Steven Spielberg zsűrielnöksége mellett Nicole Kidman Oscar-díjas ausztrál filmsztár, Christoph Waltz, szintén Oscar-díjas osztrák színész és Cristian Mungiu román filmrendező is tagja lesz a 66. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramját elbíráló kilenctagú zsűrinek – jelentették be szerdán a szervezők.
A május 15. és 26. között megrendezésre kerülő rangos filmes mustrán Steven Spielberg zsűrielnök körül összesen négy nő és négy férfi kapott helyet, akiknek többsége az elnökhöz hasonlóan igazi világsztár.
Nicole Kidman főszereplésével készült alkotások már többször szerepeltek a cannes-i fesztivál programjában: 2001-ben a Moulin Rouge-ban, 2003-ban Lars von Trier Amerika-trilógiájának Dogville – A menedék című részében, tavaly pedig Az újságos fiú (The Paperboy) című thrillerben nyújtott alakításáért ünnepelte az ausztrál filmszínésznőt a Croisette. Ezúttal a zsűriben fog helyet foglalni.
Daniel Auteuil francia színész-rendező 1996-ban az És a nyolcadik napon című filmben nyújtott játékáért elnyerte a legjobb férfi alakítás díját Cannes-ban, a francia Oscar-díjat, a Césart kétszer is megkapta, Michael Haneke Rejtély című filmjéért pedig az Európai Filmdíjjal jutalmazták.
Christoph Waltz osztrák színész Quentin Tarantinónak köszönheti világhírét: a Cannes-ban bemutatott Becstelen Brigantyk és a Django elszabadul című filmekben nyújtott alakításáért is Oscar-díjjal jutalmazta az amerikai filmakadémia. A kétszeres Oscar-díjas Ang Lee tajvani rendező világhírét 2000-ben a Tigris és sárkány című filmjének cannes-i bemutatója alapozta meg.
Cristian Mungiu román rendező neve is egyértelműen Cannes-hoz kötődik: 2007-ben a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című első filmjével elnyerte a fődíjat, az Arany Pálmát. A Dombokon túl pedig tavaly a legjobb forgatókönyv és a legjobb női alakítás díját is megkapta.
Vidya Balan indiai filmszínésznő Bollywood egyik legnagyobb sztárja. Személyében Cannes a százéves indiai filmművészet előtt tiszteleg, amely a fesztivál idei díszvendége.
Lynne Ramsay brit rendező 1999-ben Cannes-ban mutatta be első játékfilmjét, a Patkányfogót, 2002-ben az Ellopott siker című alkotással tért vissza, idén pedig Swimmer című rövidfilmjét a Rendezők kéthete programjában mutatják be.
Kavasze Naomi japán rendezőnő 1997-ben elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerát Moe no suzaku című alkotásával, tíz évvel később pedig Siratóerdő című filmjéért megkapta a zsűri Nagydíját.
A Magyar Filmunió szerdán közölte, hogy Taschler Andrea, Hajdu Szabolcs és Pater Sparrow készülő filmjeinek producere vesz részt a filmfesztivál keretei között megrendezendő Producers on the Move elnevezésű háromnapos szakmai programban, további 28 tehetséges pályakezdő európai producer társaságában.
A rangos cannes-i filmválogatásban láthatja először a nemzetközi közönség Nagy Dénes Lágy eső című rövidfilmjét, mely nemrég elnyerte a Friss hús rövidfilmfesztivál közönségdíját Budapesten.
Az azonos című Tar Sándor novella adaptációja egy nevelőotthonban nevelkedett serdülő fiúról szól, aki beleszeret osztálytársnőjébe, és képtelen szerelmét normálisan megvallani. A feloldhatatlan feszültség ellenállhatatlanul sodorja a főszereplőt. Az amatőr főszereplőkkel forgatott film egy elmaradt kistelepülésen játszódik ma Magyarországon.
A rendezvényre 2001 óta kapnak meghívást fiatal magyar producerek. Eddig többek között Bereczki Csaba, Angelusz Iván, Petrányi Viktória, Pusztai Ferenc, Sipos Gábor, Csáky Attila és Stalter Judit volt a nemzetközi szakmai fórum magyar résztvevője. Taschler Andrea cannes-i részvételét a Magyar Nemzeti Filmalap támogatja.