75 évvel ezelőtt, 1945. november 20-án kezdődött az észak-bajorországi Nürnbergben a német háborús főbűnösök pere. A másodrendűség érzését keltette, hogy a tényleges főbűnös, Adolf Hitler nem ült a vádlottak padján.
A nürnbergi per vádlottai
A minősítés a második világháború során elkövetett bűncselekményeken, tanúsított magatartásokon, hozott döntéseken alapult. A precedens értékű nemzetközi felelősségre vonás olyan személyekre terjedt ki egyebek között, mint Göring, Ribbentrop, Keitel, Kaltenbrunner, Frick, Jodl, Hess, Dönitz, Speer.
A 600-as teremben kezdődött el hatvan évvel ezelőtt, 1945. november 20-án a náci nagyságokat felelősségre vonó per, amely új szakaszt nyitott a nemzetközi jog történetében. Adolf Hitlert nem tudták a vádlottak padjára ültetni, a háború végnapjaiban a sebtében feleségül vett Eva Braunnal együtt minden valószínűség szerint öngyilkos lett, de például helyettesét, Rudolf Hess-t, Hermann Göring birodalmi marsallt, Joachim von Ribbentrop külügyminisztert, Wilhelm Keitelt, a Wehrmacht főparancsnokát, Albert Speer hadigazdálkodási minisztert, birodalmi helytartókat és másokat igen.
A per nemcsak igazságszolgáltatási és történelmi esemény volt, hanem elsőrendű sajtószenzáció is. Húsz országból mintegy négyszáz tudósító kísérte figyelemmel az eseményeket. Riportjaikat néhány évvel ezelőtt bibliofil kiadásban jelentette meg Steffen Radlmaier, a Nürnberger Nachrichten rovatszerkesztője. Előkelő az akkori helyszíni tudósítók névsora: Ernest Hemingway és Erika Mann, Louis Aragon és John Steinbeck, Erich Kästner és Konsztantyin Fegyin, Robert Jungk és Rebecca West, hogy csak néhányat említsünk. Nagyjából megegyezett a véleményük abban, hogy nem a „legfőbbek” kerültek a nürnbergi törvényszék elé. Ettől eltekintve az amerikai fővádló, Robert Jackson úgy fogalmazott, hogy a perbe fogottak vétke nem az volt, hogy a háborút elvesztették, hanem az, hogy elkezdték…
Huszonnégy főnáci ellen emeltek vádat, de a per megnyitásakor 22 volt vezető állt a bíróság előtt. Martin Bormann, Hitler legközelebbi munkatársa a háború végén eltűnt, s távollétében ítélték halálra, Robert Ley, a német szakszervezetek helyére lépő Deutsche Arbeitsfront elnöke pedig még a per kezdete előtt öngyilkos lett.
A per során súlyos betegsége miatt beszüntették az eljárást Gustav Krupp von Bohlen und Halbach gyáros ellen. 1946. október 1-jén tizenkét vádlottat ítélt halálra a Nemzetközi Katonai Törvényszék, hetet börtönbüntetésre, hármat pedig felmentettek. Göring az ítélethirdetés után öngyilkos lett.
A másodrendűség érzését keltette, hogy a tényleges főbűnös, Adolf Hitler nem ült a vádlottak padján, amit Peter de Mendelssohn kissé fonákul így kommentált: „Az embernek az az érzése, hogy a törvényszék nem a fényt vádolja, hanem a villanykörtéket.” A vádlottak mindvégig német bíróság kizárólagos illetékességét hangoztatták, eredmény nélkül.
A vádlottak: Első sor (balról jobbra haladva): Hermann Göring, Rudolf Heß, Joachim von Ribbentrop, Wilhelm Keitel, Ernst Kaltenbrunner, Alfred Rosenberg, Hans Frank, Wilhelm Frick, Julius Streicher, Walther Funk, Hjalmar Schacht
Hátsó sor: Karl Dönitz, Erich Raeder, Baldur von Schirach, Fritz Sauckel, Alfred Jodl, Franz von Papen, Arthur Seyß-Inquart, Albert Speer, Konstantin von Neurath, Hans Fritzsche
A 75 évvel ezelőtt lefolytatott nürnbergi perben az egykori náci csúcsvezetőség alábbi 24 tagja ellen emeltek vádat:
MARTIN BORMANN (1900-1945) – Hitler legközelebbi munkatársa a vezéri főhadiszálláson. A háború utolsó napjaiban nyomtalanul eltűnt. Távollétében halálra ítélték. Martin Bormann-nak, Adolf Hitler hírhedt „jobbkezének” földi maradványai egy berlini építkezési területen talált csontváz azonosítása alapján 1973-ban holttá nyilvánították.
KARL DÖNITZ (1891-1980) – A német haditengerészet tengeralattjáró flottájának parancsnoka, 1943-tól a haditengerészet főparancsnoka. A náci rezsim összeomlásáig rövid időn át Hitler utódja volt. Tíz évi börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban szabadult, 1980-ban elhalálozott.
HANS FRANK (1900-1946) – A megszállt Lengyelország főkormányzója. A háború után Frankot háborús és emberiség elleni bűncselekményekben bűnösnek találták és halálra ítélték a nürnbergi perben, és 1946 októberében felakasztották.
WILHELM FRICK (1877-1946) – Birodalmi belügyminiszter, valamint Cseh- és Morvaország birodalmi protektora. A nürnbergi bíróság béke elleni bűntett, emberiség elleni bűntett és háborús bűntett vádpontokban bűnösnek találta és halálra ítélték.
HANS FRITZSCHE (1900-1953) – A propaganda-minisztérium hírigazgatója. A bíróság felmentette. Később kilenc évi kényszermunkára ítélték. Az ellene szóló vádakkal kapcsolatosan így nyilatkozott: „Minden idők legborzalmasabb vádjai ezek. Csupán egyvalami lesz még borzalmasabb: az a vád, amelyet a német nép fog emelni azok ellen, akik visszaéltek idealizmusával.” 1950-ben szabadult. Szabadulása után előbb egy párizsi kozmetikai cég kereskedelmi utazójaként helyezkedett el, majd publicisztikai tevékenységet folytatott (írásai neonáci kiadóknál jelentek meg) haláláig. Elhunyt 1953-ban.
WALTER FUNK (1890–1960) – Birodalmi gazdaságügyi miniszter 1937-től. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Egészségi állapota miatt 1957-ben szabadon engedték. 1960-ban meghalt.
HERMANN GÖRING (1893-1946) – Birodalmi marsall, a német légierő (Luftwaffe) főparancsnoka. A nürnbergi per egyik vádlottjaként bűnösnek találták háborús bűncselekményekért, halálra ítélték, de sikerült kijátszania a hóhért: a kivégzés napjának előestéjén ciánt vett be, s 1946. október 15-én így önkezével vetett véget életének.
RUDOLF HESS (Heß) (1894-1897) – Hitler helyettese. A nürnbergi perben az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények vádja alól felmentették, de bűnösnek találták a béke elleni bűncselekmények és összeesküvés vádpontjában. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1987-ben öngyilkos lett a háborús bűnösök Berlin-Spandau-i börtönében. Rudolf Hess volt az egyetlen vádlott, aki azt mondta: „Ich bereue nichts”, azaz „Nem bántam meg semmit”.
ALFRED JODL (1890-1946) – A Wehrmacht egyik vezetője, vezérezredes. A háborús bűnösséget és az emberiesség elleni bűntetteket kizárólag általában, egyetlen konkrét eset nélkül rótták fel neki. Halálra ítélték.
ERNST KALTENBRUNNER (1903-1946) – A biztonsági rendőrség és a birodalmi biztonsági főhivatal főnökeként a zsidók megsemmisítésére vonatkozó program egyik megalkotója volt. Azt vallotta: „Nem érzem magam bűnösnek semmiféle háborús bűncselekményben.” Halálra ítélték.
WILHELM KEITEL (1882-1846) – A Wehrmacht főparancsnokságának főnöke. Keitelnek bizonyított szerepe volt az európai államok elleni agresszió előkészítésében. Halálra ítélték.
GUSTAV KRUPP von BOHLEN und HALBACH (1870-1950) – A hadiipar képviselőjeként emeltek vádat ellene. Tárgyalásképtelensége (addigra ágyhoz kötött és szenilis volt orvosilag alkalmatlan a tárgyalásra) miatt beszüntették ellene az eljárást. A vádjakat azonba fenntartották ellene, hátha felépül). 1950-ben hunyt el.
ROBERT LEY (1890-1945) – A Deutsche Arbeitsfront főnöke, fanatikusan hű volt Hitlerhez. A második világháború alatt az alkoholista Ley felügyelte a külföldi, valamint a német munkaerő mozgósítását a háborús munkatáborokba. A börtönben még a per megkezdése előtt öngyilkosságot követett el.
KONSTANTIN von NEURATH (1873–1956) – 1938-ban külügyminiszter, 1939-től 1943-ig Cseh- és Morvaország birodalmi protektora. 15 évi börtönbüntetésre ítélték. 1954-ben egészségi állapotára való tekintettel szabadlábra helyezték. 1956-ban meghalt.
FRANZ von PAPEN (1879-1969) – 1933-ban Hitler első kormányában alkancellár. Később német nagykövet Bécsben, majd Ankarában. A bíróság felmentette. Később nyolc évi kényszermunkára ítélték. 1949-ben szabadult, 1969-ben hunyt el.
ERICH RAEDER (1876–1960) – 1943-ig a haditengerészet főparancsnoka. „Háborús uszítás” vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Egészségi állapotára tekintettel 1955-ben szabadon engedték. 1960-ban halt meg.
JOACHIM von RIBBENTROP (1893-1946) – 1938-tól külügyminiszter. 1945-re szinte teljesen elvesztette Hitler bizalmát, de ő végig a Führer feltétlen híve maradt. A vádlottak padján töltött 218 ülésnap alatt megbánást nem tanúsított. Halálra ítélték.
ALFRED ROSENBERG (1893-1946) – A náci párt vezető ideológusa és a megszállt keleti területek minisztere. Ideológiáját zavaros áltudományos nézetekre építette. Halálra ítélték.
FRITZ SAUCKEL – A munkaerő és az öt millió kényszermunkás alkalmazásának teljhatalmú megbízottja. Halálra ítélték. Az ítéletről ezt mondta: „Halálra ítéltek, nem tartom igazságosnak az ítéletet. Én személy szerint sohasem voltam kegyetlen.”
HJALMAR SCHACHT (1894-1946) – 1937-ig gazdaságügyi miniszter, majd 1939-ig a Birodalmi Bank elnöke. Később felmentették állásából és 1944-45-ben a flossenburgi koncentrációs táborban tartották fogva. A bíróság felmentette. Meghalt 1970-ben.
BALDUR von SCHIRACH (1907-1974) – Birodalmi ifjúsági vezető és Bécs Gauleitere. Húsz évi börtönbüntetésre ítélték. 1966-ban szabadult. Memoárjait „Hittem Hitlerben” címmel adta ki. 1974-ben hunyt el.
ARTHUR SEYSS-INQUART (1892-1946) – A megszállt Hollandia helytartója. Korlátlan hatalommal rendelkezett, közreműködött 117 ezer zsidó deportálásban és 5 millió holland állampolgárnak kényszermunkára fogásában. Halálra ítélték.
ALBERT SPEER (1905-1981) – A fegyverkezés és a hadigazdálkodás birodalmi minisztere. Húsz évi börtönbüntetésre ítélték. 1966-ban szabadult, ekkor már csak Hess volt a börtön egyetlen lakója. 1981-ben 93 éves korában hunyt el, a hivatalos verziók szerint öngyilkos lett.
JULIUS STREICHER (1885–1946) – A „Der Stürmer” című antiszemita hecclap kiadója, a zsidóellenes propaganda egyik zászlóvivője. Franciaország Gauleitere. Halálra ítélték.
Összesen 24 náci ellen emeltek vádat (köztük távollétében BORMANN ellen is). LEY a per megkezdése, GÖRING pedig az ítélet végrehajtása előtt öngyilkos lett. A nürnbergi per megnyitásakor, 1945. november 20-án tehát 22 volt náci vezető állt a bíróság előtt és KRUPP kiválása után 21 vádlott ellen végrehajtható ítéletet hoztak, egyről – BORMANNról – pedig távollétében született ítélet.
