Hollán Ernő akadémikus, hadmérnök, az MTA hadtudományi Bizottságának első elnöke 190 éve, 1824. január 13-án született.
Szombathelyen látta meg a napvilágot. Tizenöt évesen lett a bécsi katonai hadmérnöki akadémia növendéke, húszévesen léptették elő mérnökkari alhadnagynak. Szolgálatát a komáromi erődben kezdte meg, 1847-ben a lembergi műszaki és erődítési igazgatósághoz vezényelték. Az 1848-as forradalom kitörése után saját kérésére áthelyezték a később vörössipkásként ismertté vált 9. honvédzászlóaljhoz, és századossá léptették elő.
1848 augusztusában a Délvidéken szolgált, októberben Kossuth táborkari őrnaggyá és a stratégiai fontosságú Pétervárad erődítési igazgatójának nevezte ki. Erődítési munkálatainak köszönhetően a vár egészen a szabadságharc bukásáig kitartott, de Hollán állandóan kérlelte elöljáróit, hogy helyezzék harcoló hadtesthez, mert hazájáért a csatamezőn szeretne küzdeni. Kossuth ezt mindig elhárította, mondván Pétervárad (1989-től Újvidék városrésze) a magyarországi Thermopülai, amelynek megvédéséhez Leonidászokra van szükség. Pétervárad a világosi fegyverletétel után kapitulált, védői, köztük a már ezredesi rangot viselő Hollán szabadon elvonulhattak.
A bukás után visszatért szülővárosába, ahol rendőri felügyelet mellett a civil mérnöki pályára lépett, 1851-ben fél évre börtönre ítélték. Az 1850-es években a Döblingben lakó Széchenyi belső, bizalmas köréhez tartozott. 1852-ben geometriai tankönyvet írt „Mértan alapvonalai, tudományosan rendszeresítve” címmel, két évvel később Magyarország vasúthálózatának rendszeréről írt értekezést. A Magyar Tudományos Akadémia 1859-ben választotta levelező tagjává, székfoglalóját az újabb szerkezetű vasúti hidakról tartotta.
Az önkényuralom átmeneti enyhülése idején, 1861-ben a déli vasút főfelügyelője lett, és az akadémia még ugyanabban az évben rendes taggá választotta, székfoglalóját a vasutakról írta. Kezdeményezésére alakult meg 1866-ban a Magyar Mérnök Egylet, amelynek húsz évig volt elnöke. 1865-től volt Deák-párti országgyűlési képviselő, és tagja volt a kiegyezést előkészítő 15 tagú bizottságnak. 1867-től három évig a közlekedési minisztérium államtitkáraként az ország vasúthálózatának fejlesztésével foglalkozott.
A honvédség 1868-as felállítása után szolgálaton kívüli honvéd ezredessé nevezték ki, 1870-ben lett a honvédelmi minisztérium államtitkára. Szerepet játszott a Ludovika Akadémia felállításában, a honvédség megszervezésében, 1876-ban reaktiválták, és a székesfehérvári honvédkerület parancsnokává nevezték ki. 1886-ban altábornagyként vonult nyugdíjba, és a felsőház tagja lett. Mind írásaival, mind közéleti tevékenységével sokat tett a magyar hadtudomány fejlődéséért. 1883-ban őt választották meg az MTA újonnan létrehozott Hadtudományi Bizottságának első elnökévé, nevéhez fűződik a Hadtudományi Közlemények című folyóirat megindítása.
1900. május 28-án halt meg Budapesten, nevét a XIII. kerület egyik utcája viseli.
