2000 éve, 14. augusztus 19-én hunyt el Caius Octavius, ismertebb nevén Augustus, a római principátus rendszerének első uralkodója, a második triumvirátus tagja. Augustus korának művészete és kultúrája külön fejezete a római művészetnek.
Julius Caesar a hatalmát a köztársaság fenntartásának látszatával építette ki. Saját kezében összpontosította a legfontosabb tisztségeket, miközben igyekezett megoldásokat keresni a válságjelenségekre. Telepítésekkel próbálta levezetni a társadalmi feszültségeket, ki akarta terjeszteni a római jogállást a provinciákra (hadseregébe és a senatusba is bevonta a provinciabelieket), bevezette az aranydénárt és rendszerbe foglalta a törvényeket. Caesar felfigyelt unokaöccsére, a fiatal, ám a politikai életben tudatosan mozgó Octavianusra (ő maga az Octavianus nevet soha nem használta), és a Kr. e. 43-as esztendőre őt jelölte helyettesének, végrendeletében pedig fiává is fogadta. Azonban Ceasar személye és a hatalma ellen Kr. e. 44-ben összeesküvést szerveztek, és a köztársaság védelme jelszavával Brutus és Cassius meggyilkolták.
A dictator elleni híres, Kr. e. 44 márciusának idusán végrehajtott merénylet idején Octavianus éppen Epiruszban tanult, de a hírre azonnal hazatért, hogy átvegye örökségét. A Kr. e. 43-ban alakult második triumvirátus tagja volt Antonius, Octavianus (már Ceasar örököse) és Lepidus. A hatalmat Kr. e. 42-ben szerezték meg, amikor Pilippinél legyőzték Brutus és Cassius seregeit. Lepidus lemondatása után Octavianus és Antonius kettéosztották a birodalmat: a keleti részeket Antonius kapta meg. A birodalom szétszakadásától való félelem és a hatalom kizárólagos birtoklása elkerülhetetlenné tette kettejük közt az összecsapást, mely Kr. e. 31-ben Aciumnál következett be és Octavianus győzelmével végződött, s ezzel a birodalom ura lett.
A hatalmas birodalmat nem lehetett a korábbi – szűkebb területű –, egységesebb államnak megfelelő módon kormányozni. Auguszus a köztársasági formákat, a látszatot megőrizte. „…tekintély dolgában mindenkit fölülmúltam, hatalmam viszont semmivel sem volt több, mint a hivatalbeli társaimnak” – olvasható az Isteni Augustus cselekedeteiben. De a látszat fönntartása mellett is egyeduralkodó volt, és princeps (első ember) címe alapján ezt az uralmi formát principátusnak nevezzük.
Augustus uralma jogilag azon alapult, hogy kezében összpontosult a katonai, a polgári és a vallási hatalom gyakorlása. E jogi alapok megteremtésére pedig tudatosan törekedett. A császári hatalom valóságos alapja azonban a hadsereg volt, a légiók, a veteránok, a praetorianus gárda. E támasz nélkül a ráruházott tisztségek – ha egyáltalán ráruházták volna – alighanem üres címek maradnak.
Az „aranykor”
A Kr. e. 1. század utolsó évtizedeiben kialakult tehát a katonai monarchia. Augustus (teljes nevén most már Imperator Caesar Augustus Divi Filius), a princeps, nemcsak a senatus, hanem a birodalom első polgára volt, akit megkülönböztető címek sora és a hatalom határolt el minden más polgártól. Augustusnak ügyes politikával sikerült megerősítenie befolyását a társadalom minden szabad rétegében, sikerült elfogadtatni uralmát. A belső béke megteremtésére irányuló erőfeszítései eredményesek voltak, a nagy anyagi és emberáldozatokkal járó hódító háborúk befejeződtek. Róma és Itália polgárai föllélegezhettek, megszánt a polgárháborúk vagyon- és létbizonytalansága. A birodalom politikai konszolidációja, a nyugalom, a jólét és a gyarapodás lehetősége „aranykor” kezdetét jelentette. Két évszázadig tartott a fellendülés.
Sokan mondják, hogy az Octaviusok nemzetségét hajdan a leghíresebb családok között tartották számon Velitraeben. Volt ugyanis a város legnevezetesebb részén egy utca, mely régtől fogva az Octavius nevet viselte; mutogattak is ott egy oltárt; valamelyik Octaviusnak szentelték annak emlékezetére, hogy mikor egy szomszéd-háború vezéreként áldozatot mutatott be Marsnak, és közben az ellenség váratlan betöréséről értesült, félig nyersen lekapta az oltárról az áldozati barom belső részeit, gyorsan felvagdalta, harcba vonult, és aztán győztesen tért vissza. Volt továbbá egy néphatározat, hogy az áldozati szertartást ezentúl mindig így mutassák be Marsnak, az áldozatra szánt állat egyéb maradványait pedig adják át az Octaviusoknak.
Augustus dinasztiaalapítási törekvései ma is teljesen érthetők: a cél, hogy a hatalom a családjában öröklődjék. Saját fiúgyermeke nem lévén, végül is feleségének első házasságából származó fiát, Tiberiust adoptálta, és jelölte utódjául.
Az augustusi aranykort a művelődés, a művészet aranykorának is nevezhetjük. Augustus szerette, támogatta a művészetet, olyan politikus volt, aki művészet közvélemény-formáló hatását is értékelte. Ő és különösen barátja, Maecenas tettek sokat a művészet támogatására, de maga a béke, a nyugalom is ösztönzőleg hatott. A művészet minden ágát átitatta Róma nagyságának, történelmi hivatásának tudata, talán nem is indokolatlanul.
A költészet csúcsait három névvel jelezni: Vergilius, Horatius és Ovidius. De velük egy időben seregnyi költő élt Rómában, akik meleg hangú elégiákat vagy lobbanékony hangulatú szerelmi lírákat hagytak hátra. De Augustus uralkodása idején nemcsak a költészet, hanem az építészet és a képzőművészet is virágzott. A császár fejezte be Marcellus színházának építését, helyreállította és márvánnyal burkoltatta Pompeius színházát, újjáépült a Circus Maximus is. Augustus Fóruma néven új fórumot építtetett, s uralkodása idején húsz új templom épült, tizennyolcat pedig fölújítottak. Legfőbb segítője ebben is Marcus Agrippa volt, ő fedezte az első nagy vízvezeték, a hatalmas közfürdő és a lenyűgözően szép, monumentális Pantheon építési költségeit is.
Augustus már császárra avatása előtt és azt követően is haláláig lakott a Palatinuson, Róma hét dombjának egyikén található szerénynek tűnő császári villában – amely egyik oldalon a Forum Romanum és a Colosseum, a másikon a Circus Maximus fölé magasodik. Az igen egyszerű épület egy részét, amelybe villám csapott, Apolló isten templomává alakították át. De Augustus a leggazdagabb magánosokat is építésre „késztette”, számos középület, templom épült senatorok, hadvezérek költségén. Töredékesen maradt meg a Békeoltár (Ara pacis Augustae), az Augustusi békét szimbolizáló remek dombomű. Szinte elvonul előttünk egész Róma: Augustus és családja, a senatorok, a papi testületek, a nép, a felnőttek és a gyerekek. A tömörségében is nagyszerű kompozíció a realisztikus ábrázolás mesteri alkotása. A festészet továbbra is dekoratív célokat szolgált, de szépségüket, a művészi értéküket a Pompeiben és Augustus feleségének, Lviának primaportai villájában feltárt freskók bizonyítják.
Augustus korának művészete és kultúrája, mint aranykor, külön fejezete a római művészetnek. Nemcsak ragyogó teljesítményei révén,, hanem azért is mert sikerrel küzdötték le a hellenisztikus hatásokat, létrehozva és megindítva az itáliai hagyományokon nyugvó klasszikus római stílust.
