Egy tekintély nélküli amerikai elnök, áskálódó és engedetlen tanácsadók, ellenséges környezetben élő női munkatársak – ez jellemezte Ron Suskind Pulitzer-díjas újságíró tapasztalatai szerint Barack Obama amerikai elnök első „szárnypróbálgatásait” az Egyesült Államok első embereként.
A Confidence Men: Wall Street, Washington and the Education of a President című, kedden kiadott könyvéhez Suskind több mint 700 órányi interjút készített 200 emberrel, köztük Obamával és magas rangú tisztségviselőkkel. A The Wall Street Journal egykori munkatársa az elnök „felnőtté válásának” bemutatásával együtt azt is leírta, „hogyan vették gyakran semmibe Obama beosztottjai az elnök döntését, hogy megvédjék őt saját magától, míg az irányát vesztett Fehér Ház kormányrúdjáért harcoltak”.
A színfalak mögé bepillantást engedő újságíró leírja, hogy hagyta figyelmen kívül Timothy Geithner pénzügyminiszter az elnök rendelkezését a bankszektor megszilárdítására vonatkozóan. A lendületes Obama 2009 márciusában – egyik első komoly lépéseként – fel akarta osztani a Citigroup nevű bankóriást, de – az elnök értékelése szerint – a bürokrácia gépezete lassabban működött, mint szerette volna.
Suskind bomlasztó jelenségként jellemezte azt a folyamatot, ahogy a harcedzett tanácsadók megpróbálták aláásni a fiatal elnök tekintélyét, intrikáik pedig hátráltatták a kormányt a kulcsfontosságú döntések meghozásában a pénzügyi válság zenitjén.
Lawrence Summers, Obama vezető gazdasági tanácsadója „szülői felügyelet nélkül hagyott gyerekekként” jellemezte a kormányt, és hozzátette, hogy Bill Clinton elnöksége alatt nem fordulhattak volna elő hasonló hibák. Az ellentmondást nehezen tűrő Summerstől a könyv szerzője szerint 2009-2010 folyamán távolodtak el munkatársai, amikor a Clinton-kormány volt pénzügyminisztere a bedőlő bankok és az autópiac kezeléséről folytatott vita során saját véleményén kívül nem akarta másét elfogadni. Summers állítólag azon ügyeskedett, hogy megtörje a női tanácsadókat, például a munkahelyteremtő lépéseket sürgető Christina Romert, aki végül 2010 szeptemberében lemondott a Gazdasági Tanácsadók Tanácsában betöltött tisztségéről.
Suskind szerint az Obama-kormány az első években kifejezetten nehéz terepnek bizonyult a nők számára. Anita Dunn, a Fehér Ház volt kommunikációs igazgatója egyenesen azt mondta, hogy korábbi munkahelye „bíróság elé kerülhetne az ellenséges munkakörnyezet miatt”. A helyzet valamelyest javult azután, hogy 2009 novemberében Obama munkavacsorára hívta a női kollégákat, ahol megpróbált választ találni a felmerült problémákra.
Az elnökből egyébként mindezek fényében nem hiányzik az önkritika, bár ő azt tartotta az egyik legnagyobb hibájának, hogy túlságosan is a mindennapi politikára koncentrált, és lépéseit nem illesztette egy olyan keretbe, amellyel a nyilvánosság azonosulhatott volna.
A vaskos, 500 oldalas kötet idézeteit az újságíró többször egyeztette a megszólalókkal, mégis szinte kivétel nélkül mindenki háborgott, és a kormány még hétfőn, a könyv megjelenése előtt igyekezett szépíteni a képet, amelyet Suskind festett. Geithner – aki saját bevallása szerint nem olvasta a művet – azt állította, hogy a szerző által ismertetett „szánalmas kis történetek” köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. A pénzügyminiszter nyomatékosította azt is, hogy sosem merné figyelmen kívül hagyni az elnök utasításait.
Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője az adatok pontatlanságát sérelmezte, és rámutatott, hogy az egyik fejezet olyan, mintha szó szerint a Wikipédia online enciklopédiából másolták volna ki. Ugyanakkor a könyvet Carney sem olvasta.
(MTI)
