Hetvenhat éves korában szombat reggel meghalt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója.
Monspart Saroltát tavaly március 31-én javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának, azután, hogy az olimpiai aranyérmes úszó, Székely Éva február 29-ei halálával megüresedett egy hely a tizenkettőből. Az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja 2020. április 21-én lett hivatalosan tagja a Nemzet Sportolói társaságnak.
Monspart Sarolta 34-szeres tájfutó magyar bajnok volt, de kipróbálta magát sífutásban is, melyben hatszor lett országos bajnok. Az 1970-es tájfutó világbajnokságon ezüstérmet szerzett váltóban, 1972-ben azonban már első magyarként övé lett az egyéni világbajnoki cím. 1976-ban világbajnoki bronzérmet nyert a magyar tájfutó váltóval, és még ugyanebben az évben első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett ötnapos tájfutó versenyt, az O-Ringent.
A család tájékoztatása szerint a futólegenda hosszan tartó, súlyos betegség után halt meg 2021. április 24-én.