A nagynénje, Árpád-házi Szent Erzsébet mellett talán az egyik legnépszerűbb magyar női szentünk IV. Béla király lánya, Árpád-házi Szent Margit Domonkos-rendi apáca. Alig 28 évet élt.
Árpád-házi Szent Margit 1242. január 27-én, a tatárjárás idején született. Apja, a második honalapítónak tartott IV. Béla király és anyja, Laszkarisz Mária bizánci hercegnő ekkor már a dalmáciai Klissza várába menekült a mongolok elől. Szülei végső kétségbeesésükben Isten segítségét kérték, cserébe felajánlották születendő gyermeküket. És megtörtént a hihetetlen: az országot feldúló Batu kán váratlanul hazafelé vette útját, hátrahagyva a Duna-Tisza táján meghódított hatalmas területeket.
ADY ENDRE: SZENT MARGIT LEGENDÁJA
(részlet)
Vallott nekem a Nyulak-szigete
Regék halk éjén. Ime a titok:
Királyi atyja klastromba veté
Legendák szűzét, fehér Margitot.
Álom-leány volt: egy fojtott sikoly.
Ájulva hullt egy durva szó miatt.
S robogtak a királyi udvaron
Hajrázó, vad, bozontos férfiak.
A királyi pár megtartotta ígéretét: Margitot hároméves korában átadták a veszprémi Domonkos-rendi nővéreknek. Béla új kolostort építtetett lánya számára a Buda közelében fekvő Nyulak szigetén (a mai Margitszigeten), itt tette le Margit 12 éves korában a fogadalmat. A Szent-Katalin-kolostorban nevelkedő lányról feljegyezték, hogy visszahúzódó volt, hibásan tanult meg beszélni. Hiányzott belőle a családi biztonságban felnövekvő királyi gyermekek magabiztossága, hetyke öntudata – amikor a király leányának nevezte, sírva fakadt.
A mélyen vallásos, jámbor, alázatos és szerény lány teljes lényét az Úrnak szentelte: szülei – főként politikai okokból – több alkalommal is férjhez akarták adni, ám ő nem volt hajlandó elhagyni a zárdát. Apja ki tudta volna eszközölni, hogy lányát Róma felmentse fogadalma alól, Margit azonban az első férjjelöltet, a lengyel uralkodót látni sem óhajtotta, Ottokár cseh királlyal azonban hajlandó volt találkozni. A látogatás rosszul végződött, mert Margit szépsége az apácaöltözék ellenére is elbűvölte Ottokárt, aki hangot is adott elragadtatásának. Margit erre felháborodott, indulatosan kijelentette, hogy inkább levágatja az orrát, mintsem még egyszer kitegye magát ilyesminek, apjával pedig határozottan közölte: egyszer s mindenkorra Krisztus jegyese marad.
Margit betartotta a rend szigorú szabályait, leszoktatta nővértársait arról, hogy királylányként kezeljék. Társai is szinte megbotránkozva figyelték, mennyire keményen sanyargatta magát, a legalantasabb munkákat is örömmel végezte, önfeláldozóan ápolta a betegeket. Vezekelt az apja és testvére, a későbbi V. István közti viszály megszűnéséért is, nem hiába: ők ketten éppen a Nyulak szigetén kötöttek békét.
Életének alapszabályai a következők voltak: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni. Már életében csodatévő hírében állt, gyógyulásokkal, csodás megmenekülésekkel, a szigeti árvíz visszavonulásával kapcsolatban hozták szóba. A legenda szerint birtokában volt a jövendőmondás tudományának is, apja gyakran kérte segítségét diplomáciai kérdésekben.
„Mit mondjak Szent Margitrúl, országunk királyának szerelmes leányárul? Minden éjjel kétszer verte testét; és néha tövises vesszővel. Ezek tudták, mint kell a szüzességet őrizni: mint kell a testet engedelem alatt viselni, mint kell Istennek kedveskedni. De most, a mi boldogtalan üdőnkben, oly gyengék vagyunk, hogy efféle szokatlan dolgokat nehéz csak elhinnünk is: mert meg nem gondoljuk, hogy az Isten országát erővel kell nyernünk; azaz: magunkon erőszakot kell tennünk, kedvünket meg kell szegnünk, magunkat meg kell sanyargatnunk, ha el akarjuk kapni a mennyországot. És valakik Krisztushoz tartoznak, meg kell magok testét feszíteniek, kívánságinak öldöklésével.” (Pázmány Péter: A keresztyén özvegyasszony tüköre)
Saját halálának óráját is megjósolta: 1270. január 18-án halt meg a margitszigeti kolostorban, egy héttel 28. születésnapja előtt. (Legrégebbi életrajzában, amely feltehetően Marcellustól, a gyóntatójától származik, 1271 áll, s ezt az évszámot vésték a szimbolikus sírkövére is. Ez az adat bizonyosan téves, hiszen a tanúvallomások szerint szombaton halt meg, ami 1270-ben esett január 18-ára.) Ravatalát 1271 körül Albert és Péter lombardiai szobrászok faragták meg vörös, egyes részeit pedig fehér márványból.
Boldoggá avatására már 1276-ban sor került, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. Tiszteletét 1789-ben engedélyezték hivatalosan, s 1943. november 19-én avatta szentté XII. Pius pápa, ünnepe január 18-án van.
Jobbjában a szüzességet jelző liliommal, baljában imakönyvvel szokás ábrázolni, a Domonkos-apácák egyenruhájában. Életének történetét először az 1300-as években vetették latinul papírra, a Margit-legenda magyar nyelvű fordítása Ráskay Lea Domonkos-rendi apáca másolatában maradt ránk egy 1510 körüli kódexben. Nevét több templom viseli, alakja számos irodalmi műben feltűnik, ezek közül talán a legismertebb Gárdonyi Géza Isten rabjai című regénye.
