A húsvét Jézus megváltóként való feltámadásának ünnepe, ugyanakkor egybeesik a tavasz eljövetelével, a természet évenkénti újjászületésével.
A keresztény hit legfontosabb ünnepét hosszú előkészítő időszak, a negyvennapos böjt előzi meg, amely hamvazószerdával kezdődik és a húsvéti nagyszombattal zárul.
A nagyhét előtti vasárnap a virágvasárnap, amikor Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását barkás, vagy délebbi vidékeken pálmás körmenettel ünneplik. Ezután nagyszombat este máig feltámadásnapi körmenettel emlékeznek meg Jézus megváltóvá válásáról a keresztény hívők, emellett a régi időkben ilyenkor szentelték meg a tüzet és a vizet is.
A keresztény hagyományokhoz tartozott még, hogy a böjti időszak után az emberek a hagyományos húsvéti ételekkel, vagyis sonkával, főtt tojással, kaláccsal és tormával megrakott kosarakkal indultak meg a templomokba, hogy az ételt már megáldva fogyaszthassák el este a húsvétvasárnapi ünnepi asztalt körülülve.
A locsolkodás hagyománya, amely valódi hungarikum
Húsvéthétfő a főünnepet követő nap, amelyen teret nyernek a termékenységi és tavaszköszöntő népszokások. A húsvéti nyúl eredete bizonytalan, Magyarországon német hatásra terjedt el a XIX. században.
A locsolkodás hagyománya, amely valódi hungarikum, a víz tisztító és megújító, valamint termékenységvarázsoló erejében gyökerezik. A fiúk és férfiak jókívánságokkal köszöntötték a locsolás előtt a leányokat, mint például a békési „Egészségére váljon, haja nagyra nőjön!”.
A leányok hagyományosan tojással, az új élet szimbólumával jutalmazták locsolóikat. A pirosra festett tojások a szerelmet is jelképezték. A tojásdíszítés a különféle tájegységekre jellemző motívumokkal és számos technika alkalmazásával, például karcolás, hímzés, írás, patkolás történt.
A vízbevető vagy vízbehányó hétfőnek is nevezett húsvéthétfőn számos helyi változata alakult ki az öntözködésnek. Például az Ipoly vidékén még vasárnap este járták a legények a lányos házakat, ezt nevezték tojáshajtásnak. A legények az egyik háznál szalonnát kaptak és megsütötték a gyűjtött tojásokat rántottának, majd a szalonnabőrt annak a lánynak az ajtaja elé vetették, akire haragudtak.
Andrásfalván viszont egyáltalán nem locsoltak, csak az első világháború után jött divatba ez a szokás, de akkor is csak az utcán: „Ha az utcán ment egy leján, a legények háturról odaoroszkodtak, s egy kandér, vaj cseber vizet a nyakába lottyantottak”.
Néhány Észak-Dunántúli, túlnyomórészt szlovákok lakta településen locsolás helyett fűzfavesszőkből font, sibának nevezett korbáccsal vesszőzték a leányokat, később pedig a két szokást kombinálták, és a vesszőzés után jött a locsolás.
