„Dies irae. Borzasztó nap. Az 1849-i október 6-a minden emberséges ember mély gyászának a napja volt Aradon.” Október 6-án, az 1848-49-es magyar szabadságharc leverését követő megtorlás áldozataira, Batthyány Lajosra, valamint az Aradon kivégzett 13 vértanúra emlékezünk.
Világosnál a fegyverletétel szándékosan történt kizárólag az oroszok előtt. A magyar vezetők tudták, hogy ellentétek merültek fel báró Julius von Haynau és Ivan Fjodorovics Paszkevics főparancsnok között. Görgey és Kossuth egyaránt azt remélték, hogy az oroszok közbelépésétől esetleg lehet valamit várni. A tejhatalmat élvező osztrák főparancsnok, Hayanu viszont bosszúra vágyva, már elkezdte a kivégzéseket. A reményeket növelte az az udvarias forma, amellyel az orosz tisztek egy-két alkalommal tanúságot tettek arról, hogy magyar ellenfeleiket megbecsülik. A fegyverletétel után az orosz hadvezetés valóban amnesztiát ajánlott. A cár a fiát küldte Bécsbe, hogy az ifjú Ferenc Józsefnek figyelmébe ajánlja a „helyesen értelmezett kegyelmet”. De hiába. A hatalom az osztrák hadvezetés, valamint a könyörtelen megtorlásra készülő Haynau kezében maradt, aki – mint mondta – száz évre el akarja venni a magyarok kedvét a forradalomtól. A cár csak annyit tudott elérni, hogy Görgeyt kivégzés helyett egy kis osztrák városba, Klagenfurtba internálták. Kijelentette ugyanis, hogy máskénét Oroszországban ad menedéket a magyar tábornoknak, s ezt a veszélyt Bécs nem vállalhatta.
Haynau 1849. október 6-án, a bécsi forradalom és Latour halála évfordulóján, Aradon kivégeztette a tizenhárom honvéd tábornokot.
Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor): Lázár Vilmos főtiszt, Gróf Dessewffy Arisztid tábornok, Kiss Ernő tábornok, Schweidel József tábornok. 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, parancsnokuk kardjával intett és a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek.
Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után): lovag Pöltenberg Ernő tábornok. Török Ignác tábornok, Láhner György tábornok, Knézich Károly tábornok, Nagysándor József tábornok, gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok, Aulich Lajos tábornok, Damjanich János tábornok, Gróf Vécsey Károly tábornok.
Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, mert őt akasztották fel utolsónak.
Ugyanezen a napon kivégezték Pesten gróf Batthyány Lajost. De kivégeztek másokat is. A megtorlás áldozatául esett Szacsvay Imre, az országgyűlés jegyzője, Csányi László kormánybiztos, Perényi Zsigmond, az országgyűlés felsőházának elnöke, Kazinczy Lajos ezredes, Kazinczy Ferencnek, a nyelvújítás kiemelkedő alakjának a fia. Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg, őt azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott.
Az osztrák várbörtönök megteltek a magyar foglyok ezreivel. További ezreket besoroztak külföldön állomásozó osztrák ezredekbe. 1851 szeptemberében így akasztották fel jelképesen többek közt Kossuth Lajost, Mészáros Lázárt, Perczel Mórt és Miklóst, Szemere Bertalant, Andrássy Gyulát és Táncsics Mihályt. A rommá lett hazára pedig az egyedül maradt asszonyok és idősek magánya és a megdöbbenés, az iszonyat csendje borult. Magyarország ki volt szolgáltatva az idegen kényuralomnak.
Oláh Gyula irodalommal is foglalkozó orvos volt, aki tizenhárom esztendős korában látta a kivégzett tábornokokat a vesztőhelyen. Visszaemlékezéseit többször is megírta.
Oláh Gyula: Oláh Gyula visszaemlékezése. Október 6-a 1849-ben Aradon
(részlet)
Dies irae. Borzasztó nap. Az 1849-i október 6-a minden emberséges ember mély gyászának a napja volt Aradon.
Azóta ötvennégy év telt el. Hosszú idő. Ma már csak kevesen élnek azok közül, akik annak a borzasztó napnak részleteire emlékeznek. Én Aradon laktam, tizenhárom éves fiú voltam már akkor. Megmaradt emlékezetemben. Mintha most is látnám a kilenc tábornokot egy sorban a bitófán függeni, és a négy agyonlőtt vértanút az aradi vár sáncában holtan feküdni. Emlékezetem visszaszáll azokra a messze időkre, és ma, annak a gyászos napnak évfordulóján elmondom azokat, amiket abban az időben láttam.
(…)
A vértanúk kiszenvedtek, de emlékezetük él az egész nemzet szívében, és a szomorú nap emlékére ott áll Arad legszebb terén, ott hirdeti a vértanúk dicsőségét az ország egyik legszebb, legművészibb emlékoszlopa. Azokat, akik őket kivégezték, az idő elsöpörte, a történelem homlokukra sütötte a gyilkosok bélyegét, és sírjuk felett az örökké élő emléket egy nemzet gyűlölete, utálata képezi. A vértanúk halálának évfordulóján pedig egy ország rendez gyászünnepélyeket. És beteljesül a dicső szabadságharc lánglelkű költőjének jövendölése:
„Hol sírjaik domborulnak,
Az unokák leborulnak,
És áldó imádság helyett
Mondják el szent neveiket…”
Ámen!
