Német régészek szerint a Hérodotosz által is említett természeti csapás oltalmazta azon falu lakosságát, amelyet a perzsák készültek meghódítani. Geofizikusok további szökőárakra figyelmeztetnek a térségben.
A kutatók azt állítják, hogy a Potidaeanál i.e. 479-ben történt eseményeket fizikai bizonyítékok is alátámasztják, miután Mende ősi városa mellett tengeri kagylókat találtak. Eddig csak szöveges forrás emlékezett meg a természeti csapásról: Hérodotosz egy helyütt azt írja, hogy a perzsa támadókat a magas hullámok „verték vissza”, így megmenekültek a falu lakói.
A németországi Aacheni Egyetem kutatói most újra arra figyelmeztetnek, hogy a terület ki van téve egy hasonló természeti katasztrófának. Ez azért érdekes, mivel eddig csak az ország déli része számított veszélyeztetett területnek. A görög geofizikusak szerint azonban a földrengések sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint a szökőárak.

„Több történelmi cunami nyomát is megtaláltuk a part mentén” – nyilatkozta Klaus Reicherter professzor a német dpa hírügynökségnek. „Mindez azt jelenti, hogy a part menti részek fokozattan ki vannak téve a szökőárak veszélyének” – tette hozzá a kutató, aki kollégáival együtt a kaliforniai Szeizmológiai Társaság éves konferenciáján számol be a felfedezésről.