Hajós Alfréd 18 évesen lett a világtörténelem első olimpiai bajnok úszója és Magyarország első aranyérmes olimpikonja. A sokezres szurkolótábor élén álló görög trónörökös így reagált a sportoló teljesítményére: „Ez a magyar fiú egy valóságos delfin!”
Hajós Alfréd úszó, az első magyar olimpiai bajnok, posztumusz Ybl Miklós-díjas építész 135 éve, 1878. február 1-jén született Budapesten.
Eredeti neve Guttmann Arnold volt. Szegény családban nőtt fel, édesanyja egyedül nevelte öt testvérével együtt. A vékonydongájú fiú a Markó utcai főreálgimnázium első tornaóráján felsült: nem tudott fölmászni a rúdon. A kudarc azonban nem vette el a kedvét: néhány hét után a titkos edzések eredményeként fölmászott a plafonig. Amikor Budapesten a Királyi József Műegyetemre járt, tanulmányai mellett tornázott, futott és úszott is.
A magyar delfin
1896-ban Athénban, az első újkori olimpián a 18 éves egyetemista két gyorsúszó számban, a 100 és 1200 méteren is elsőként ért célba, megszerezve a magyar sport első olimpiai győzelmeit. A versenyeket április 11-én rendezték a pireuszi tengeröböl 12 fokos vizében. 100 méteren 13 versenyző indult, s 1:22,2 perces idővel Hajós ért elsőként célba. Bár nagyon fázott, újból bezsírozta magát, s a sűrű program miatt az 500 méteres távot kihagyva 1200 méteren indult újra. Úgy nyert vagy hatvanméteres előnnyel, hogy körülötte sorra adták fel a riválisok a versenyt: egyszerűen kifagytak a vízből.
A 100 méteres majd az 1200 méteres verseny megnyerése után a győztes ifjú átfagyott testét görög matrózok emelték ki a vízből. A sokezres szurkolótábor élén álló görög trónörökös így reagált Alfréd teljesítményére: „Ez a magyar fiú egy valóságos delfin!” Az Akropolisz újság másnap reggeli számában Hajós Alfréd Olimpiai Bajnok képe alatt ez állt: „Magyar Delfin”.
A görögök hatalmas ünneplésben részesítették, a király a fogadáson megkérdezte tőle: „Hol tanult meg ilyen jól úszni?” Mire Hajós nagy derültséget keltve csak ennyit válaszolt: „A vízben”.
1895-ben és 1896-ban megnyerte Bécsben a nem hivatalos úszó Európa-bajnokságot, majd 1897-ben, 19 éves korában befejezte úszópályafutását. Áttért a tornára, majd a labdarúgásra, a Millenáris-pályán 1897. május 9-én lejátszott első labdarúgó mérkőzésen a BTC csapatában szerepelt. 1901-ben és 1902-ben tagja volt a bajnokcsapatnak, s 1902-ben az első magyar labdarúgó válogatottnak is. Mindeközben Alfréd sikerrel folytatta, majd be is fejezte egyetemi tanulmányait.
A zseniális építész
1904-ben visszavonult az aktív sportolástól, és építésztervezőként dolgozott Alpár Ignác, majd Lechner Ödön irodájában, 1904-től Villányi János építésszel társulva közösen önálló irodát tartott fenn. Egy ideig sportcikkeket is írt és vállalta a Sport-Világ főszerkesztői munkáit, valamint a Magyar Futball Szövetség kapitányi feladatait is ellátta.
1924-ben Lauber Dezsővel készített stadionterve ezüstérmet nyert az olimpiai művészeti versenyeken Párizsban, úgy, hogy az aranyérmet nem ítélték oda. Alkotásai az eklektikától, illetve a szecessziótól a modern formák alkalmazásáig terjednek. Az általa tervezett, és ma nevét viselő margitszigeti fedett Sportuszodát, amelyet 1930 decemberében adtak át, a vasbeton-szerkezet lehetőségének merész kihasználása, korszerű tér- és homlokzatformák jellemzik. Egy fel nem épített stadion tervét a vasbeton szerkezet lehetőségének merész kihasználása, korszerű tér- és homlokzatformák jellemzik. Legnagyobb sportépítkezése az újpesti Megyeri úti sporttelep, de ő építette a debreceni Arany Bika Szállodát, a győri versenyuszodát. 1945 után a Vajdahunyadvár, a Tőzsdepalota és több más középület helyreállítási munkálatait vezette.
1955. november 12-én halt meg Budapesten. Életútja tökéletesen példázza hitvallását, mely a test és szellem közti harmóniát állította középpontba.
