675 éve hunyt el Visegrádon Károly Róbert Anjou-házi magyar király. I. Károly uralkodása végére a királyi kincstár megtelt, az udvar láthatóan dúskált a pénzben.
Az utolsó Árpád-házi király, III. András halálának hírére Bicskei Gergely választott esztergomi érsek az Anjou trónkövetelővel 1301 tavaszán az ország szívébe sietett, és egy alkalmi koronával az Esztergom melletti mezőn I. Károly néven királlyá koronázta Carobertót, akit a magyar történeti munkák és a néphagyomány – helytelenül – általában Károly Róbertnek nevez.
Hatszázhetvenöt éve, 1342. július 16-án hunyt el Visegrádon Károly Róbert Anjou-házi magyar király. Az erőskezű uralkodó számolta fel az Árpád-ház kihalását követő anarchiát, majd stabilizálta és megerősítette Magyarországot.
Martell Károly nápolyi trónörökös és Habsburg Klemencia hercegnő egyetlen fia, Caroberto 1288-ban született Nápolyban. Mivel anyai ágon V. István Árpád-házi magyar király dédunokája volt, jogot formálhatott a magyar koronára, és apja halála után, alig hétévesen trónkövetelővé lépett elő. Az Árpád-ház 1301-ben III. András halálával kihalt, a koronát többen is maguknak követelték.
A már 1300-ban Dalmáciába érkezett Károly Róbertet a hír hallatán hívei Esztergomba vitték, ahol egy alkalmi koronával királlyá koronázták. A főurak jelentős része azonban – tartva Róma befolyásától, mert a nápolyi királyok a pápa hűbéresei voltak – a cseh Vencelt ismerték el királynak, aki 1305-ben, a cseh trón megöröklése után lemondott a magyar koronáról. Helyébe a bajor Wittelsbach Ottó lépett, de támogatók híján hamarosan neki is távoznia kellett.
Maga Károly Róbert, és oklevelei nyomán a középkor rövidebb vagy hosszabb történeti munkái egyaránt az első koronázás dátumát tekintették az uralkodás kezdetének: e szerint Károly Róbert 1301-1342 között, negyvenkét évig uralkodott – e felfogás visszamenőlegesen is mintegy kitörölte az emlékezetből a két ellenfél, Vencel és Ottó rövid királyságát.
Károly Róbertet 1307-ben a rákosi országgyűlésen uralkodónak választották, amit az 1308. évi pesti országgyűlés megerősített. Károlyt 1309-ben – még mindig nem a Szent Koronával – másodszor is megkoronázták, majd 1310. augusztus 27-én sor került harmadik, immár minden feltételnek megfelelő koronázására Székesfehérvárott. Részlet I. Károly 1309. évi koronázási esküjéből:
„Az említett Károly úr, Magyarország királya… előbb latinul felolvasva, majd… az esztergomi érsek által magyarul előterjesztve, megesküdött, hogy az alábbiakat sértetlenül megtartja: Azt tudniillik, hogy Istennek aláveti magát, az ő törvényeinek engedelmeskedik. A katolikus hitet… megtartja… A reá bízott királyságot és királyi jogokat nem kisebbíti, sem el nem idegeníti… Országának, Magyarországnak a nemeseit a bevált régi jogban megerősíti, és a zsarnokság elnyomásától megszabadítja. Csak törvényes házasságban él…”
Hatalmának megszilárdítása érdekében le kellett számolnia az interregnum alatt megerősödött, az ország egyes területeit uraló kiskirályokkal. Első nagy győzelmét 1312-ben a rozgonyi csatában aratta az Amadé fiak felett, majd következett a többi oligarcha, az ország egésze Csák Máté 1321-es halála után került ellenőrzése alá. Csák Máté egyik bizalmasa, Zách Felícián 1330-ban merényletet kísérelt meg ellene, ebéd közben rontott a királyi párra és kardjával levágta a királyné négy ujját. A merénylőt a helyszínen felkoncolták, rokonságát kiirtották, testének darabjait megcsonkított lánya kíséretében elrettentésül az egész országon végighurcolták.
Károly Róbert erős központi hatalmat épített ki, az országgyűlést 1320 után már nem hívta össze. Hatalma támaszát az általa felemelt új főnemesség jelentette, melynek tagjai között osztotta szét a tartományuraktól visszaszerzett királyi birtokokat és várakat. Ezek többsége azonban csak úgynevezett honorbirtok volt, azaz a tisztséggel együtt járt, de nem volt örökíthető, és az uralkodó kénye-kedve szerint bármikor visszavehette. E birtokok alapján kellett a főuraknak és főpapoknak bandériumot (zászlóaljat) kiállítaniuk és a király rendelkezésére bocsátaniuk.
A gazdaság irányításában is keménykezűnek bizonyult. Megtiltotta a nemesérckivitelt, megtartotta a királyi pénzverés monopóliumát, de a korábbi pénzrontást, az úgynevezett kamara hasznát megszüntette. Károly újjászervezte, részben új alapokra is helyezte királysága pénzügyeit, kibővítette az ország egész területét behálózó bánya- és pénzverőkamarákat, átszervezte a pénzverést, megkezdte az aranypénzverést.
A királynak járó bányabér (urbura) egy részét a bányát birtokló földesúrnál hagyta, és ezzel fellendítette a bányaipart, a reformoknak köszönhetően 1325-ben értékálló aranyforintot bocsáthatott ki. Jelentősen növelte az államkincstár bevételeit az uralkodói jogon beszedett regáléjövedelmek, a kamarahaszna, kapuadó, városadó, harmincadvám bevezetésével, a pápai tized harmincadának elvételével is.
Károly Róbert uralkodása idején a kultúra is fejlődött. Jelentős építkezések folytak, ekkor kezdett épülni többek között a palota Visegrádon, amely 1323-ban lett királyi székhely. Fénykorát élte a lovagi kultúra, terjedt az írásbeliség, kolduló szerzetesrendek honosodtak meg az országban.
Külpolitikájában a megerősödött ország élén befolyásának növelésére törekedett. Rendezte a nápolyi örökösödési vitát: András fiát eljegyezte Róbert nápolyi király unokájával, Johannával, hogy a trónt együtt örököljék. Szerbiától megszerezte a kulcsfontosságú Nándorfehérvárt és Galambóc várát. Sikerként könyvelhette el 1335-ben Visegrádon a magyar-cseh-lengyel királytalálkozót (a mai visegrádi együttműködés előzményét), amelyen új kereskedelmi utak létrehozásában állapodtak meg a bécsi vám elkerülése érdekében. A Lengyelországgal kialakított jó viszony eredményeként 1339-ben sógora, a gyermektelen III. Kázmér lengyel király örökösödési szerződést kötött vele, ennek alapján jött létre 1370-ben a magyar-lengyel perszonálunió. Legnagyobb kudarca a Balkánon érte, amikor 1330-ban korábbi hűbérese, az ellene fordult Basarab havasalföldi vajda ellen indított hadjáratot. Károly Róbert a kezdeti sikerek után a posadai csatában súlyos vereséget szenvedett, és csak álruhában tudott elmenekülni.
Károly Róbertnek négy felesége volt: először Halicsi Máriát, majd a lengyel Piast Máriát vette el, harmadik felesége Luxemburgi Beatrix, a negyedik a lengyel Lokietek (Piast) Erzsébet – tőle öt gyermeke született – volt. A király 1342. július 16-án hunyt el Visegrádon, a fehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában temették el. Halála után Lokietek Erzsébettől született fiát, Lajost koronázták királlyá, aki kiérdemelte a Nagy melléknevet, alatta vált európai nagyhatalommá a Magyar Királyság. Károly Róbert halála után Erzsébet – a kor szokásával ellentétben – nem vonult kolostorba, hanem Lajos fia legfőbb politikai támasza lett: befolyása haláláig megmaradt.
