A 27. Váci Világi Vigalom rendezvényen többek között olyan ismert művészek és együttesek koncertjeit láthatja a közönség, mint Fenyő Miklós, a Leander Kills, a Deák Bill Blues Band, Gubás Gabi, az Ocho Macho, valamint a legendás Nazareth.
Július 19-én kezdődik a 27. Váci Világi Vigalom, a város és a Dunakanyar egyik legrangosabb kulturális eseménye; az ingyenes fesztiválon külföldi és magyar előadók is fellépnek.
Retzler Péter, a Váci Világi Vigalom főszervezője, a fesztivált rendező váci Madách Imre Művelődési Központ igazgatója elmondta: a 27. alkalommal megszervezett összművészeti fesztiválon négy színpadon zajlanak a programok. A programok közül kiemelte, hogy a Nazareth együttes pénteken lép fel a Duna-parti nagyszínpadon, ahol szombaton Fenyő Miklós, vasárnap pedig a Kowalsky meg a Vega produkciója is látható. A Március 15. téren lévő nagyszínpadon pénteken az Ocho Macho, szombaton a Leander Kills, vasárnap a Deák Bill Blues BandGtegy száz programot szerveznek, a könnyűzenei koncertek mellett komolyzenei programokkal, színházi előadásokkal, kiállításokkal, valamint gyerekprogramokkal is várják az érdeklődőket.
Borossa Zsóka, a Váci Világi Vigalom szervezője elmondta: a gyerekeket kézműves foglalkozásokkal várják, szombaton délután a Március 15. téren Gubás Gabi lép fel, emellett gyermek-udvart is szerveznek, ahol régi játékokkal ismerkedhetnek meg a gyerekek, vasárnap pedig víziparkkal várják őket.