Életének 85. évében elhunyt Fodor Sándor József Attila-díjas író, műfordító, az erdélyi magyar felnőtt- és gyerekirodalom jeles képviselője, akinek Csipike meseregény-sorozatán nemzedékek nőttek fel.
Fodor Sándor 1927. december 7-én született Csíksomlyón, a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát román-német szakon. 1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1956-tól 1989-es nyugdíjba vonulásáig a Napsugár című gyermeklap belső munkatársa, 1990 és 1991 között a Keresztény Szó felelős szerkesztője volt.
1954-ben látott napvilágot első kötete, az elbeszéléseket és karcolatokat tartalmazó Fehérfenyő, majd sorra jelentek meg elbeszéléskötetei, regényei, kisregényei, műfordításai. Igazi áttörést a Csipike meseregény-sorozattal aratott. A Csipike-tetralógiát (Csipike, a gonosz Törpe, Csipike és Kukucsi, Csipike, a boldog Óriás, Csipike és Tipetupa, Csipike és a gonosz Ostoba) a kortárs kritika a világirodalom olyan filozófiai mélységű művei mellé sorolta, mint az Alice Csodaországban és A kis herceg; a Csipike, az óriás törpe címmel magyar bábfilm is készült a történetekből. A sorozat regényeit román, orosz, litván és német nyelvre is lefordították.
„Egyik délután, minekutána sikeresen elirányította a pisztrángokat Nagy Kőről, Csipike álmélkodva vette észre, hogy nem messzire tőle egy Valami lapul. Nem szép, inkább rút. Nem is ügyes, inkább idétlen, mégis villámgyorsan kapkodja el a szúnyogokat, legyeket.
– Hát te ki vagy? – állt eléje.
– Én Kecskebéka vagyok, de neked semmi közöd hozzá.
Ilyet még senki se mondott Csipikének.
– Nana. Hátrább az agarakkal. Nekem igenis közöm van hozzá, mert itt az erdőben én intézem az állatok dolgait. Mindenki rám hallgat. Még Szarvasbika is.
– Na ne mondd! Aztán miért hallgatnak rád?
– Mert én jóságos vagyok.”
(Fodor Sándor: Csipike)
Műfordítóként a román irodalom nagyjait, Caragialét, Sadoveanut, valamint német írók alkotásait ültette át magyarra. Főbb művei: Gyöngyvirágos puszta (elbeszélések, 1955), Jóska meg a sóska (karcolatok, 1962), Önarckép (kisregény, 1964), Csipike, a boldog óriás (mese, 1970), Nehézvíz (kisregény, 1971), Tűzoltózenekar (válogatott elbeszélések, 1983), A megálmodott ház (válogatott novellák, 1996), Hány nyelven szól az ördög? (publicisztika, 2002), Sündisznóállás (emlékirat, 2002), Mit gondol az öreg pisztráng? (válogatott novellák, 2003), Kortársuk voltam – kortársaim voltak (2003), Mária lábától a sündisznóállásig (fejezetek egy önéletrajzi regényből, 2005).
1982-ben megkapta a Román Írószövetség nagydíját. Magyarországon 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában tavaly jelent meg A feltámadás elmarad című novelláskötete, amely pályájának legszebb novelláit gyűjti csokorba.
