105 éve született Perczel Zita színésznő, a két világháború közötti magyar színpad és film kiemelkedő egyénisége. Perczel Zita elegáns megjelenésével, kellemes hangjával, szép mosolyával a harmincas évek végének naivája, egyik nőideálja lett.
A meseautó magányos utasa című önéletrajzi kötetében ezt írja: „Nem tudom megbocsátani magamnak, hogy ennyi szerencsével, ennyi kivételes szituációval ennyire keveset tudtam összehozni.”
Perczel Zita 1918. április 16-án született Budapesten, apja katonatiszt volt. Igazi féltett úrilányként nevelkedett, még a család szandaszőlősi birtokát is eladták, hogy Zita kellő eleganciával jelenhessen meg a Színművészeti Akadémián, ahová tizennégy évesen felvételizett. Az intézményben – ahol a nála több évvel idősebb Básti Lajos, Gellért Endre, Móricz Lili, Várkonyi Zoltán, Fónay Márta voltak az osztálytársai – mindössze egy évet töltött.
Az ifjú színészjelöltek nem szerették, protekciósnak gondolták, nem is egészen alaptalanul. Amikor a Nemzeti Színház színészdiploma nélkül, szinte kislányként szerződtette, ő maga sem hitte el, hogy az ország első társulatának tagja lehet, pedig mindjárt szerepet is kapott Herczeg Ferenc A dolovai nábob leánya című színművében.
1935-ben Voinovich Gézát az igazgatói székben Németh Antal váltotta, aki az egész társulatot meg kívánta újítani. Szinte a teljes színészállomány megkapta a felmondólevelet, köztük Perczel Zita is. Az igazgatóság az ő esetében ugyan viharos gyorsasággal korrigált és kijelentette: mégiscsak számítanak rá, ő mégis eltépte a papírt, és beadta a felmondását.
A Vígszínházhoz szerződött, ahol aztán könnyed vígjátékokban játszott epizódszerepeket, nagy drámai alakítások helyett. Ez az ifjúkori dacos lépés meghatározta a pályáját; élete végén, amikor eljött a számvetés ideje, magának is beismerte, hogy helytelenül cselekedett. A Vígszínházban nem kapott méltó feladatokat, ahogy ő mondta: „csak ott volt”.
Filmszínésznőként viszont befutott, legnagyobb sikereit éppen 1934-1937 között aratta. Elsőként Kabos és Gózon partnere volt az Új rokon című filmben, az általa énekelt Kislány, kezeket fel! című betétdal a magyar filmtörténet egyik örökzöld melódiája lett.
Majd jöttek az igazi, nagy sikerek: a Lovagias ügy, a Budai cukrászda, a Duna-parti randevú, a Meseautó Kovács Verája.
Perczel Zita elegáns megjelenésével, kellemes hangjával, szép mosolyával a harmincas évek végének egyik nőideálja lett.
1937-ben Franciaországba utazott filmezni, csak rövid időre akarta elhagyni Magyarországot, de közel hatvan év lett belőle. Film helyett színpadi főszerep várta a Theatre de Paris-ban, ahol partnere Pierre Brasseur volt.
1939-ben házasságot kötött egyik kollégájával, aztán a társulattal előbb franciaországi, majd világkörüli turnéra indultak. A háború után tértek vissza Párizsba, a házaspárnak azonban ekkorra megromlott a kapcsolata, és el is váltak. Új társával, az orosz filmproducer Lukaseviccsel utaztak előbb New Yorkba, majd Hollywoodba.
1951-ig élt a film fővárosában, de szerepajánlattal senki sem kereste meg, így vezette a háztartást, nevelte három gyermekét. A munkában nem volt sikeres, magánélete is válságba jutott, súlyos depresszió gyötörte. Visszatért hát Európába, ahol Párizs a tizenegy esztendős kihagyás után is visszavárta, a Theatre des Capucines-ben ötszázas szériát játszottak Sacha Guitryvel.
1966-ban Madridba költözött, onnan Rómába, és itt élt egészen addig, amíg az 1990-es politikai fordulatot követően lehetősége nem nyílott az szülőhazába való visszatérésre. Ahogyan a külhoni élete, úgy a hazatérés sem volt egyszerű: a Kádár-kor belügyi szervei összetévesztették Szeleczky Zitával, akit a nyilas kapcsolatai miatt persona non grata-nak tekintettek Magyarországon és Perczel Zita sokáig hiába próbált vízumot kérni, nem kapott, írja a Magyar Média Mecenatúra.
Magyarországon először 1980-ban Mészáros Márta Örökség című filmjében állt ismét kamera elé, és aztán sorba jöttek az új sikerek – az egyik legjelentősebb András Ferenc: Dögkeselyű című alkotásában. 1991-ben a Budapesti Kamaraszínházhoz szerződött egy szerepre Noel Coward Forgószínpad című darabjában, Kecskeméten ő volt a nagymama Csiky Gergely vígjátékában. Élete utolsó percéig dolgozott, sorsának alakulásával mégsem volt elégedett.
Simó Sándor portréfilmet készített róla, szerepet vállalt Kardos Ferenc A világ legkisebb alapítványa című filmjében is, erre azonban már nem kerülhetett sor. A forgatás előtt, 1996. április 4-én halt meg Budapesten.
