Árpád-házi Szent Margit Domonkos-rendi apáca nagy áldozatot hozott az országért, noha a második honalapító IV. Béla Árpád-házi magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő leányaként született, Árpád-házi Szent Erzsébet unokahúga volt, Árpád-házi Boldog Erzsébet pedig a nagynénje volt. Szent Margit ünnepe halálának napja, január 18.
Margit 1242. január 27-én, a tatárjárás idején született. Apja, a második honalapítónak tartott IV. Béla király és anyja, Laszkarisz Mária bizánci hercegnő ekkor már a dalmáciai Klissza várába menekült a mongolok elől. Szülei végső kétségbeesésükben Isten segítségét kérték, cserébe felajánlották születendő gyermeküket.
És megtörtént a hihetetlen: az országot feldúló Batu kán váratlanul hazafelé vette útját, hátrahagyva a Duna-Tisza táján meghódított hatalmas területeket.
A királyi pár megtartotta ígéretét: Margitot hároméves korában átadták a veszprémi Domonkos-rendi nővéreknek. Béla új kolostort építtetett lánya számára a Buda közelében fekvő Nyulak szigetén (a mai Margitszigeten), itt tette le Margit 12 éves korában a fogadalmat. A mélyen vallásos, jámbor, alázatos és szerény lány teljes lényét az Úrnak szentelte: szülei – politikai okokból- több alkalommal is férjhez akarták adni, ám ő nem volt hajlandó elhagyni a zárdát.
Apja ki tudta volna eszközölni, hogy lányát Róma felmentse fogadalma alól, Margit azonban az első férjjelöltet, a lengyel uralkodót látni sem óhajtotta, Ottokár cseh királlyal azonban hajlandó volt találkozni. A látogatás rosszul végződött, mert Margit szépsége az apácaöltözék ellenére is elbűvölte Ottokárt, aki hangot is adott elragadtatásának. Margit erre felháborodott, indulatosan kijelentette, hogy inkább levágatja az orrát, mintsem még egyszer kitegye magát ilyesminek, apjával pedig határozottan közölte: egyszer s mindenkorra Krisztus jegyese marad.
Margit betartotta a rend szigorú szabályait, leszoktatta nővértársait arról, hogy királylányként kezeljék. Keményen sanyargatta magát, a legalantasabb munkákat is örömmel végezte, önfeláldozóan ápolta a betegeket. Vezekelt az apja és testvére, a későbbi V. István közti viszály megszűnéséért is, nem hiába: ők ketten éppen a Nyulak szigetén kötöttek békét
Életének alapszabályai a következők voltak:
Istent szeretni,
magamat megvetni,
senkit meg nem utálni,
senkit meg nem ítélni.
A legenda szerint birtokában volt a jövendőmondás tudományának is, apja gyakran kérte segítségét diplomáciai kérdésekben.
Hite oly erős volt, hogy saját halálának óráját is meg tudta jósolni: 1270. január 18-án halt meg a margitszigeti kolostorban. Boldoggá avatására már 1276-ban sor került, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. Tiszteletét 1789-ben engedélyezték hivatalosan, s 1943-ban avatta szentté XII. Pius pápa, ünnepe január 18-án van.
Több mint három évtizedes hagyomány, hogy a magyar prímás minden januárban szentmisét mutat be a margitszigeti romoknál a Margit-naphoz legközelebbi vasárnap. Az első ilyen szentmisét Lékai László bíboros mutatta be a magyar szentek évében, 1979. január 21-én.
Életének történetét először az 1300-as években vetették latinul papírra, a Margit-legenda magyar nyelvű fordítása Ráskay Lea Domonkos-rendi apáca másolatában maradt ránk egy 1510 körüli kódexben. Nevét több templom viseli, alakja számos irodalmi műben feltűnik, ezek közül talán a legismertebb Gárdonyi Géza Isten rabjai című regénye.

