Életének 94. évében kedden elhunyt Mészöly Dezső költő műfordító, dramaturg. Fordító munkája mellet verseket írt, évekig szerkesztette és vezette a Lyukasóra című irodalmi műsort, lefordította Villon teljes életművét, és jelentősek Shakespeare- és Moliere-fordításai is.
Rövid betegség után kedden elhunyt Mészöly Dezső Kossuth-díjas és Alternatív Kossuth-díjas író, költő műfordító.
Mészöly Dezső 1918. augusztus 27-én született Budapesten. Édesapja a híres nyelvészprofesszor, műfordító és vígjátékszerző Mészöly Gedeon volt, akitől sokat tanult a verstan, a stilisztika és az irodalomtörténet terén. Kisgyermekként a nyarakat a Kiskunságban, járásbíró nagyapja tanyáján töltötte, hétévesen született első, a falusi lét utáni sóvárgását négy sorban összefoglaló versikéje. Elemi iskoláit a szegedi piaristáknál végezte, majd Sárospatakon lett gimnazista. Első, önálló hangon megszólaló versét, amely allergiás asztma rohamaiból táplálkozott, tizennégy évesen írta.
Érettségi után 1940-ig a budapesti Református Teológiai Akadémián tanult. 1942-ben a Kolozsvári Egyetemen szerzett bölcsészdoktori címet François Villon művészetéből. 1940 és 1943 között a Képzőművészeti Főiskola festő szakára is járt – egyik felmenője Mészöly Géza ismert tájképfestő volt – valamint Párizsban is folytatott irodalmi és színházi tanulmányokat.
1963-ban a Magyar Televízió munkatársa lett, ahol 1978-as nyugdíjba vonulásáig dolgozott elsősorban fordítóként és dramaturgként. Nevéhez fűződik több film – a Liliomfi, a Bánk bán vagy a Czillei és a Hunyadiak – forgatókönyve is. 1992-ben az előbb a Magyar Televízióban, később a Duna TV-n a kezdeményezésére létrejött és havonta megjelenő Lyukasóra című irodalmi műsor szerkesztő-műsorvezetője volt. „Sajnos az utóbbi időben már nem tudott bejönni, de otthonról küldött egy-egy rá jellemző feladványt. Így az utóbbi időben már csak televízión keresztül találkoztunk” – mondta Lator László irodalomtörténész, író, aki szintén rendszeres résztvevője a Lyukasórának.
Rengeteg műfordítás kötődik Mészöly Dezső nevéhez, lefordította Villon teljes életművét, és jelentősek Shakespeare- és Moliere-fordításai is. Műfordítói munkásságának gerincét Villon műveinek tolmácsolása és a róla készült tanulmányok sora adta. De az ő fordításában játsszák ma Magyarországon a legtöbb Shakespeare darabot, és átültette magyarra Moliére, Agatha Christie, Heine műveit, sőt egy névtelen flamand szerző mirákulumát is
Fordítói munkája mellett fiatal korától rendszeresen szerzett verseket, első önálló kötete 1975-ben jelent meg.
„Kerek életút ért véget”
Kerek életút ért véget, Mészöly Dezső elvégezte, amit szeretett, amit eltervezett – mondta Lator László az MTI-nek a kedden elhunyt Kossuth-díjas költőre, műfordítóra emlékezve. A szintén Kossuth-díjas Lator hozzátette, hogy nagyon régi ismeretség, barátság fűzte Mészöly Dezsőhöz. Mint felidézte, az 1950-es évek első felében találkoztak először.
„Akkoriban az Európa Könyvkiadó szerkesztője voltam, Dezső pedig sokat dolgozott nekünk. Szerettem az eszét, a verseit, a fordításait” – fogalmazott az irodalomtörténész, hozzátéve, hogy mindig lenyűgözte az a „mohóság”, amivel Mészöly Dezső „kebelezte be” a világirodalmat, Villont és kortársait, a francia irodalmat vagy éppen a Shakespeare-darabokat.
Lator kitért arra, hogy a költő-műfordító édesapjától, a híres nyelvészprofesszortól, műfordítótól, Mészöly Gedeontól örökölte nyelvi tehetségét. „És persze a környezetétől, a szülőföldjétől. Ezzel a tudással olyat tudott csinálni, amit sokan mások nem. Meg tudta szólaltatni a népies stílusréteget vagy például Villon furcsa, szlengben, argóban írott verseit magyar nyelven” – tette hozzá. Mészöly Dezső költői munkásságára emlékezve Lator László emlékeztetett annak letisztultságára. „Kevés volt verseiben a látványos mutatvány, a póz. Azt mondta el, ami vele történet, ami foglalkoztatta, vagyis egyfajta személyes létlíra képviselője volt” – tette hozzá.
1987 óta a Magyar Shakespeare Bizottság, 1992 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 1953-ban József Attila-díjat, 1999-ben Kossuth-díjat kapott, 1998-ban az Alternatív Kossuth-díjat is neki ítélték, 2008-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.
