás, Finnországban Joulupukki, az Amerikában ismert Santa Claus a holland Sinterklaas torzult változata. A Szovjetunióban a vallásos vonatkozásoktól megtisztított Gyed Moroz (Fagy apó) a jóságos Sznyegurocskával (Hópelyhecske) hozta a fenyőfát az ajándékokkal, de szilveszterkor. Télapót megpróbálták „exportálni” is a szocialista országokba, hogy kiszorítsák vele a Mikulást és Jézuskát, de csak a neve terjedt el. Német területeken Mikulás megfelelője a Nikolaus. Nem összetévesztendö a karácsonykor a Jézuska (Christkind) helyett ajándokot hozó Weihnachtsmannal.
A német népszokások Szent Miklósa a jutalmazása mellett büntetett is: a jókat ajándékokkal halmozta el, míg a rosszaknak vessző, virgács, vagy némi verés járt osztályrészül. Ez utóbbiak kirovásánál mindig a szolgája volt a végrehajtó, a krampusz.
Angolszász területeken (főleg az Amerikai Egyesült Államokban) Santa Claus néven karácsonyi ajándékhozó alakká vált Mikulás, és története szerint az Északi-sarkon lakik. A gyerekek karácsony előtt levelet küldenek neki kívánságaikkal. A Mikulás a Télapó, rénszarvas-vontatta szánjával december 25-én egy éjszaka alatt körbejárja a Földet, és a kandallóra tett zoknikba, harisnyákba apró ajándékokat helyezve lepi meg a gyerekeket, akik tejjel és süteménnyel várják.
(Felhasznált irodalom: Jacobus de Voragine: Legenda aurea)
