Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Eltiltva és elfelejtve Tokajon című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Aktuális

Eltiltva és elfelejtve Tokajon

Szerző: / 2014. augusztus 17. vasárnap / Aktuális, Hírek   

TokajA rendszerváltozás éveit felölelő korszak három tábor szakmai közönségének adott témaanyagot, amelynek feldolgozása az idei találkozón fejeződött be. Véget ért pénteken a 42. Tokaji Írótábor.

Szentmártoni János, Magyar Írószövetség vezetője, az írótábor kuratóriumának elnöke összegzésében elvégzettnek nevezte azt a munkát, amelyet még 2012-ben az Eltiltva és elfelejtve – A hallgatás és elhallgattatás évei című tanácskozással indítottak el a tábor résztvevői.

A munkát persze nem láttuk el maradéktalanul, hiszen nem is ez volt a célja az írótábornak, de számos olyan kérdést és témát érinthettünk, amelyek a hozadéka az idő múlásával be fog igazolódni – fogalmazott Szentmártoni János megköszönve a jelenlévőknek részvételt. A következő írótábor témájával kapcsolatban elmondta, körvonalazódni látszanak olyan tematikák, amik nem fértek bele a három évnek a programjába, de szavai szerint alapvetően nem a most zárult konferenciasorozatot folytatják.

Tokaji Írótábor

„Sajnálom a történteket…”

A kuratórium elnöke a Csender Levente és a Kukorelly Endre között történekről szólva elmondta, Csender bánja tettét és már bocsánatot is kért írótársától. „Sajnálom a történteket. Kukorelly Endre írói munkásságát tisztelem, költészetét pedagógusként tanítottam. Az incidens pillanatnyi érzelmi túlfűtöttség következménye volt, semmilyen személyes, politikai és egyéb oka nincs. Endrét felhívtam, bocsánatot kértem tőle, amit ő elfogadott. Amint lehet, személyesen is meglátogatom” – írta Csender Levente az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A Tokaji Írótábor két résztvevője, Kukorelly Endre és Csender Levente Tokaj belvárosában egy szórakozóhelyen augusztus 13-án, éjjel 11 óra után összeszólalkozott, majd Csender Levente megütötte Kukorelly Endrét, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Szentmártoni János, az írótábor kuratóriumának elnöke az MTI-nek az esettel kapcsolatban csütörtökön elmondta: tudomása szerint mind Csender Levente, mind pedig Kukorelly Endre több bort ivott a kelleténél, ittasak voltak. Csender Levente énekelt, Kukorelly Endre pedig szóvá tette, hogy hamis a hang, ezt követően ütötte meg Csender – vélhetően dühében – Kukorellyt, akit kórházba szállítottak.
A két férfi között korábban semmiféle személyi konfliktus nem volt – tette hozzá Szentmártoni János. Az elnök elmondta azt is: az ügyben pénteken őt is meghallgatják a rendőrségen. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a rendőrség súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást.

A pénteki plenáris üléseket követően írótábori díjakat és elismeréseket adtak át. A résztvevők a nap folyamán felavatták Weöres Sándor és Határ Győző emléktábláját a Tokaji Ferenc Gimnázium udvarán található millenniumi irodalmi emlékparkban.

42. Tokaji Írótábor (MTI Fotó: Vajda János)

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek