125 éve, 1894. október 15-én Párizsban letartóztatták Alfred Dreyfus zsidó származású francia vezérkari tisztet kémkedés és hazaárulás vádjával. A téves ítélet és a katonatiszt személye körül keletkezett botrány hosszú távú politikai következménnyel járt Franciaországban.
Egy katonatiszt állt Párizsban a bíróság előtt, és bűnösségéről mindenki meg volt győződve: szerintük hazaárulást követett el Németország javára. A bírák ennek megfelelően 1894. december 22-én kemény ítéletet hoztak Alfred Dreyfus ügyében: nyilvános lefokozás és a hazaáruló kém életfogytig tartó száműzetése a dél-amerikai partoknál fekvő hírhedt Ördög-szigetre.
Dreyfus-ügy, amely megrengette Franciaországot
Az eset olyan üggyé vált, amely megrázta az egész francia köztársaságot. A hazaárulási per a nagy befolyású jobboldali konzervatívok és a klerikális beállítottságú tábor számára ürügyként szolgált arra, hogy a tömegeket felsorakoztassák a hadsereg mellett és az országban nacionalista, antiszemita hangulatot szítsanak.
Alfred Dreyfus 1859. október 19-ikén született az elzászi Mulhouse-ban, egy textilgyáros fiaként. Később hazafias meggyőződésből a katonatiszti pálya mellett döntött, és 30. életévére már a vezérkar tisztje volt. Úgy tűnt, hogy ragyogó katonai pályafutás előtt áll.
Egy takarítónő, aki a francia titkosszolgálat megbízásából Németország párizsi katonai attaséjánál kémkedett, megbízója számára arra utaló jelentéseket hozott, hogy a tiszti törzs részéről hazaárulás történt. Hubert-Joseph Henry, az elhárítás tisztje tettesként Dreyfust jelölte meg, jóllehet erre semmiféle bizonyítékkal nem rendelkezett. A kéziratok összehasonlítása közben sem találtak a százados bűnösségére utaló jeleket. A „zsidó Dreyfus” mint „hazaáruló” azonban nagyon is beleillett a kor hangulatába: 1894. október 15-én letartóztatták.
A perben Dreyfusnak semmi esélye nem volt. A katonai bírák a legszigorúbb ítélet mellett kardoskodtak. Mint a La Libre Parole című nacionalista-antiszemita beállítottságú lap hangoztatta, a vád alá helyezett katonatiszt a „francia zsidók hiányzó hazaszeretét testesíti meg”. Az 1895. január 5-én történt nyilvános lefokozás közben az összegyűlt csőcselék a közhangulatnak megfelelő jelszavakat üvöltözött.
Amikor Dreyfus bűnösségével kapcsolatban felmerültek az első kételyek, a vezérkar és a hadügyminisztérium minden követ megmozgatott az eljárás újrafelvételének megakadályozására. Georges Picquart alezredes, az elhárítás új főnöke például arra utaló jeleket talált, hogy a német katonai attasénak átadott titkos anyagok Charles Walsin-Esterhazy őrnagytól származnak. Az illetőnek, felhalmozott tetemes adósságai miatt valóban volt indítéka a hazaárulás elkövetésére, szemben a feddhetetlen Dreyfus-val. A katonai vezetés viszont az „akadékoskodó” Picquart-t lefokozta és később eljárást indított ellene.
A Dreyfus-eset üggyé terebélyesedett. A köztársaságiak, a szocialisták, az antimilitaristák és az értelmiségiek „baloldali” táborában immár senki sem hitt abban, hogy a kapitány árulást követett volna el. A konzervatívok viszont, akik a hadsereg tekintélyét és a „haza becsületét,, előbbre valónak tartották az igazságnál, foggal-körömmel ragaszkodtak bűnösségéhez. Émile Zola író hamarosan politikai földrengést indított el, amikor 1898. január 13-án a L’Aurore cmű lapban megjelent a katonai igazságszolgáltatást csalással vádoló, Felix Faure államfőhöz intézett nyílt levele (J’accuse – vádolok). A tábornokok a szerzőt azon nyomban bíróság elé állították és rágalmazás címén egyévi börtönbüntetésre ítélték. Zola közben Angliába szökött és így menekült meg a letartóztatástól.
A szerző valóságos görgeteget indított el. Franciaország két táborra szakadt, és a kirobbant tüntetések idején a két táborhoz tartozók ütötték-verték egymást. Egy újabb vizsgálati nyomozásból kiderült, hogy Hubert-Joseph Henry, az elhárítás tisztje Dreyfus-ra nézve terhelő anyagokat hamisított. Hivatalos beállítás szerint 1898 augusztusában a tiszt öngyilkosságot követett el; Walsin-Esterhazy, a tényleges hazaáruló külföldre szökött.
A nyilvánosság nyomására az igazságügyi hatóságok 1899 derekán hatálytalanították a Dreyfus-ra kimért ítéletet és újfent bíróság elé állították. Ebben a szintén katonák által irányított fellebbviteli perben a büntetést 10 évre „mérsékelték”. Erre akkora botrány keletkezett, hogy 1899. szeptember 19-én kénytelenek voltak kegyelmet hirdetni Dreyfus számára.
A hivatalos rehabilitálásra azonban egészen 1906. július 12-ig várni kellett. Dreyfus hamarosan ismét katonai szolgálatba lépett, és az I. világháborúban alezredessé léptették elő. 76 éves korában, 1935. július 12-én Párizsban hunyt el. A személye körül keletkezett botrány hosszú távú politikai következménnyel járt: 1905-ben a franciaországi baloldal végre keresztülvitte az egyház és az állam különválasztását.
