A XVII. század végén, az amerikai Massachusettsben található Salem városában egy szörnyű persorozat zajlott le, amely húsz, boszorkánysággal vádolt nő halálához vezetett.
Ugyan melyik európai városnak jutna az eszébe, hogy a középkorban falai közt lezajlott boszorkányégetésekre emlékezve egy teljes esztendőn át a legkülönfélébb rendezvényekkel hívja fel a figyelmet történetének erre a sötét foltjára?
A Massachusetts állambeli, Bostontól északra fekvő tengerparti városka, Salem ezzel szemben semmiképpen sem akarja elszalasztani az alkalmat, hogy emlékeztessen: majdnem háromszázharminc évvel ezelőtt, 1692-ben tömegpszichózisként jelentkezett a boszorkányüldözés. Több mint kétszáz ember, többségükben nők, ellen emeltek vádat. Közülök 19-et felakasztottak, egyet halálra köveztek, hárman pedig a börtönben haltak meg.
A Salemben élő istenfélő embereket arra tanították, hogy bármilyen okkult tudomány gyakorlásával – legyen az akármilyen ártatlan vagy játékos – beengedik az ördögöt a lelkükbe.
A vádlottakat külsejük alapján ítélte meg a közvélemény: ha máshogy öltözködtek, mint a többség, rendezetlen volt a hajuk, vagy az átlagosnál hosszabb ujjakkal rendelkeztek, azonnal meglátták bennük a gonoszt.
Aki szókimondó személy hírében járt, az is könnyen a vádlottak padján találhatta magát: az istenfélő közösség szerint az, aki elmondta a véleményét, az akár a gonosszal is szövetséget köthetett.
A boszorkányság büntetése: akasztás általi halál. Mivel Salemben nagyon gyorsan híre ment annak, hogy két kislányt megbabonáztak, és ők a közösség több tagját jelölték meg ezért felelősül, még Bostonból is érkeztek emberek, hogy szemtanúi legyenek a pernek. A tárgyalás a felhajtásnak köszönhetően valóságos cirkuszi mutatvánnyá alakult át.
A vádakat többnyire tinédzserkorú lányok rángatózó színjátékkal kísért, vagy félelemből fakadt vallomásaira alapozták. A bíróság tudta, hogy ez önmagában nem elegendő, szükség lesz a vádlottak színvallására is – ehhez nem ritkán törvénytelen kínzások útján jutottak hozzá. Többek között alvásmegvonással, illetve órákon át tartó nyújtással csikarták ki azt, amit hallani akartak.
A boszorkányüldözés a vádlottak gyerekeit sem kímélte: így került az ítélőszék elé például a mindössze 4 éves Dorothy Good is, akinek az egyetlen bűne az volt (amellett, hogy az anyját megvádolták), hogy állítólag volt egy kis kígyója, amit etetni szokott.
A puritánok úgy vélték, hogy aki elejétől végéig el tudja mondani a miatyánkot, az biztosan nem boszorkány. De mondhatták bármennyire jól, ha a bírák rosszul akarták azt hallani, akkor egy nyelvbotlás vagy félrehallás is elég volt ahhoz, hogy valaki boszorkány legyen…
Salem és a boszorkányok kapcsolata minden amerikai számára jól ismert, már csak Arthur Miller világhírű drámájából is. (Kötelező olvasmány a középiskolákban.) Miller most jelentős szerepet kap a salemi rendezvényeken is.
Feltűnési vágy, személyes okokból kimondott vádak és általános rettegés táplálta ezt az újvilági boszorkányüldözést, amely sok nő életét követelte. A salemi boszorkányok ezeket a szörnyű és felháborító történéseket dolgozza fel.
A Viasat History történelmi csatorna rekonstruálta az eredeti eseményeket, majd történészeket, szociológusokat és pszichológusokat kért fel az elemzésre. A salemi boszorkányok címmel érkező dokumentumsorozata rámutat arra, hogy nem is olyan régen még milyen kevés is elegendő volt ahhoz, hogy egy nőt boszorkánynak kiáltsanak ki.
