195 éve, 1823. március 8-án született Andrássy Gyula gróf, politikus, a kiegyezés utáni első miniszterelnök.
Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula 1867-71-ig a Magyar Királyság miniszterelnöke, 1871-79-ig az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere 1823. március 8-án született a Zemplén megyei Tőketerebesen.
„E család – melynek székely eredetére büszkék lehetünk – ma is használja a csíkszentkirályi előnevet, és ha vannak a jelenben, kik hazánk határain túl is hírre emelkedve, fényt árasztanak e névre, úgy a múltban is voltak oly dicsők, kikre büszkék lehetnek az utódok” – írta Orbán Balázs az Andrássyakról. – Az Andrássy család egyike azon magyar grófi családoknak, amely fokozatosan emelkedve a társadalmi ranglétrán évszázadokon keresztül jelentős szerepet játszott az ország történelmében. Régi székely család, mely a hagyomány szerint származását Andorástól, az Ázsiából kijött ősmagyar vezérek egyikétől vezeti le.”
Atyja Andrássy Károly gróf, anyja Szapáry Etelka grófnő. Gyermekkorában – testvéreivel együtt – a kor jeles pedagógusa, Peregrini Elek volt a nevelője. Az akkori szokások szerint középiskolai és jogi tanulmányainak befejezése után külföldi tanulmányútra ment.
Közéleti pályafutását 1845-ben kezdte, amikor a Tisza szabályozásával foglalkozó Felső-Szabolcsi Társulat elnökévé választották. Ekkor ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, akinek eszméi nagy hatással voltak rá. Széchenyi atyai pártfogásába fogadta, megjövendölve, hogy az ifjú Andrássy sokra hivatott az ország vezetésében. Az 1847-48-as pozsonyi országgyűlésen Zemplén vármegye követeként Kossuth politikáját támogatta. 1848 áprilisában Zemplén megye főispánja lett, októbertől pedig a zempléni önkéntes nemzetőr-zászlóalj parancsnokaként részt vett a Jellasics elleni harcokban. A tavaszi hadjáratban Görgey segédtisztje volt, 1849 májusától címzetes ezredesnek nevezték ki, majd 1849 nyarán a kormány isztambuli követe volt. A szabadságharc leverése után emigránsként Londonban, majd Párizsban élt. Távollétében az osztrák hadbíróság halálra ítélte, és 1852 szeptemberében nevét akasztófára szögezték, jelképesen kivégezték. Párizsi tartózkodása során, ahol nagy társasági életet élt, 1856-ban nőül vette Kendeffy Katinka grófnőt, akivel 1858-ban az édesanyja által kieszközölt amnesztiával hazatért.
A politikai életbe csak 1861-ben kapcsolódott be ismét, Sátoraljaújhely országgyűlési követe lett. Akkoriban csatlakozott Deák Ferenc köréhez, aki békés úton kívánta megoldani a Habsburgokkal a vitás kérdéseket. 1865-ben az országgyűlés alelnöke és a kiegyezési okmány szövegezésére kiküldött, Hatvanhetes országgyűlési bizottság elnöke lett. E minőségében Erzsébet királynéval is többször találkozott, akinek közvetítésével Ferenc József is fogadta őt, és meghallgatta a dualizmus melletti érveit. Amikor 1866-ban az uralkodó magához hívatta Deák Ferencet, a „haza bölcse” azt javasolta, hogy állítsa helyre Magyarország alkotmányát, és bízza a kormányt Andrássyra.
1867. február 17-én Andrássy miniszterelnök lett, és átvette a honvédelmi tárca irányítását is. Az 1867. június 8-i koronázó ünnepségen az esztergomi érsekkel együtt megkoronázta, az ország világi rendjeinek nevében ő tette a koronát Ferenc József fejére.
“Andrássy nagyon jó képességű ember volt, gyors észjárással megáldva. Auditív és nem vizuális, vagyis nem szeretett előterjesztéseket olvasgatni, azt igényelte, hogy az adott témában járatos szakértők készítsék fel a tárgyalásokra. Első hallásra nagyon sok mindent megjegyzett és kiváló előadó volt. Azt a benyomást tette a környezetére, mintha a terítéken lévő ügyben nagyon jól felkészült lenne. Emellett határozott volt és döntésképes, és nem szenvedett önbizalomhiányban sem. Mindezek a tulajdonságok nagyon is fontosak voltak ahhoz, hogy eredményes lehessen, mert óriási feladatot vállalt magára a miniszterelnöki tisztség elfogadásával.
A kiegyezéssel ugyanis egy rendszerváltást kellett kiteljesíteni. A korábbi rendi államot polgári állammá kellett formálni. Ez döntően az első kormány feladata volt, bár közel sem ért a végére. Sok feladat volt, és az államélet sok területén.”*
A kormány elnökeként a dualista rendszer, ezen belül Magyarország helyzetének megszilárdítása, a polgári államrend kiépítése érdekében kamatoztatta kivételes államférfiúi képességeit. Miniszterelnöksége idején felállították az önálló magyar honvédséget, tető alá hozták a horvát-magyar kiegyezést, 1868-ban elfogadták a liberális szellemű nemzetiségi törvényt, bevezették a kötelező elemi oktatást, szétválasztották az igazságszolgáltatást és a közigazgatást, elfogadták az európai színvonalú polgári perrendtartást, 1870-ben felállították az Állami Számvevőszéket, 1871-ben létrehozták az ügyészi szervezetet.
Andrássy a fővárost világvárossá akarta kiépíteni, körutakkal, sugárutakkal, palotákkal, az 1990-től ismét az ő nevét viselő sugárutat, Pest máig egyik legszebb útját 1876 nyarán adták át a forgalomnak.
1871. november 14-én megvált a miniszterelnöki tisztségtől, és még aznap a Monarchia külügyminiszterévé nevezték ki. Ezzel egyidejűleg (rövidebb ideig) kétszer is betöltötte a közös pénzügyminiszteri tisztséget. Külügyminiszterként is megcsillogtatta politikai tehetségét. A balkáni térség problémáinak megoldására javaslatára összehívott berlini nemzetközi konferencián, 1878-ban a monarchia megbízottjaként vett részt. 1879. október 7-én még megkötötte Németországgal a kettős szövetséget, de másnap felmentették tisztségéből. Ezt követően társadalmi területeken tevékenykedett, az Akadémia igazgatósági és tiszteletbeli tagja lett, aranygyapjas vitéz, első osztályú spanyol grand és számos rendjel tulajdonosa.
Hatvanhat éves korában halálos betegen az Adria partjára, voloscai kastélyába vonult vissza, itt is hunyt el 1890. február 18-án.
A képen középen id. gróf Andrássy Gyula kék egyenruhában, Otto von Bismarck német kancellár fekete ruhában és Suvalov orosz diplomata díszöltözetben, 1881, Berlin.
