Deák Ferenc 220 éve, 1803. október 17-én született. Deák koncepciózus reformer, mesteri taktikus volt, puritán és szerény. A „haza bölcsének” alig voltak személyes ambíciói, politikusi pályáján erkölcsi értékek mozgatták.
Ügyészségtől a passzív ellenállásig
Deák Ferenc 1803. október 17-én a Zala megyei Söjtörön (egyes források szerint egy szekéren, úton Söjtör felé) született középbirtokos nemesi családban. Anyja a szülésbe belehalt, apját korán elvesztette, így rokonok nevelték Zalatárnokon és Kehidán. Nagykanizsán s a pápai bencés gimnáziumban tanult, a győri akadémián jogot hallgatott, az ügyvédi vizsgát Pesten tette le, itt találkozott Toldy Ferenccel, Bajzával és Vörösmartyval.
Zala megyében tiszti ügyész, árvaszéki jegyző, 1832-től helyettes alispán volt, 1833-tól a pozsonyi országgyűlésen lett követ. Kiemelkedő tudása, határozottsága, beszédkészsége, erkölcsi tartása révén a reformellenzék egyik hangadója, majd az 1839-40-es diétán Wesselényi és Kölcsey távozása után a liberális ellenzék hivatalos vezetője lett.
Országos tekintély övezte,
nagy szerepe volt az amnesztia kiharcolásában, az ipari, bank- és kereskedelmi viszonyokat javító törvények meghozatalában, szót emelt a magyar nyelv ügyében, a halálbüntetés ellen, a lelkiismereti és szólásszabadság mellett, az úrbéri viszonyok megszüntetésért. 1843-44-ben részt vett a büntető törvénykönyv kidolgozásában, a közteherviselést szorgalmazta, de a javaslatot követő véres zalai zavargások miatt visszavonult.
Otthonról is támogatta a védegyleti mozgalmat, közvetített Széchenyi és Kossuth vitájában, bár inkább az utóbbi oldalán állt. 1846-47-ben ő öntötte végleges formába a szabadelvű tábor programját, az Ellenzéki Nyilatkozatot.
Betegeskedése miatt nem vállalt követséget, vidéki életéből az 1848-as forradalom mozdította ki: március 20-tól a megyei közgyűlés kérésére részt vett az országgyűlésen, igazságügy-miniszter volt 1848 áprilistól a Batthyány-kormányban, júliusban az első népképviseleti országgyűlés tagja lett, a hűbéri maradványok felszámolására tett törvényjavaslata már nem léphetett életbe.
Deák igyekezett mérsékelni Kossuthot, ellenezte a Béccsel való szakításhoz vezető jogszabályokat, a békéről tárgyalt Innsbruckban és Bécsben. 1848 szeptemberben Jellacic támadása miatt a kormánnyal együtt ő is lemondott, de képviselőként tovább dolgozott. Az országgyűlés december 31-én Batthyányval Windischgrätzhez küldte békekövetként, a herceggel január 3-án Bicskén találkoztak, de megállapodásra nem jutottak.
Deák nem jutott el Debrecenbe, kehidai birtokán vészelte át a bukást, az elnyomatás első éveit, a passzív ellenállást személyes példával hirdetve. 1850-ben eljárás indult ellene, de mivel nem vett részt a trónfosztásban, felmentették.
A haza bölcse
1854-től Pesten, a Vendéglő az Angol Királynéhoz címzett szállóban lakott, itt találkozott híveivel. Kivárási taktikája eredményt hozott: Ausztria katonai megroppanása, a Bach-rendszer kudarca nyomán eljött az aktív ellenállás ideje. 1861 elején Deák részt vett a király által összehívott Országbírói Értekezleten; az áprilisi országgyűlésen, mint a Felirati Párt vezére az 1848-as törvények helyreállítását követelte.
Pártjával feltételekkel, de elfogadta Ferenc József uralkodását,
ezért feliratban tájékoztatta őt az országgyűlés álláspontjáról, szemben a Határozati Párttal. A feliratot visszautasították, az országgyűlést feloszlatták.
Deák ezután is ragaszkodott 1848-hoz, de felismerte: csak a kiegyezés a járható út. Ennek adott hangot a Pesti Naplóban 1865. április 16-án (név nélkül) megjelent Húsvéti cikkében, a birodalmi és magyar érdekek egyeztetésének szükségességét hangsúlyozva s feladva a perszonáluniós terveket. Így írt:
„Készek leszünk mindenkor törvény szabta úton saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztonságával összhangzásba hozni”.
A cikk szerzősége hamar ismertté vált, a bécsi udvar megegyezési készségét a porosz háborúban a königgrätzi vereség is növelte.
Magyar részről Deák vezette az 1867-es kiegyezéshez vezető tárgyalásokat, a kiegyezés Magyarország belső önkormányzatát a külügy, a hadügy, és ezek fedezését szolgáló pénzügyek közössége mellett rögzítette, e terheket 70:30 arányban viselte a két ország. Deákot ekkor kezdték a haza bölcsének nevezni. A nevét viselő párt vezetője lett az 1865-68-as országgyűlésen, de kormánymegbízatást nem vállalt. Állam és egyház szétválasztását, a polgári házasságkötést szorgalmazta, utolsó beszédét is egyházpolitikai kérdésekről tartotta.
„A fölirati javaslat olvasásának befejezte után perczekig hangzott a fölkiáltás: Elfogadjuk, elfogadjuk egyhangúlag! Eötvös József br. odasietett a nyugodtan ülő Deák Ferenczhez és kérdezte tőle: lehető e most az elfogadás? a mire ez ugy felelt: hogyne volna lehető, ha a ház akarja! Bernáth Zsigmond, a ki a június 5-én tartott ülésben arra a kérdésre : a háznak első felszólalása fölirat legyen-e, nemmel felelt, most föliratkozott, hogy az elfogadás iránt megtegye az indítványt. Ghyczy Kálmán elhagyta elnöki helyét, hogy megismerkedjék a ház hangulatával. Nyáry Pál bizonyítgatta neki, hogy a kívánság teljesítése sérti a létrejött megállapodást és szabályellenes is. Hét nem állott a szabály 1848-ban? kiáltott oda Lónyay Menyhért és mégis hogyan keletkezett a végzés a 200,000 katonára és a 60 millió frtra nézve, s nem épen te voltál-e akkor az azonnal való elfogadás mellett az agitátor? Jól van, jól, felelt Nyári de Bécsben lesz ellenvetések. Hát Mária Terézia idején vágott vissza Lónyay Menyhért a vitám et sanguinem nem igy mondták ki?” (Forrás: Vasárnapi Ujság 1888. 36. évf. 44. sz. október 28.)
Számos író, költő, így Arany János, Kemény Zsigmond és Gyulai Pál volt a barátja, ők alkották az ún. irodalmi Deák-pártot. Nagy veszteséget jelentett számára Wesselényi halála 1850-ben, árváinak sorsa élénken foglalkoztatta. Nem alapított családot, miután 1855-ben Vörösmarty Mihály is távozott az élők sorából, szegénységbe jutott árváit gyermekeivé fogadta, értük adakozó mozgalmat alapított. Ezután nagy odaadással teljesítette a segédgyámi megbízást, maga intézte a család pénz- és jogi ügyeit, 1868-ig kezelte az árvák vagyonát. 73 évesen, 1876. január 28-án halt meg Budapesten.
Deák koncepciózus reformer, mesteri taktikus volt, puritán és szerény. Alig voltak személyes ambíciói, politikusi pályáján erkölcsi értékek mozgatták. Kemény vitapartnerként ismerték, aki nem feledte a helyes arányokat. Elítélte a fanatizmust, kiegyensúlyozottan, higgadtan politizált, végsőkig ragaszkodott az alkotmányossághoz, s védte a nemzet érdekeit. Kényelmes ember volt, de jogi-politikai kérdésekben nem kímélte magát.
Than Mór: Széchenyi és Deák kora – Kossuth Lajos és Petőfi Sándor. Középen foglal helyet Széchenyi és Deák, kezükben műveik. Jobboldalt a háttérben a vértanúk pálmájával Batthyányi Lajos, Damjanich, Perényi Zsigmond és Eötvös József. A festmény a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőházában megtekinthető.
