Részese volt az 1952. évi olimpiai győzelemnek, az 1953. novemberi londoni 6:3-nak, az “évszázad mérkőzésének”, és az 1954. évi svájci világbajnokság ezüstérmes helyezésének. Lóránt Gyula olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat hátvédje, edző 35 éve halt meg.
Lipovics Gyula néven született 1923. február 6-án, Kőszegen, 1928-ban változtatta meg a család a nevét Lóránt Gyulára, amelyet azóta szinte az egész világ megismert. 1940-ben, a líceum második osztályába kerülve kezdett játszani. Tizenhat éves volt, amikor a Kőszegi Sport Egylet első csapatába került. Parádés játéka miatt felfigyeltek rá, és bekerült az ifjúsági válogatottba. 1940. december 8-án Splitben 5–3-ra verték Horvátország ifjúsági válogatottját. 1941-ben a 3. osztályt már Szombathelyen, az Állami Horváth Boldizsár Kereskedelmi Középiskolában kezdte, és átigazolt a Szombathelyi FC-be.
Érettségi után a Nagyváradi AC igazolt játékosa lett, első NB I-es mérkőzését is itt játszotta a Szolnok ellen, ahol a NAC 5–2-re győzött. A Vasasban folytatta, és 1951-től a Honvédot erősítette, ahol három bajnokságot nyert, majd a Budapest Spartacusban fejezte be játékos-pályafutását. 1948 és 1955 között 37 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban a középhátvéd poszton.
Az aranycsapat 1953-ban
első sor: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula
hátsó sor: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II. László
A legendás Aranycsapat középhátvédjeként a csapat pillérévé vált. Kivételes taktikai érettsége pompás rugókészséggel és fejjátékkal, nagyszerű ütemérzékkel és keménységgel párosult. Bár híresen keményen lépett fel ellenfelekkel szemben, soha nem volt sportszerűtlen, egyszer sem állították ki a 37 válogatottbeli fellépése során. Részese volt az 1952. évi olimpiai győzelemnek, az 1953. novemberi londoni 6:3-nak, az „évszázad mérkőzésének”, és az 1954. évi svájci világbajnokság – akkor csalódást keltő – ezüstérmes helyezésének.
Visszavonulása után edzői pályafutását a Honvédnál kezdte, majd 1963-ban külföldre távozott, mert elvtársnak is kellett volna lennie, de ő nem tudott, nem akart megfelelni az elvárásoknak. Fél tucat német klubnál – köztük a Bayern München nagyhírű együttesénél – dolgozott edzőként. Később Görögországba szerződött, és az élvonalban szereplő PAOK csapatát irányította. Szalonikiben, csapata mérkőzése közben a kispadon szívrohamban meghalt. Haláláról itthon kommentárok nélkül számoltak be.
Németországban, Endingenben temették el. 2011-ben hamvait családjának kérésére hazahozták, majd Kőszegen a város posztumusz díszpolgárát megillető díszsírhelyen temették el ismét, s ebből az alkalomból a honvédelmi miniszter őrnaggyá léptette elő. Emlékére a kőszegi sportpályát róla nevezték el.
