64 éves korában elhunyt Malcolm Young, az AC/DC gitárosa, dalszövegírója és alapítótagja.
Meghalt Malcolm Young rockzenész, gitáros, dalszövegíró, az AC/DC alapítótagja – tudatta a zenekar Facebook-oldalán. Ő volt az, aki testvérével, Angus Younggal 1973 novemberében létrehozta a legendás bandát, amelynek ritmusgitárosa, vokalistája és dalszerzője is volt. Amint a zenekari közleményben Angus fogalmaz
2014-ben a zenész egy közeli barátja közölte a sajtóval, hogy az AC/DC szélütésen átesett gitárosa, Malcolm Young olyan beteg, hogy többé nem tud koncertezni, és ez akár azt is jelentheti, hogy az együttes feloszlik.
Mark Gable, a Choirboys frontembere akkor arról számolt be, hogy Ausztrália legsikeresebb rockbandájának alapítója fizikailag nem képes folytatni a koncertezést, és valószínűleg több felvételt sem készít már.
Angus Young rockgitáros Malcolm bátyjával 1973-ban alapította az együttest, amely az AC/DC (váltó- és egyenáram) nevet kapta. A „keresztanya” a két fiú nővére, Margaret volt, aki a varrógépén látható jelölést javasolta, és a testvérek azonnal beleegyeztek, mert a rövidítést energikusnak és felvillanyozónak találták. Egyetlen lánytestvérük ötlete volt az is, hogy Angus iskolai egyenruhában, nyakkendőben, rövidnadrágban és iskolatáskával a hátán lépjen a színpadra, mert gimnazistaként az ajtón belépve azonnal gitárjához rohant, nem bajlódva az átöltözéssel.
A rockrajongók által jól ismert riffek nagy része a ritmusgitáron játszó Malcolm leleménye, a szólókat a koncerteken fel s alá rohangáló, nemegyszer Chuck Berry híres kacsajárását utánzó Angus vezeti elő. A két testvér nem tagadja, hogy számaik nem túl változatosak, többnyire egyetlen sémára épülnek, de Malcolm szerint ez esetben az egyszerű a nagyszerű, kár volna ötleteiket “tupírozgatni”. Zenéjüket “csak” jónak tartják, és szócséplésnek nevezik a szaksajtó próbálkozásait, hogy beskatulyázzák őket. Angus szerint Mozartot sem foglalkoztatta, hogy milyen stílusban komponál.
A világszerte több mint 200 millió lemezt eladó AC/DC legidősebb tagja az ugyancsak egészségügyi problémákkal élő – és egy időre visszavonult – Brian Johnson, Cliff William basszusgitáros, a gitáros Angus Young és a dobos Phil Rudd. Malcolm Young 2014-ben vonult vissza.