„Minden, mi él, az egyenlő soká él, / A százados fa s egynapos rovar. / Eszmél, örül, szeret és elbukik, / Midőn napszámát s vágyait betölté.” 1864. október 5-én halt meg Madách Imre magyar költő, író, ügyvéd, politikus, Az ember tragédiája című dráma szerzője.
„Madách nemcsak a XIX. század lelkének legegyetemesebb kifejezője, hanem talán az egyetlen drámaíró, aki a monumentális műforma kérdését a modern életszemléletből kiindulva oldotta meg.” (Kuncz Aladár)
Madách Imre 1823. január 21-én született vagyonos középnemesi családban a felvidéki Alsósztregován (ma: Dolná Strehová, Szlovákia). Nagyapja a Martinovics-per vádlottjainak védője, korán elhunyt apja vezető közéleti személyiség volt Nógrád megyében. A kiskorától tüdőbajjal, köszvénnyel és szívbetegséggel küszködő Madáchot és négy testvérét szigorú és kemény akaratú édesanyja egyedül nevelte.
Tanulmányait többnyire magánúton végezte, s mikor 1837-ben a váci piaristáknál érettségizett, már több nyelven beszélt, tájékozott volt a klasszikus és modern irodalomban. A pesti egyetemen bölcsészetet, majd jogot hallgatott, az ügyvédi vizsgát 1842-ben tette le.
MADÁCH IMRE: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA
(részlet)
ÁDÁM
Mit ér, mit ér e játék csillogása,
Előttem mely foly, nem hatok belé. –
S nekem csak egy rejtéllyel több jutott. –
Ne hitegess, Lucifer, ne tovább,
Hagyj tudnom mindent, úgy, mint megfogadtad.
LUCIFER
(félre) Keserves lesz még egykor e tudásod,
S tudatlanságért fogsz epedni vissza.
(fent) De tűrelem. Tudod, hogy a gyönyör
Percét is harccal kell kiérdemelned;
Sok iskolát kell még addig kijárnod,
Sokat csalódnod, míg mindent megértesz.
ÁDÁM
Könnyű neked beszélni tűrelemről,
Előtted egy öröklét van kitárva,
De én az élet fájából nem ettem,
Arasznyi lét, mi sietésre int.
LUCIFER
Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is,
Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van
Szorítva az ember egyénisége.
Látád a hangyát és a méherajt:
Ezer munkás jár dőrén össze-vissza
Vakon cselekszik, téved, elbukik,
De az egész, mint állandó egyén,
Együttleges szellemben él, cselekszik,
Kitűzött tervét bizton létesíti,
Mig eljön a vég, s az egész eláll. –
Portested is széthulland így, igaz,
De száz alakban újolag felélsz,
És nem kell újra semmit kezdened:
Ha vétkezél, fiadban bűnhödöl,
Köszvényedet őbenne folytatod,
Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.
Egyetemi évei alatt szeretett bele barátja, Lónyay Menyhért húgába, Etelkába, a reménytelen szerelmet megéneklő Lant-virágok című verskötet 1840-ben anyja pénzén jelent meg. A Pesten töltött idő alatt festett, zenélni tanult, s több írása megjelent a Vörösmarty Mihály szerkesztette Athenaeumban.
Madách már 1840-től joggyakornok volt Nógrád megyében, Sréter István másodalispán mellett. 1843-ban a vármegye másodjegyzője, 1844-től táblabíró, 1846-tól élelmezési főbiztos volt, a tisztségről két év múlva betegeskedései miatt lemondott. Az 1840-es években verseket, drámákat (Commodus, Csak tréfa, Csák végnapjai, Férfi és nő, Mária királynő, Nápolyi Endre) és elbeszéléseket (Ecce homo, Hétköznapi történet, Krónika két pénzdarab sorsáról) írt – ezek pesszimizmussal teli, kiforratlan művek. 1845-ben anyja és barátai tiltakozása ellenére elvette Fráter Erzsébetet, Fráter Pál alispán unokahúgát, akivel a csesztvei családi kastély magányába visszahúzódva hat boldog évet töltött, ekkor született Vadrózsák című dalciklusa.
1848 júliusában jelentkezett a nemzetőrségbe, de a harcokban szívbaja miatt nem tudott részt venni. A szabadságharc bukása után menekülőket bújtatott, 1852-ben Kossuth halálra ítélt személyi titkárának, Rákóczy Jánosnak nyújtott menedéket.
A hatóságok abban az évben szabadságharcosok rejtegetése miatt letartóztatták, s Pozsonyban, majd a pesti Újépületben egy évet töltött vizsgálati fogságban. 1853-ban a bizonyítékok elégtelensége miatt szabadon bocsátották, de ekkorra házassága megromlott, ezért feleségétől 1854-ben elvált, s három gyermekével anyjához költözött Sztregovára. Az önkényuralom átmeneti enyhülése idején visszatért a közéletbe, 1861-ben a balassagyarmati kerület országgyűlési képviselőjének választották meg.
Házasságának kudarca elmélyítette pesszimizmusát, 1859-ben írta meg a Bach-rendszert kigúnyoló A civilizátor című szatíráját. 1860-ban fejezte be Mózes című drámáját, amely biblikus példázatban keres választ a szabadságharc bukását követő időszak kérdéseire. Fő műve, Az ember tragédiája írásába több előzetes változat után 1859. február 17-én kezdett, a munkát 1860. március 20-án fejezte be.
A világirodalomban Petőfi művei mellett (több mint negyven nyelvre lefordítva) mindössze a Tragédia képviseli mindmáig klasszikus irodalmunkat.
A 15 színre tagolódó, Ádám és Éva alakja köré fonódó mű az emberi lét nagy kérdéseire keres magyarázatot, nagyszabású kísérlet a történelem értelmezésére. Madách a kéziratot elküldte Arany Jánosnak, aki felismerve a dráma rendkívüli művészi értékét, de az általa itt-ott túl nyersnek érzett szöveg 4140 sorából mintegy ezret javított.
Madách örült Arany ajánlatának, és szabad kezet adott neki a javításokban. Válaszlevele fényesen igazolja Arany hihetetlen tekintélyét kortársai között: „…megjegyzésedet mintegy revisióul ne is küldd hozzám, valóban megszégyenítő az reám nézve, ki annyira megbízom benned, sőt megbíztam már akkor is, midőn csak híredet ismerém, hogy hidd el nekem, kedves barátom, ha az öreg isten szabómesteres 11 kitörése művem további olvasásától végkép elriaszt, s te azt rosszalló ítélettel visszaküldöd – már azóta melegedtem volna mellette, s Ádám utolsó álmát a purgatórium lángjai közt álmodta volna végig. – Átalán csak azt ne hidd, hogy műveimbe szerelmes vagyok. Túl vagyok a koron, melyben magát az ember nyomtatva szereti látni. – Igen, van nekem is hiúságom, nagyobb mint amaz – semmi középszerűt nem adni a világ elé. Ha írtam valamit, rendesen esztendeig rá sem néztem. Akkor elővehetém s megbírálhatám, mint idegen művet, láttam hibáit s vetettem tűzre. Az ember tragédiája volt első, mely a próbaévet kiállván, azon meggyőződésre hozott, hogy a nekem jutott fejlődést elértem, most másnak kell ítélni – így hoztam azt hozzád.”
A nyelvi és verselési kiigazításokat figyelembe véve a mű 1862. január 16-án látott napvilágot.
Az ember tragédiája a magyar irodalom egyik leggazdagabb alkotása, eszmeiségének egyetemessége és gazdagsága sokféle értelmezési lehetőséget kínál. Madáchot 1862-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba, 1863-ban a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjai közé fogadta.
MADÁCH IMRE: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA
(részlet)
ÁDÁM (eszmélve)
Élek megint. – Érzem, mert szenvedek,
De szenvedésem is édes nekem,
Oly iszonyatos az, megsemmisülni. – – –
Óh, Lucifer! vezess földemre vissza,
Hol oly sokat csatáztam hasztalan,
Csatázzam újra, és boldog leszek. –
LUCIFER
S e sok próbára mégis azt hiszed,
Hogy új küzdésed nem lesz hasztalan?
S célt érsz? Valóban e megtörhetetlen
Gyermekkedély csak emberé lehet. –
ÁDÁM
Korántse vonz ily dőre képzelet,
A célt, tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.
Madách akadémiai székfoglalója, A nőkről, különösen aestheticai szempontból c. értékezés 1864 tavaszán nyomtatásban is megjelent, s tartalma mélyen felháborította Veres Pálnét. A szerző néhány hónap múltán meghalt; a síron túli vitát Veres Pálné még vagy harminc évig folytatta. Az érintett lánya, Veres Szilárda legalábbis határozottan állította, hogy a magyar nőmozgalomnak paradox módon Madách székfoglalója adott döntő lökést.
Madách szándéka szerint a székfoglaló nem a nők alacsonyabb-rendűségét kívánja bizonyítani. „Amint a természet is sokszínű, a férfi és nő között sincs merev válaszfal” – írja Madách. „Születhetnek olyan nők, akik magas szellemiségükkel felülemelkednek nemük korlátain, s egyenrangúvá válnak a férfiakkal – s tegyék is azt, mondja Madách –, de ezzel lemondanak nemük mindazon előnyeiről, amik nőként ragyogóvá és boldoggá teszik őket.”
Madách szerint aki nem veszi figyelembe a férfi és nő közötti különbséget, azaz a női emancipációt hirdeti, nagyon tévesen cselekszik, s aligha tesz jó szolgálatot azoknak, akiknek kedvezni akar. Legyen a nő egyenlő a férfival jogban, tiszteletben pedig álljon felette. De ne éljen a nő jogaival végletekig (azaz ne lépjen ki a hagyományos női szerepből), s gesztusának kedves viszonzása lesz azon hódolat, mellyel a férfi maga fölé emeli – fejezi be gondolatmenetét az író.
Székfoglalóját már nem tudta felolvasni, egészsége gyorsan hanyatlott és mindössze 42 évesen, 1864. október 5-én szívelégtelenségben Alsósztregován meghalt.
A sokáig színpadi előadásra alkalmatlannak vélt Az ember tragédiáját csak 1883. szeptember 21-én mutatták be először a Nemzeti Színházban, Paulay Ede rendezésében. Azóta számos magyar és külföldi teátrum tűzte műsorára, a Nemzeti Színházban több alkalommal is felújították. A Duna-parton felépített új Nemzeti Színház Madách drámai költeményével nyílt meg 2002. március 15-én.
1984-ben a Magyar Írók Szövetsége vetette fel, hogy Az ember tragédiája első színrevitele előtti tisztelgésként szeptember 21. legyen a magyar dráma ünnepe, hogy a hazai drámairodalom értékeire, azok jobb megismertetésére hívják fel a figyelmet, s ösztönzést adjanak újabb színművek létrehozására.
