Kalandos élete során részese lehetett a szeme láttára alakuló történelemnek a nyughatatlan természetű, idén 270 éve született és 230 éve elhunyt Benyovszky Móric gróf, a világutazó kalandor.
„Rendkívüli testi erő, életszívósság párosult nála ritka szellemi adományokkal, emlékezettel és ítélő tehetséggel; rettenthetetlen bátorság, hidegvér a legnagyobb veszély idejében, gyors leleményesség és kimeríthetlen szívjóság, önfeláldozás, testvérek, hitves és jó pajtások irányában, voltak jellemének alapvonásai.” (Jókai Mór – Benyovszky Móric: Gróf Benyovszky Móricz életrajza, saját emlékiratai és útleírásai)
Gróf Benyovszky Móric 1746. szeptember 20-án (ő maga saját születési idejét 1741. szeptember 20-án jegyezte, ezért hivatalosan idén a születése 275. évfordulóját ünneplik) született a Nyitra megyei Verbón. A kalandokban gazdag 18. század egyik legmerészebb és legeredetibb alakjai közé tartozott, nyugtalan természete a szervezett kereteket nem tudta elviselni. Nagyravágyása és lelkiereje különböztette meg kora más hőseitől.
Apja, Benyovszky Sámuel lovassági tábornok volt, ő maga 14 évesen lépett be a császári hadseregbe, ahol hadnagy lett. Lovassági parancsnokként részt vett a Poroszország ellen vívott hétéves háborúban (1756-1763), a prágai és schweidnitzi csatákban tüntette ki magát. Magyarországi örökségét közben rokonai elfoglalták, s mivel fegyverrel próbálta jussát megszerezni, Mária Terézia száműzte. Lengyelországba menekült, ahol nagybátyja, a litvániai helytartó örökbe fogadta, s ottani birtokain telepedett le. Hollandiában és Angliában tett utazásain kitanulta a hajózást, Amerikába is eljutott, majd egy hazatérése alkalmával megnősült. Felesége, Hönsch Zsuzsanna később követte Madagaszkárra.
„a többi indulatok közül messze kimagasló eszme: a szabadságvágy.”
1767-ben csatlakozott a lengyel nemesi mozgalomhoz, amely az oroszok által támogatott Poniatowski Szaniszló király ellen szerveződött. Haditettei révén ezredes, majd tábornok lett, 1769. május 20-án orosz fogságba esett. Kazányból megszökött, de ismét elfogták és a kamcsatkai Bolsereck telepre deportálták, ahová egy év alatt jutottak el. Ott a kormányzó bizalmasa lett, s elég nagy szabadságot szerzett magának. Ezt kihasználva 1771 májusában lázadást szított, elfoglalt egy hajót és 96 társával megszökött (emlékiratai szerint) a kormányzó lánya, Afanaszija segítségével, aki beleszeretett és velük tartott. Először Amerika felé indultak, a Csendes-óceánon azonban emberei fellázadtak. A zendülésen Benyovszky csak nagy diplomáciai ügyességével tudott úrrá lenni. Útjuk legészakibb pontja a Bering-szoros bejáratánál lévő St. Lawrence-sziget volt. Az Aleuti-szigetek és Alaszka érintése után a jégzajlás miatt visszafordultak Nyugatnak, és Formosa (ma Tajvan) és Japán partjai mentén végighajózva, eljutottak Makaóra, ahol Afanaszija meghalt. Az Aleutákat Benyovszky hét évvel Cook kapitány előtt érte el.
1772-ben Franciaországba ment, itt D’Aiguillon herceg, majd Choiseul miniszter vette pártfogásába. XV. Lajos Ile de France (a mai Mauritius) szigetére küldte, s az ottani kormányzó egy madagaszkári telep létesítésével bízta meg. 1774-ben az akkor még független szigeten Benyovszky megalapította Louisbourg telepét, s madagaszkári expedíciói révén jelentősen hozzájárult a sziget belső területeinek megismeréséhez, utat épített, mocsarakat csapolt le.
Tolmácsát, Nicolas Mayeurt több feltáró útra küldte a sziget északi részén. Benyovszky 1775-ben francia bárói címet kapott, a bennszülötteket írásra-olvasásra tanította, s emberséges bánásmódjával annyira megnyerte őket, hogy 1776-ban (saját közlése szerint) királyukká, ampanszakabévá választották. Királyi címét a francia udvar nem ismerte el, ezért, illetve az Ile de France-i kormányzó vádaskodása miatt lemondott és hazatért Magyarországra, ahol Mária Terézia királynő megkegyelmezett neki.
Itthon részt vett a bajor örökösödési háborúban, 1778-ban grófi rangot kapott – amelyet már korábban is használt. Az 1779. évi tescheni békekötés után ismét új kalandokat keresett, Amerikába hajózott, s a függetlenségi háború Pulaski tábornok vezette lengyel légiójához akart csatlakozni. Ez nem sikerült, ezért hazajött és terveket készített a magyarországi szárazföldi és vízi közlekedés, többek között a fiumei kikötő fejlesztésére, terveihez azonban Bécstől nem kapott támogatást.
1782-ben ismét Amerikába ment, ahol Benjamin Franklin segítségével idegenlégiót akart szervezni. Ezt a javaslatát is elutasították, ezért elhatározta, hogy folytatja Madagaszkár gyarmatosítását. Baltimore-i kereskedők segítségével expedíciót szerelt fel, s 1785 júliusában szállt partra, majd a Keleti-fok közelében, Angontsynál felépítette erődjét, Mauritanie-t, kalandorok és bennszülöttek támogatásával. A franciák ellenségesen fogadták, Ile de France kormányzója Larcher kapitány vezetésével egy 60 fős csapatot küldött ellene, s a velük vívott ütközetben Benyovszky 1786. május 23-án elesett. Erődje tövében temették el, sírját elnyelte a trópusi erdő.
Utolsó vállalkozása előtt megírta élete kalandjait, művét halála után számos nyelven kiadták, először Londonban 1790-ben. Ez a könyv világhírnevet szerzett számára. Magyarra Jókai Mór fordította le 1888-ban, B. M. gróf életrajza, saját emlékiratai és kalandjai címmel.
„Benyovszky Móric határozott, komoly, fennkölt jellem, akinél a lángész csak gazdagon dotált természeti adomány nagy eszmék megvalósítására. S ez a – korát messze megelőzött – eszmekör nyújtja a kulcsot az egész történet világos megértéséhez.” (Jókai Mór – Benyovszky Móric: Gróf Benyovszky Móricz életrajza, saját emlékiratai és útleírásai)
Emlékirata földrajzi szempontból is jelentős, ő írta le először a St. Lawrence-sziget őslakóit, a Riu-Kiu szigeteket (Okinavát) és Formosáról is elsőnek adott részletes beszámolót. Nagy műveltsége, jó megfigyelőképessége révén sok értékes anyagot rögzített, bár hiányos képzettsége miatt földrajzi helymeghatározásai sokszor pontatlanok. Benyovszky szerepét máig vitatják mind a történészek, mind a földrajztudósok – főleg a franciák.
Gvadányi József verses elbeszélést írt róla és huszárjáról, Rontó Pálról. Színes életét magyarul Gaál József, Radó Vilmos és Rónaszegi Miklós, németül Kotzebue és Mühlbach dolgozta fel. Doppler Ferenc 1847-ben operát írt róla. Madagaszkári nyomait 1979-ben Balázs Dénes földrajztudós, utazó kutatta.
