Enzo Ferrari olasz autókonstruktőr, akinek neve már életében legendává vált, 30 éve, 1988. augusztus 14-én halt meg.
Enzo Anselmo Ferrari Modenában született 1898. február 18-án egy vasúti alkalmazott második gyermekeként. Kiskorában operaénekes vagy sportriporter szeretett volna lenni, de apja kívánságára inkább mérnöknek tanult. Az első – utcai – autóversenyre is apja vitte magával, amikor tízéves volt a fiú. A kis Enzo ettől kezdve maga is versenyző akart lenni. 1917-ben, egy évvel azután, hogy apja és bátyja is az I. világháború áldozatául esett, őt is behívták a hadseregbe, két évet szolgált a tüzérségnél. Bár leszerelésekor felettese ajánlólevelet adott neki a Fiathoz, a gyár, ahol a háború után több ezren jelentkeztek munkáért, nem alkalmazta. Végül egy kis autógyárnál lett tesztpilóta – igaz, csak használt teherautókat kellett kipróbálnia.
Élete első autóversenyén 1919-ben indult, kilencedik lett, ami nem rossz eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy a behavazott hegyek között pisztollyal kellett elriasztania a farkasokat. 1920-ban már egy Alfa Romeo volánja mögött végzett a második helyen a szicíliai Targa Florio versenyen. Kilenc évig dolgozott az Alfa Romeónak, és a versenyzés helyett egyre inkább a kocsik foglalkoztatták: végül már pilóta, mérnök, menedzser, ügynök volt egy személyben.
1929-ben hozta létre a saját csapatát, a Scuderia Ferrarit (a név istállót jelent, és kezdetben valóban egy régi istállóban rendezkedtek be). A csapat hivatalosan továbbra is az Alfa Romeót képviselte, maga Enzo 1932-ben, fia születésének évében ült utoljára a kormány mögé. A csapat legendás, vörös-fekete alapszíne Stendhal regényére utal, a pajzsderékban ágaskodó fekete ló kölcsönzés (az I. világháborús olasz hős, a korábbi autóversenyző, Ferrari mentora, Baracca gróf festette repülőgépe törzsére), a sárga mező pedig szülővárosára, Modenára utal. Az általa tervezett Alfa 158, két világbajnoki címet szerzett, megtörve a Mercedesek egyeduralmát.
A fasiszta rezsim „nemzeti kincsnek” tekintette Ferrarit. Lovagi címmel és tiszti kereszttel tüntették ki. Arra is rá akarták bírni, hogy térjen vissza az Alfa Romeo gyárhoz, de erre nem volt hajlandó. 1939-ben végleg függetlenítette magát, és 1940-ben már saját autóval indult a Mille Miglia versenyen. A kocsi nem használhatta tervezője nevét, ezért egyszerűen 815 névre keresztelték.
A II. világháború idején a gyár haditermelésre állt át, nagy részét le is bombázták, ezért Enzo a Modena közelében fekvő Maranellóban építette ki új főhadiszállását. Az első Ferrari nevet viselő, 12 hengeres versenyautó 1947-ben indult a monacói Grand Prix-n, és a Scuderia az 1950-ben rajtolt Formula-1 első idényében is elindult. A Ferrarin kívül nincs olyan csapat a száguldó cirkusz világában, amely ezt elmondhatná magáról. Az első futamgyőzelmet az argentin Froilan Gonzalez szerezte a Ferrarinak 1951-ben Silverstone-ban.
A Ferrari első világbajnoki címe Alberto Ascari nevéhez fűződik, aki 1952-ben és a következő évben is győzelemre vitte a kocsit. A kétszeres világbajnok 1955-ben egy balesetben meghalt, elárvult helyén 1956-ban a verhetetlen Juan Manuel Fangio, 1958-ban Mike Hawthorn, 1961-ben Phil Hill, 1964-ben John Surtees szerzett világbajnoki címet a tűzpiros Ferrariban. Utána szűk esztendők következtek, a vetélytársaihoz képest elavult Ferrari csak 1975-ben, Niki Lauda szerződtetése után jutott ismét a csúcsra. Lauda 1977-ben ismételt, majd két évvel később a dél-afrikai Jody Scheckter lett színeiben világbajnok. A rajongóknak húsz évet kellett várniuk az újabb sikerre, de megérte: Michael Schumacher 2000-től 2004-ig, egymás után ötször vitte győzelemre a Scuderiát. 2007-ben Kimi Räikkönen szerezte meg a tizenötödik egyéni világbajnoki címet a Ferrarinak, amely tizenhat alkalommal a világbajnok konstruktőri címet is elnyerte.
A Ferrari név azonban nemcsak a Formula-1, hanem a sportautók világában is varázslatosan cseng. A formatervezett, gyönyörű járművekért versengtek a milliomosok, hírességek, a magántulajdonban lévő cég azonban így is anyagi nehézségekkel küzdött. Vetélytársaitól eltérően Enzo Ferrari azért adta el sportautóit, hogy versenyautóit finanszírozhassa, míg mások azért szálltak be a versenybe, hogy eladhassák sportautóikat. A maranellói gyárat előbb a Ford akarta felvásárolni, de Ferrari kikosarazta őket, a hatvanas évek végén azonban már nem tudott nemet mondani a „hazai” Fiatnak. A gyár kapuin ma évente csaknem háromezer autó gördül ki. Többségük soha nem éri el teljesítőképessége határát: nagy részük az Egyesült Államokba kerül, ahol száz kilométeres sebességgel kénytelenek „vánszorogni”.
Enzo Ferrari a kocsik megszállottja volt, de sohasem tudta felhőtlenül élvezni sikereit. Rettegett a versenyautók „szenvedései” láttán, de még jobban lesújtotta, hogy több pilóta és néző is az ő autói miatt vesztette életét. (Egy 1961-es, 13 életet követelő tragédia után bíróság elé is idézték emberölés vádjával.) Soha nem heverte ki imádott fia, Dino 1956-ban betegség miatt bekövetkezett halálát, többé egyetlen versenyre sem látogatott ki. Gyásza jeleként évekig fekete nyakkendőt és fekete napszemüveget viselt, Dinóról nevezte el az imolai pályát, és minden fia által tervezett motorba belevésette nevét. A Fiat Dino és a Ferrari Dino róla kapta a nevét.
Életét teljesen az istállónak szentelte: nem vett ki egyetlen nap szabadságot sem, felesége 1978-ban bekövetkezett halála után a gyárba költözött, de állandó televíziós és telefonkapcsolatban maradt csapatával. A magányos, idős és beteg Enzo Ferrari 1988. augusztus 14-én halt meg Maranellóban. Kívánságára halálhírét csak a temetés után tették közzé, s nem árulták el végső nyughelyét sem.
Modenában az a múzeum, amelyet Enzo Ferrarinak, az autósport legendás alakjának a szülőházából alakítottak ki.
Az ötezer négyzetméteres területen álló komplexumban az állandó és időszaki kiállítások mellett konferenciák és egyéb kulturális rendezvények is helyet kapnak, az észak-olaszországi város minden évre több mint egymillió eurós jegybevétellel számolhat. A 2012-ben, 18 millió eurós költségvetéssel létre hozott múzeumban megtekinthetők az 1988-ban, 91 esztendősen elhunyt autógyár-alapító legszebb alkotásai, amelyek a világ különféle kiállítótermeiből, illetve magángyűjtőktől származnak.
