135 éve született Hunyady Sándor, a két világháború közötti magyar irodalom egyik legnépszerűbb írója és drámaírója. Életét a bohém pesti kávéházak, a színházi világ, az erdélyi gyökerek és a nyughatatlan alkotói vágy formálták.
Hunyady Sándor élete és munkássága egyszerre volt fényűző és tragikus. A kávéházak füstös asztalai mellett, színházi kulisszák mögött és a pesti éjszakában születtek azok a történetei, amelyek máig élő képet festenek a századforduló és a két világháború közti Magyarország hangulatáról. Hunyady műveiben egy letűnt kor mindennapjai, emberi történetei és hangulatai elevenednek meg – olyan hitelesen, mintha ott ülnénk mellette a Royal Szálló harmadik emeleti szobájában, cigarettafüst és kézirathalmok között.
Hunyady Sándor 1890. augusztus 15-én látta meg a napvilágot Kolozsváron, Hunyady Margit, az ünnepelt erdélyi színésznő és Bródy Sándor, a híres író törvénytelen gyermekeként. Bár maga később 1892-t jelölte meg születési évként, a dokumentumok mást mutatnak – életének már a kezdetén körbelengte a legendák és ellentmondások fátyla.
Gyermekéveit édesanyjával és nagyszüleivel töltötte, a kolozsvári színház és egy régi nemesi otthon világában. Anyja halála után a nagyszülők egyfajta megkönnyebbüléssel adták át a fiút az apának, aki végre hivatalosan is magához vette. Bródy Sándor különös módon nevelte gyermekeit: kávéházakban, lóversenyeken, kártyapartik mellett tanított az életre, miközben fia lassan beilleszkedett a pesti irodalmi és bohém világ pezsgő légkörébe.
Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd újságíró lett – hiszen az írás ebben a családban nemcsak foglalkozás, hanem életforma volt. Első írásait a Pesti Napló és a Pesti Tükör közölte, majd hosszabb időre visszatért Erdélybe, ahonnan csak nyolc termékeny év után tért vissza Budapestre.
A húszas évek végétől a Royal Szálló harmadik emeletén lakott, ahol igazi írói karrierje is beindult. 1929-ben a Júliusi éjszaka című darabjával mutatkozott be a Vígszínházban, majd rövid időn belül a kor egyik legnépszerűbb szerzőjévé vált. 1930-ban jelent meg Diadalmas katona című novelláskötete és Feketeszárú cseresznye című színjátéka, amelyekkel megerősítette helyét az irodalmi élvonalban.
Az Est lapok állandó munkatársa lett, ahol öt éven át írta a t. Ház című cikksorozatot, miközben napi nyolc-tíz órát dolgozott, és közben folyamatosan írta regényeit és színdarabjait. Talán legismertebb műve az önéletrajzi ihletésű Családi album (1934), amelyben nemcsak szülei, hanem Krúdy Gyula, Kolozsvár és a régi Budapest is életre kel.
Több írásából film készült – például a Lovagias ügy (1937), a Bors István (1939), a Bakaruhában (1962) vagy A vöröslámpás ház (Egy erkölcsös éjszaka, 1978). Novelláit, publicisztikáit és műkritikáit a Pesti Napló, az Est és a Magyarország hasábjain közölte.
Magánéletében bohém, nyughatatlan és sokszor önpusztító volt. Számos nő fordult meg az életében, de a „nagy Ő” sosem érkezett meg. Gyakran került kórházba és szanatóriumba, nem vetette meg az italt, és láncdohányos volt. 1940-ben meghívást kapott Amerikába, utazásáról naplót vezetett. Hazatérése után egészsége tovább romlott, de még halálos ágyán is megírta soros cikkét. 1942. október 10-én hunyt el.
Hunyady Sándor életműve a századfordulótól a második világháborúig ível, írásaiban egy letűnt, de gazdag világ mindennapjai, hangulatai és emberi történetei elevenednek meg. Műveit több nyelvre lefordították, és ma ismét egyre szélesebb olvasóközönség fedezi fel a bohém író elegáns, mégis emberközeli hangját.
