Komoran tornyosul Ukrajna egén a leállított csernobili atomerőmű. A 75 méter magas szerkezet mélyén a 40 éve, 1986. április 26-án bekövetkezett csernobili atomerőmű-baleset óta izzik „a pokol örök tüze”. A sugárzó anyagot vastag betonburkolat zárja el a külvilágtól.
Negyven éve annak, hogy Európa szélén bekövetkezett a végzetes atomkatasztrófa.
Helyi idő szerint hajnali 1 óra 23 perckor egy teszt során hiba lépett fel, és a 4-es reaktor gáz- és vegyi robbanás következtében megsemmisült. Ezzel bekövetkezett az atomerőművek történetének legsúlyosabb katasztrófája, a csernobili atomerőmű-baleset. A robbanás után napokon át radioaktív anyagok kerültek a légkörbe, a szennyezett felhő pedig egészen Nyugat-Európáig sodródott. Több tízezer ember kényszerült elhagyni otthonát.
A közeli Pripjaty ma is kísérteties látványt nyújt, rozsdásodó óriáskerekével az atomkorszak Pompejijének is nevezik. A lezárt zóna mintegy 40 százaléka a hosszú felezési idejű plutónium miatt gyakorlatilag tartósan szennyezett marad, míg más területek talán 30–60 év alatt válhatnak újra lakhatóvá.
A térségben azonban nincs szó idilli állapotokról: kutatások szerint a sugárzás nemcsak az emberekre, hanem az állatvilágra is súlyos hatással volt és van.
A radioaktív felhő Észak-Ukrajna mellett Fehéroroszországot és Oroszország nyugati részét is érintette, majd Skandinávián át Nyugat-Európa fölé sodródott. A katasztrófa halálos áldozatainak száma máig vita tárgya, de szakértők becslése szerint a következmények több tízezer ember életét követelhették.
„Ez már nem a férje, hanem egy radioaktív tárgy”
Dokumentumfilmen, amit még a Csernobil-sorozat sem mutatott meg
A 2019-es Csernobil című sorozat világszerte milliókat szegezett a képernyők elé, sokan ekkor találkoztak először, vagy éppen mélyebben a 40 évvel ezelőtti katasztrófa történetével. Innen építkezik tovább a Csernobil: egy nukleáris katasztrófa krónikája dokumentumfilm, amelyben kutatók, túlélők és orvosok nyilatkoznak.
„A reaktor több tonnás fedele úgy pattant le, mint egy pezsgősdugó. A dolgozók nem voltak felkészülve, nem tudták, mit tegyenek” – fogalmaz Galia Ackerman történész az 1986. április 26-án történt atomkatasztrófáról, aminek paradoxonja, hogy az eredeti terv szerint egy biztonsági teszt lett volna. Az eset nemcsak a Szovjetuniót, hanem egész Európát megrázta, következményei generációkon ívelnek át – egészségügyi, környezeti és politikai értelemben is.
A tragédia 40. évfordulóján, vasárnap 21 órakor debütáló Viasat History-dokumentumfilm a tényeken alapuló rekonstrukcióra vállalkozott. Részletesen bemutatja a biztonsági teszt körülményeit, a reaktor tervezési hibáit és azokat a döntési helyzeteket, amelyekben a politikai nyomás és az információhiány kulcsszerepet játszott. Hiszen „a valódi információ nem a médiából jött, hanem az emberek konyháiból.” (Ulysse Gosset, újságíró)
„Április 26-án apám üzleti úton volt Moszkvában. Akkoriban a minszki nukleáris energiaintézet igazgatója volt. Felhívta anyámat. Nem beszélhetett nyíltan, mert mindent rögzítettek. Csak annyit mondott anyámnak, hogy ne engedjen ki az utcára – meséli Alexey Nesterenko, aki ekkoriban 12 éves volt. „Bár csekély a dózis, amit 1986-ban kaptam, mégis továbbadhatom a gyermekeimnek, akik pedig az unokáimnak.”
„Sok gyerek köhögött, de nem volt lázuk, és semmi sem látszott a tüdejükön. Nem értettük, miért. Senki semmit nem tudott a sugárzásról, még könyvet sem találtam róla” – idézte fel Alla Shapiro gyermekhematológus.
