A hazai vízimérnöki tudomány egyik legkiemelkedőbb alakja, nevéhez fűződik – egyebek mellett – a Vaskapu-szabályozás és a Tisza-szabályozás tervének kidolgozása. Vásárhelyi Pál vízépítő mérnök, akadémikus 170 éve, 1846. április 8-án halt meg.
Vásárhelyi Pál 1795. március 25-én született Szepesolasziban (ma Spisské Vlachy, Szlovákia). A miskolci algimnáziumban tanult, majd Eperjesen filozófiát hallgatott, s itt határozott a mérnöki pálya mellett. E célból mérnökgyakornoki állást vállalt Borsod vármegyében, majd a pesti tudományegyetem Mérnöki Intézetében szerzett oklevelet 1816-ban. Huszár Mátyás mellett vett részt a Körösök vízrajzi felmérésében.
„Vásárhelyi Pál a tizennyolcadik századnak a végén született, ezerhétszázkilencvenötben. Akkor nálunk még csak jogászok és költők születtek, de – gyönyörű gondolata az utolsó Habsburgnak, Mária Teréziának, – nálunk akkor a költök sem születhettek másnak, csak a legszebb asszony testőrének.
És Vásárhelyi Pál elkövette azt a hibát, hogy magyar nemes családból született, de még sem lett belőle sem jogász, sem költő, sem katona, hanem kiválasztotta magának a legszürkébb és legfurcsább foglalkozást. Mintha az ő próféta lelke megsejtette volna már akkor, a pályája megválasztásakor, a Jókai szép, nagyszerű hősét: Garamvölgyi Aladárt, Fehér Gyulát, Berend Ivánt, Tatrangi Dávidot, akik mind mérnökök, – rosszul mondom – a legjobb esetben inzsellérek, de valószínűen inkább földkóstolók, vagy körvágók voltak nevezet szerint abban az időben.” (Cholnoky Viktor: A kísértet. A Tisza látója – Válogatás Cholnoky Viktor publicisztikáiból)
A Duna hajózhatóvá tételén a Széchenyi István gróf által 1825-ben alapított Első Dunai Gőzhajózási Társaság fáradozott. Az előkészületekbe Vásárhelyi is bekapcsolódott: 1826-tól dolgozott a Duna vízrajzi térképezésén, amelynek 1829-ben vezetője lett. Ő irányította a folyó Pétervárad és Orsova közti szakaszának felmérését, majd 1833-től Széchenyi mint Duna-szabályozási királyi biztos mellett az Al-Duna-szabályozás vezetője lett. 1833-34-ben Széchenyivel hosszabb nyugat-európai utat tettek, hogy tanulmányozzák a víz alatti sziklák eltávolításának módjait, megismerjék és beszerezzék a szükséges kotrógépeket. Hazatérve belátta, hogy a rendelkezésre álló csekély anyagi eszközökkel nem lehet megbízható al-dunai hajóutat kiépíteni, ezért csak a fő akadályok eltávolítását és egy vontatóút kiépítését javasolta.
1835-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1838-ban rendes tagja. Akadémiai székfoglalóját a Berettyó szabályozásáról tartotta.
A később Széchenyiről elnevezett utat 1837-ben adták át: a legnagyobb részt sziklába vágott, sok helyen támfalakkal és hidakkal kiegészített vontatóút a leglátványosabb ilyen építmények egyike. Ezután a Vaskapuban a zúgók és sziklaszorosok közt haladó folyó szabályozásának vezetője lett, a munkát azonban a kormánytámogatás megvonása miatt nem tudta befejezni. (A munkálatok Vásárhelyi korszerűsített tervei alapján csak 1889-96 között valósultak meg.)
1837-ben a Vízügyi és Építészeti Főigazgatóság budai központjába került, 1841-ben első hajózási mérnök és központi hajózási felügyelő lett, ő ellenőrizte az országban folyó vízi munkálatokat. Részt vett a Száva szabályozásának előkészítésében, később a Fertő tó levezető csatornáját építette. 1838-ban egy pesti kétnyílású lánchíd tervét nyújtotta be. Az 1840-es években elkészítette az akkori Magyarország vízrajzi térképét, a Duna és mellékfolyóinak az Adria szintjéhez képest mért magassági táblázatát, és bekapcsolódott a hazai folyók szabályozásával foglalkozó törvénytervezet kidolgozásába.
„Mind a Vaskapu áttörése, mind Budának Pesttel való egybeölelése gondolatból valósággá vált és Vásárhelyinek még sem ezek voltak a legnagyobb gondolatai, hanem az, ami nem lett valósággá: a Tisza teljes megértés szerint való szabályozása.” (Cholnoky Viktor: A kísértet. A Tisza látója – Válogatás Cholnoky Viktor publicisztikáiból)
1845-től Széchenyi műszaki tanácsadójaként dolgozta ki Tisza-szabályozási tervét. Előzőleg együtt végighajózták a folyót, s megállapították, hogy a lefolyási viszonyok igen rosszak. Vásárhelyi terve, amely Lányi Sámuel 1833-45 között készített felmérésein alapult, a folyamszabályozást az ármentesítéssel egységes feladatként fogta fel. Az árvizek levonulásának gyorsítása céljából növelni kívánta a víz esését, a kanyarulatok átvágásával a folyó megrövidítését javasolta. A költséges terv a Tiszavölgyi Társulat ülésein heves vitákat váltott ki. A tanácskozáson részt vevő Vásárhelyi szívszélhűdést kapott, és 1846. április 8-án Budán meghalt. Nevét viseli a vízügyi mérnökök kitüntetése, a Vásárhelyi Pál-díj.
