„Amíg az Úr nem hív, én játszani fogok” – vallotta B. B. King. A „Blues Boy”, akinek neve egyet jelentett a szívből jövő dallamokkal és a gitár gyönyörű, síró hangjával, nem csupán zenét játszott – kultúrát és életérzést teremtett. Kilenc évtizedes pályája során nemcsak rajongók millióit nyűgözte le, hanem zenészek egész generációit inspirálta.
A gitár hangja, amely újraírta a blues történetét
Riley B. King 1925-ben született Mississippi államban, egy ültetvényen. Nehéz gyermekkora mellett a zene jelentette számára a menedéket: gospelkórusban énekelt, majd első gitárján saját maga tanult játszani. A sorsfordító pillanat 1946-ban jött el, amikor Memphisbe, a blues fellegvárába utazott, ahol nagybátyja, Bukka White segítette első lépéseit. Innen indult útja a világhír felé.
1948-tól szerepelt a rádióban, immár Beale Street Blues Boy, majd Blues Boy King néven, végül a B.B. King művésznév mellett kötött ki.
1949-ben elkészült első felvétele, 1951-ben először került fel dala a slágerlistára; 1985-ig összesen 74-szer szerepelt a Billboard-listán, a The Thrill is Gone még a poplistákat is megjárta.
Hosszú pályafutása során olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Elvis Presley, John Lee Hooker, Chaka Khan, Eric Clapton vagy a U2.
Karcosan mély éneke, egyedi gitárkezelése blueszenészek nemzedékeinek szolgált mintaképül, nemrégiben harmadiknak rangsorolták minden idők 100 legjobb gitárosa közül.
Egy gitár neve: Lucille
King életében központi szerepet játszott szeretett gitárja, Lucille. A legenda szerint egy tűzvész során mentette ki hangszerét, amely egy nő miatt tört ki – innen kapta a gitár a nevét. Lucille nem csupán hangszer volt, hanem hűséges társ, akivel a blues királya bejárta a világot.
Életében több mint 70 albumot adott ki, 15 ezer koncertet játszott, és 15 Grammy-díjjal jutalmazták munkásságát. Olyan világsztárokkal zenélt együtt, mint Eric Clapton, Elvis Presley, John Lee Hooker, Chaka Khan vagy a U2.
Elismertségét a legnagyobb díjak bizonyítják: Grammy-életműdíj, az Elnöki Szabadságérem, az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetése. 2004-ben Ligeti György zeneszerzőnek és neki ítélték oda a „zenei Nobel-díjként” is emlegetett Polar-díjat.
B. B. King háromszor koncertezett Magyarországon. Először 1996-ban, majd 1997-ben, amikor Tátrai Tiborral is színpadra állt. 2009-es turnéján ismét ellátogatott Budapestre, ahol a magyar közönség ismét élőben hallhatta a blues királyát.
Az örökség és a búcsú
King még idős korában is aktívan koncertezett: hetvenévesen évi több száz fellépést vállalt. Bár a betegségek az utolsó években megviselték, mindig ragaszkodott ahhoz, hogy amíg teheti, játszik. 2015-ben, 89 évesen hunyt el, maga mögött hagyva egy páratlan zenei örökséget.
A blues gyakran a fájdalom és a szenvedés zenéje, B. B. King azonban mindig hangsúlyozta: ő boldog ember. Ezt a derűt vitte fel a színpadra is, miközben zenéje mélységesen emberi érzéseket közvetített. Művészete ma is él, és ahogy egykor ő mondta: „Amíg az Úr nem hív, én játszani fogok.”
