Az egyetlen magyar eredetű szerzetesrendnek, a pálosokénak alapítása és megszervezése a 750 éve elhunyt Boldog Özséb nevéhez fűződik. A „fehér barátok” fontos szerepet játszottak nemcsak a hazai kulturális életben, hanem a szomszédos katolikus országokéban is.
Az egyetlen magyar eredetű férfi szerzetesrend, a pálosok alapítója, Esztergomi Boldog Özséb életét csak a 16. században élt pálos perjel, Gyöngyösi Gergely latin nyelvű művéből ismerjük, aki Első Remete Szent Pál remete testvéreinek élete címmel írta meg a rend történetét. Esztergomban született 1200 körül egy híres családból, és gondos nevelésben részesült a Szent István által alapított káptalani iskolában. A szerény, hallgatag fiú jobban vonzódott a könyvekhez, mint a játékhoz, szerette a magányt, de mindenkihez kedves volt. Az esztergomi főkáptalan kanonokjaként a zsolozsmát, a szentmise bemutatását olyan áhítattal végezte, hogy nagy hatást tett mindenkire. Az ima mellett az olvasásnak, a tanulásnak és az írásnak szentelte magát, „egyetlen percet sem hagyott kihasználatlanul”. Több könyvet írt, de ezek nem maradtak fenn, csak sejthető, hogy egyházjogi munkák lehettek.
Amikor 1241-ben a tatárjárás idején a mongolok Esztergomot is megostromolták, Özséb ápolta a sebesülteket, bíztatta a csüggedőket és együtt imádkozott velük a székesegyházban.
Özséb 1246-ban kapta meg az érsek jóváhagyását, ekkor lemondott kanonoki méltóságáról, javait szétosztotta a rászorulók között és néhány társával a Pilisszántó közelében lévő sziklás rengetegbe vonult. A mai Kesztölc határában lévő Hármas-barlangban remeteként élt, a barlang forrása mellé kitűzte a keresztet, mert jelszava az In cruce salus (A keresztben az üdvösség) volt.
A legenda szerint egy alkalommal a kereszt előtt imádkozva látomásban részesült, amely meghatározta további életútját. Szélvihar támadt, s lángnyelveket látott szerteszét, melyek egyetlen nagy lánggá egyesültek, amit Özséb úgy értelmezett: szeretetközösségbe kell összegyűjtenie a remetéket. A látomásnak engedelmeskedve 1250-ben a remeték a barlang mellett templomot és magas fallal körülvett monostort építettek. Özséb ezután a Pécs közelében, a Szent Jakab-hegyen élő remetékhez utazott. A két monostor hamarosan egyesült, elöljárójuknak Özsébet választották meg, s egyre többen csatlakoztak hozzájuk, Özséb életének végén már 16 pálos kolostor állt. Patrónusuknak Remete Szent Pált, az első remetét választották, Özséb az 1256-os esztergomi zsinaton a jegyzőkönyvet így írta alá: Eusebius prior prov. Ord. S. Pauli Primi Eremitae (Özséb, Első Remete Szent Pál rendjének provinciális perjele), ebből rövidült le a rend népszerű neve, a pálosok.
Özséb 1262-ben Rómába zarándokolt, hogy a rendalapításhoz elnyerje IV. Orbán pápa hozzájárulását, s mivel Aquinói Szent Tamás is pártfogásába vette, megkapta az engedélyt. A pápa által megbízott Pál veszprémi püspök a szerzetesek szegénysége miatt nem engedte Szent Ágoston regulájának átvételét, és ő adott szabályokat nekik. Özséb 1270. január 20-án úgy hunyta le örökre szemét, hogy a 24 éven át kitartó munkával szervezett pálos rend még nem nyert hivatalos elismerést. Halálos ágyán testvéreit a szabályok pontos megtartására, testvéri szeretetre és példaadásra buzdította, rendtársai a szentkereszti templom sírboltjában temették el.
A Szentszék 1308. december 13-án engedélyezte az ágostoni regulát és pápai jogú renddé nyilvánította az Első Remete Szent Pálról nevezett rendet. A pálosokat a magyar királyok bőkezűen támogatták, Nagy Lajos király 1381-ben Velencéből Magyarországra hozatta patrónusuk, Remete Szent Pál ereklyéjét. Magyarországról érkezett pálosok alapították 1382-ben a lengyelországi Jasna Gorán a czestochowai kolostort, Lengyelország legnagyobb tisztelettől övezett zarándokhelyét, amely ma már a rend legfontosabb központja.
„Hunyadi Mátyás király különösen nagy pártfogója volt e rendnek, mely nemcsak szigorú fegyelméről volt nevezetes, hanem arról is, hogy a nemzeti mívelődésnek hathatós előmozdítója volt, egész ellentéte a butaságot terjesztő, csak a semmit nem tevést ápoló szerzeteknek. Éppen Mátyás király maga volt az, ki egy éjjel, a gvárdián által bebocsátatva a kolostorba, szemtanúja volt annak a szigorú flagellációnak, melyet az eredeti feljegyzés szerint előadtunk. Királyi jóakaratát azáltal tanúsítá Corvin Mátyás, hogy a pálosok budai apátságnak adományozta a Borsod megyei gazdag jövedelmű sajóládi apátúrságot, mely az ideig a kalandjaikról hírhedett veres barátok tulajdonához tartozott.” (Jókai Mór: Fráter György)
A 15. századra egész Európában elterjedt pálos rend virágzásának a török hódoltság és a reformáció vetett véget. A Buda 1686-os visszafoglalása után ismét fejlődésnek indult rendet II. József 1786-ban eltörölte, csak Krakkóban és Czestochowában maradt meg egy-egy kolostoruk. 1934-ben innen szervezték meg visszatelepülésüket a gellérthegyi Sziklatemplomba és kolostorba, 1935-ben nyílt meg a pécsi kolostor, a rend magyarországi központja. 1950-ben a kommunista államhatalom feloszlatta a rendet, 1951. húsvét hétfőjén az ÁVH betört a Sziklatemplomba és elhurcolta az ott élő 38 pálos szerzetest.
A rend Magyarországon a rendszerváltás után szerveződött újjá, a pálos élet négy kolostorban, Budapesten, Pécsett, Márianosztrán és Petőfiszálláson indult meg, s 2014 óta az erdélyi Hargitafürdőn is pálos szerzetesek imádkoznak. A pálos rend címere ovális pajzs, kék mezejében a zöld talajon álló pálmafához két oldalról egy-egy sörényes hímoroszlán ágaskodva támaszkodik. A fa tetején (Remete Szent Pálra utalva, akit a sivatagban egy ilyen madár táplált) fekete holló, csőrében egy darab kenyér. Jelmondatuk: Duplicavit annonam, azaz megkettőzte a járandóságot. A Mária-tisztelet kifejezéseként fehér ruhát hordanak, a rózsafüzért imádkozzák, monostoraik többsége Mária-kegyhelyeken épült fel. Nevét viseli a Pilis-tetőn 2014-ben épült Boldog Özséb-kilátó.
