Kedden kerül az amerikai könyvesboltokba Kertész Imre K. dosszié című könyve – közölte a hétvégén internetes kiadásában a The New Yorker.
Amerikában is megjelenik Kertész Imre K. dossziéja, a művet Tim Wilkinson fordításában a Melville House kiadó jelenteti meg.
A The New Yorker ízelítőül hosszabb részletet is közölt a „két hangra” írt önéletrajzból. A Nobel-díjas író könyve a The Huffington Post vasárnap megjelent heti könyvajánlójában is szerepelt.
A 2006-ban megjelent könyv regényes párbeszéd Kertész Imre életéről: szüleiről, szerelmeiről, pályájáról, a szellemi szabadság kivívásáról, és arról, hogyan függ össze saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal.
E páratlanul személyes könyvből megtudhatjuk, hogy élet és irodalom, e két dolog szétválasztása nem is olyan egyértelmű. Meddig valóság, és honnan fikció? Az egyénileg megélt borzalom és boldogság szolgálhat-e egy regény tárgyául? Mennyiben tartozik ez az „egyéni” mindnyájunkra, akik olvasunk – akik őt olvassuk? Milyen volt az a kor, amelyben Kertész Imre felnőtt, és az a másik, amelyben íróvá lett? Mennyiben befolyásolták e korok és légkörök műveit? Mennyi szivárgott be mindebből regényeibe, novelláiba, nem is beszélve a főhősök vonásairól: Köves Gyuriéról, az Öregéről vagy K.-éról.
„Egészében véve, én a derű pártján állok. Az én hibám, hogy ha másokban nem ezt az érzést keltem. De nézd csak: elég korán kivívtam a szellemi szabadságomat, s a pillanattól fogva, hogy az írás mellett döntöttem, a gondjaimat egyszerre a művészetem nyersanyagának tekinthettem. S ha ez a nyersanyag eléggé komornak látszik is, a forma megváltja és örömre fordítja. Írni ugyanis csak az energiák bőségéből, tehát örömből lehet; az írás – ezt nem én találtam ki – felfokozott élet” – írta a kötetben a szerző.
Az autobiográfia alapjául az a tucatnyi hangszalagot megtöltő beszélgetés szolgált, amelyet 2003-2004-ben Kertész barátja és szerkesztője, Hafner Zoltán folytatott az íróval egy mélyinterjú céljából.
