Szeptember 27-én, ma 18 órakor Müller Péter Sziámi lesz a vendége a Bizottság-kiállításhoz kapcsolódó filmprogramnak. „A film minden eseménye megtörtént, különben nem tudtuk volna filmre venni!”, azaz az Ex-kódex.
A vetítést követő beszélgetés során talán arra is fény derül, hogy Müller Péter Sziámi, akit az 1983-ban készült játékfilmje bemutatása után a kritkusok Bódy Gábor, Xantus János és Szirtes András mellett említettek, mint az új érzékenység egyik képviselőjét, miért is nem folytatta filmes munkásságát.
Müller Péter Sziámit leginkább költőként, énekesként, zenészként (Kontroll, URH, Sziámi) vagy a Sziget alapítójaként ismerjük. Azt talán kevesebben tudják róla, hogy rádiószerkesztő-riporteri, cirkusz- és varietérendezői, magyar-francia szakos tanári, valamint film- és televízió-rendezői diplomával is rendelkezik.
Az Ex-kódex utóbb talán a magyar filmtörténet Szelíd motorosokjának bizonyulhat: ugyanúgy a nagy filmstúdiókon kívül (bár azok némi támogatásával) készült, ugyancsak viszonylag olcsón (a film záró felirata szerint „egy átlagos magyar játékfilm költségeinek egytizedéből”), a Dennis Hopper–Peter Fonda-kettős alkotó együttműködéséhez hasonló szövetkezés gyümölcseként (az első számú alkotótárs: a színész-dalszövegíró-rockerpróféta Gémes János).
Egy testvérpár olyan anyagot talál fel, amely minden eddiginél nagyobb fényt idéz elő. Ezt az anyagot beillesztve egy ember agyába a megvilágosodás olyan magas szintjét érik el, hogy az ember számára a történelem leghomályosabb eseményei is személyes élményként jelennek meg. A szer hatni kezd, és fantasztikus kalandok sorozatát indítja el…
Az Ex-Kódex tipikusan budapesti értelmiségi fiatalok önreprezentációja, underground zenével. Benne: egy hasismámorban gyilkoló szekta, egy filozófus (Gémes János Dixi), egy testvérpár (Bárdos Deák Ágnes és Kistamás László – a Kontroll Csoportból), a papájuk (Rubik Ernő, a bűvös kocka atyja), Kontroll- és Sziámi-zene, egy dal Víg Mihálytól (Balaton), egy vak buszsofőr (Kiss László az Európa Kiadóból), sok-sok titokzatosság és tündöklő színek.
Főszereplők: Gémes János, Kistamás László, Bárdos Deák Ágnes, Hajnóczy Csaba, Víg Mihály
Rendező: Müller Péter Sziámi
Sorozatszerkesztő: Dér András
A Cultura.hu kulturális és életmód magazin a Bizottság kiállítás hivatalos partnere.