210 éve, 1807. július 4-én született és 135 éve, 1882. június 2-án hunyt el Giuseppe Garibaldi olasz szabadsághős.
135 éve, 1882. június 2-án halt meg Caprerán Giuseppe Garibaldi olasz szabadsághős. 210 éve Garibaldi 1807. július 4-én született Nizzában, tengerész-halász családban. Tíz évig ő is a tengert járta, 1832-ben hajóskapitányi vizsgát tett. 1833-1834-ben a Szárd-Piemonti királyság flottájában szolgált, ekkor került Giuseppe Mazzini, az olasz egység hirdetője, valamint Saint-Simon, a francia utópista szocialista gondolkodó hatása alá. 1834-ben részt vett a köztársaság-párti zendülésben, amelynek kudarca után Franciaországba menekült. A genovai bíróság távollétében halálra ítélte. 1836-1848 között Dél-Amerikában élt, emigrációban. Részt vett Rio Grande do Sul brazil szövetségi állam függetlenségi harcában, ami azonban részéről jószerivel arra korlátozódott, hogy brazil hajókat rabolt ki. Egy kalandja során megszöktette Anna Maria Ribeiro da Silvát, Anitát a férjétől, aki haláláig harcostársa maradt.
1839-1840-ben a brazilok győzelmei nyomán kilépett Rio Grande do Sul szolgálatából, és egy marhacsordát terelve, Anitával és fiukkal az uruguayi Montevideóba ment. Ott kereskedelmi ügynök lett, majd 1842-ben az uruguayi haditengerészethez került, s bekapcsolódott az argentin diktátor, Juan Manuel de Rosas elleni felszabadító háborúba. Később ő lett a montevideói Olasz Légió parancsnoka, ennek tagjai voltak az első vörösingesek. 1846-ban megnyerte a Sant’Antonió-i csatát, melynek híre Európába is eljutott. 1847-ben ő irányította az uruguayi főváros védelmét. Ekkor figyelt fel rá idősebb Alexandre Dumas, aki jelentősen emelte Garibaldi hírnevét.
Garibaldi Dél-Amerikában ismerte meg a gerilla-hadviselést, amellyel Európában nagy sikereit aratta. 1848-ban 60 emberével hazatért Itáliába, hogy hazája egyesítéséért harcoljon. Mind IX. Pius, mint Károly Albert szárd-piemonti király elutasította ajánlkozását. Garibaldi Milánóba ment, ahol Mazzini működött, republikánus és radikális elvei szerint. Bár Károly Albertet Custozzánál megverték az osztrákok, Garibaldi magánháborút folytatott, s Luinónál és Morazzonénál győzött. Később a túlerő miatt Svájcba vonult vissza.
Garibaldi feleségül vette Anitát és három gyermekükkel Nizzában telepedtek le. 1848 végén a pápa elmenekült Rómából, ő önkénteseivel odament, s beválasztották a római nemzetgyűlésbe. A francia seregek megpróbálták helyreállítani a pápai állam hatalmát, Garibaldi híveivel azonban megállította őket a Gianicolo-dombon. 1849 májusban legyőzte Velletrinél a nápolyi seregeket, majd ő irányította Róma védelmét a franciákkal szemben. Hősies szembeszállásuk a túlerővel a risorgimento legnagyszerűbb fejezete.
Júliusban a garibaldisták elhagyták Rómát és kikerülve az osztrák és francia seregeket, a semleges San Marinóba mentek. Itt feloszlatta csapatait, majd maga is elmenekült. Eközben Anita elesett, Garibaldi viszont átkelt az Appennineken és eljutott Toszkánába. Ettől kezdve legendája töretlen, egész Európa lelkesedett hősi tetteiért. Garibaldi Marokkóba, az Egyesült Államokba, végül Peruba emigrált, itt ismét hajós lett.
1854-ben Cavour, Piemont kormányfője hazahívta, megkísérelve leválasztani a köztársasági Mazzinitől. Caprerán, egy Szardínia melletti szigeten telepedett le, de 1856-ban már megpróbálta kiszabadítani a nápolyi politikai foglyokat. 1858-ban Cavour felkérte, hogy vegyen részt egy Ausztria-ellenes háborúban, s vezérőrnaggyá tette. 1859-ben behatolt Lombardiába, megszerezve azt Piemontnak, melyhez ezután sorra csatlakoztak az olasz tartományok.
Ez évben Firenzében forradalmi kormány jött létre. Itt Garibaldi többször is találkozott II. Viktor Emánuellel, s megállapodtak a Pápai Állam lerohanásában. Ez nem valósult meg, céljaik eltértek: a király Piemont területét akarta növelni, Garibaldi Itáliát egyesíteni. Legjobban az háborította fel, hogy Cavour és a király odaadták szülővárosát, Nizzát, továbbá Szavoját a franciáknak.
1860. május 6-án vágott legnagyobb vállalkozásába: ezer emberével (köztük Türr Istvánnal és Tüköry Lajossal) minden politikai támogatás nélkül Genovában hajóra szállt és öt nappal később a lázongó Szicíliában, Marsalánál ért partot. Itt a király nevében diktátorrá nyilvánította magát, majd a népfelkelés segítségével megverte a nápolyi seregeket. Elfoglalta Palermót, júliusban megnyerte a milazzói csatát, és augusztus 18-19-én átkelt a messinai szoroson. Cavour felismerte, hogy ha titokban is, támogatnia kell az önkéntes sereget. Garibaldi végigvonult Calabrián, és szeptember 7-én elfoglalta Nápolyt. Legnagyobb csatáját a Volturno folyónál vívta, 30 ezresre nőtt seregével megverte a nápolyi Bourbonokat. Népszavazást írt ki, amely felhatalmazta, hogy Dél-Itáliát átadja Viktor Emánuelnek. A király november 7-én bevonult Nápolyba, Itália hőse azonban nem fogadott el kitüntetést és visszatért Caprerára.
1861-ben létrejött az Olasz királyság, ám Garibaldi ellenzékben maradt. 1862-ben a király egy Habsburg-ellenes hadjáratra akarta rávenni, ő azonban a pápai állam ellen fordult. Az aspromontei ütközetben a király csapatai állították meg, nemzetközi konfliktustól tartva. Garibaldi megsebesült és fogságba esett. 1866-ban sikerrel harcolt az osztrákok ellen Tirolban, Olaszország ekkor szerezte meg Velencét. 1867-ben ismét a pápai állam ellen háborúzott, a kormány titkos támogatásával. A franciák beavatkoztak és Mentanánál legyőzték az önkénteseket. Az olasz kormány letartóztatta, majd szabadon engedte. Utolsó hadjáratát 1870-71-ben vezette a franciák mellett, Poroszország ellen. Ekkor vették be az olaszok Rómát. Ezután Garibaldi a francia nemzetgyűlés tagja lett.
Élete végén szocialistának vallotta magát, és közeledett a pacifizmushoz is. Szót emelt a nők egyenjogúságáért és a munkások jogaiért. Hitt az emberfajták egyenlőségében, elítélte a halálbüntetést. Fő jellemvonása nacionalizmusa volt, ennek célját azonban a népek felszabadításában látta. Szerepe mindenki másnál kiemelkedőbb az olasz történelemben. Szoros kapcsolatban állt a magyar emigráció vezetőivel, Kossuth Lajossal és Klapka Györggyel, ezért hatalmas népszerűséget szerzett Magyarországon is.
