A magyar történelem egyik legrégibb, leghíresebb és legnépesebb családja közül többen is részt vettek az 1848-49-es szabadságharcban. Cserneki és tarkői Dessewffy Arisztid honvéd vezérőrnagy, idén 220 éve született és az egyik golyó által kivégzett aradi vértanúként 173 éve halt meg.
Irányi Dániel, Felső-Magyarország kormánybiztosa így jellemezte Dessewffy Arisztidet, aki a golyó által kivégzettek négyes csoportjában másodikként lépett a kivégző osztag elé.:
„Dessewffy akkor 44-45 esztendős lehetett. A középnél valamivel magasabb termetű, vállas s kissé hízásra hajlandó erőteljes alak. Tar koponyája alatt halántékait világos szőke haj fedte, hasonló színű szakálla és nagy bajusza katonás külsőt adtak neki, melyet azonban kék szemének szelíd tekintete mérsékelt. Gyakran találkozván vele, nemcsak nyájas és mívelt modoráról, hanem egyszersmind hazafias érzelmeiről győződtem meg.”
A Dessewffy família leghíresebb tagja, Dessewffy Arisztid honvédtábornok, aradi vértanú 1802. július 2-án született Ósvacsákányban, Abaúj vármegyében (ma Szlovákia). Kassai és eperjesi gimnáziumi éveit követően 16 évesen állt katonának. 20 évig szolgált a császári hadseregben, majd 1848-ban a forradalom nemzetőr őrnagyaként szervezte a Sáros vármegyei nemzetőrséget. Több nagy csatában vett részt, nevezetes ütközete volt a turai, amikor a lovasság élén megakadályozta az orosz csapatok előretörését.
Teljes katonai öltözetben, kitüntetéseit, köztük az érdemkeresztet viselve vett részt a harcban és az oroszok azt hitték róla, hogy pravoszláv pap. 1839-ben huszárkapitányként nyugdíjaztatta magát, gazdálkodni kezdett eperjesi birtokán, és boldog házasságban élt első feleségével, budaméri és rosnyóbányai Újházy Antónival, akit 1847-ben 23 évesen ragadott el a tüdőbaj. Öt gyermekük született, s mind az öt korán meghalt.
Két év özvegység után 1849. július 5-én másodszor is megnősült, Szinnyei Merse Emmát vette nőül. A második esküvőjéről, szinte a templomból azonnal a csatatérre lovagolt. Feltehető, hogy legközelebb csak szeptemberben, már aradi cellájában láthatta viszont asszonyát.
Az egyre több vesztett csata után maroknyivá zsugorodott egységével török földre akart menekülni, de egykori tiszttársa, Liechtenstein herceg rábeszélésére itthon maradt, 1849. augusztus 19-én Karánsebesnél letette a fegyvert. A császáriak az aradi várbörtönbe zárták, kötél általi halálra ítélték, Haynau „kegyelemből” golyó általi halálra változtatta az eredeti ítéletet.
Dessewffy Arisztid megbeszélte Máriássy János honvédezredessel, aki szintén a börtönben raboskodott, hogy halála után vegye nőül özvegyét. A tiszttárs 1856-ban szabadult, s ígéreténe eleget téve elment Szinnyei Merse Emmához és feleségül vette.
Baló Béni református pap ment a honvédtábornokhoz a siralomházba a kivégzés hajnalán, amikor édesdeden alva találta Dessewffy Arisztidet. A honvéd tábornok lelövetése után holttestét a várárokba hajították és hantolták el a többi kivégzettével együtt. Felesége kérésére a tábornok három unokatestvére kilopta Dessewffy holttestét a várárokból, de koporsóval nem mehettek oda, ezért a testet derékban kettéfűrészelték és két ládában kicsempészték a helyszínről.
„A haláltól nem félek, száz és száz halál lebegett körülöttem a csatákban” – olvasható emléktábláján, amelyet Katona Tamás történész szorgalmazására állítottak Sáros vármegyében, Morgonyán, a Dessewffy család birtokán a hegytetőn álló kriptájára, ahol 1850-től nyugszik.
A Dessewffy családból Arisztiden kívül még 18-an vettek részt tiszti rangban az 1848-49-es csatákban.
