I. Mária magyar királynő, aki első nőként ült a magyar trónon 625 éve, 1395. május 17-én halt meg egy lovasbalesetben. Nagy Lajos király lányának rövid élete nagyobb részében politikai játszmák tárgya volt.
„Nagy Lajos király birodalma ugyanakkor érte el legnagyobb terjedelmét, midőn második leánya született. A születés évét a körülmények és adatok összevetése alapján 1370-re tehetjük. A kisdednek sorsát mintegy előre elhatározta a IV. Károly német császárral még 1353-ban kötött családi szerződés. A leánykát Budán a Nagyboldogasszony templomában keresztelték meg s nem a király első szerelméről, hanem az ország védő asszonyáról nevezték Máriának. A király s egyes főpapok a Mária-cultus emelése által ünnepelték meg ez örvendetes eseményt; azonban nem szűntek meg fiú után epekedni, ki majdan Nagy Lajos trónjára űljön. Reményeiket és Erzsébet királyné női babonáját nem igazolta a sors: a harmadik gyermek is leány lett. Katalint, Máriát és Hedviget szüleik gondos nevelésben részesítették. Deméndi László orvos és a történetíró Kükülley János volt első tanítójuk. Lajos udvarának komolysága és fénye egyaránt nagy hatást gyakorolt Mária értelmének és kedélyének fejlődésére. E nevelés alapja az Isten félelme s a szülők tisztelete volt.” (Márki Sándor: Mária, Magyarország királynéja 1370-1395)
A rövid és tragikus életű Mária feltehetőleg 1371-ben született Budán I. (Nagy) Lajos és a bosnyák Kotromanić Erzsébet hercegnő harmadik lányaként (két nővére még kisgyermekként meghalt). A kiváló nevelést kapó Máriát apja már kétévesen feleségül ígérte IV. Károly német-római császár kisebbik fiának, Luxemburgi Zsigmondnak, de az eljegyzésre rokonságuk miatt csak 1379-ben, a pápai jóváhagyás után kerülhetett sor.
A magyar és lengyel koronát is viselő Lajos, akinek csak lányai születtek, élete utolsó éveiben komoly erőfeszítések árán mindkét országában elfogadtatta a nőági örökösödést. A nagybeteg király a magyar és a lengyel koronát a fiúsított, tehát fiúörökössel azonos jogokat élvező Máriára és vőlegényére, Zsigmondra hagyta.
A magyar rendek Lajos 1382. szeptember 10-én bekövetkezett halála után Máriát választották királlyá (titulusában a rex és nem a regina szót használták) és még aznap meg is koronázták. Egy 1374-es megállapodás szerint a lengyel trón is Máriát illette volna, de a lengyel főurak ragaszkodtak ahhoz, hogy uralkodójuk Krakkóban lakjon. Mintegy kétéves huzavona után a trónt végül Mária húga, az 1997-ben szentté avatott Hedvig (Jadwiga) örökölte meg, ezzel megszűnt a magyar-lengyel perszonálunió.
Az első magyar királynő koronázásakor csak 11 éves volt, így helyette régensként anyja kormányzott. A Garai Miklós nádor befolyása alatt álló, hatalmát egyre növelő Erzsébet ellenezte Mária és a cseh koronát birtokló Zsigmond házasságát, mert a német és cseh befolyás erősödésétől tartott. Az országban zűrzavaros állapotok alakultak ki, majd 1384-ben lázadás tört ki, miután Erzsébet képviselők útján Zsigmond helyett Lajossal, VI. (Őrült) Károly francia király fiával kötötte meg Mária házasságát. A félreállított Zsigmond 1385 nyarán sereg élén érkezett Magyarországra és november 1-jén kikényszerítette a házasságot, a francia herceg ezután visszalépett.
Nyugalom azonban nem köszöntött be, mert a nőuralmat ellenző, a Horváti-család vezette liga 1385 augusztusában a nápolyi Anjou-ház legidősebb férfitagját, Kis Károly nápolyi királyt hívta meg a trónra. A Magyarországon is népszerű Károly elfogadta a felkérést, s az év végén ellenállás nélkül vonult be Budára. Zsigmond elmenekült, Mária a nemesség nyomására lemondásra kényszerült, II. Károlyt az év utolsó napján Székesfehérváron királlyá koronázták. A magyar történelemben ő ült legrövidebb ideig, alig 55 napig a trónon: a hatalma elvesztésébe belenyugodni képtelen Erzsébet felbujtására 1386. február 7-én merényletet kíséreltek meg ellene, s sebeibe február 27-én belehalt.
Ezután ismét Máriát kiáltották ki királlyá, de a Horvátiak vezette párt II. Károly kiskorú fiát, Lászlót nyilvánította uralkodónak. A lázongás lecsillapítására Mária és Erzsébet kisszámú kísérettel indult a Délvidékre, de a bosszúra szomjas Horváti János macsói bán július 25-én Diakovárnál megtámadta őket. A Károlyt meggyilkoló Forgách Balázs pohárnokmestert és Garai nádort lemészárolták, a királynőt és anyját az Adriai-tenger partján fekvő Novigrádban bebörtönözték, majd miután az események számukra kedvezőtlenül alakultak, Erzsébetet 1387 januárjában lánya szeme láttára megfojtották. A királynő a felkelés leverése után fogságba esett Horváti Jánost a krónika szerint megkínoztatta, majd felnégyeltette.
A véres események hírére Zsigmond úgy érezte, ismét eljött az ő ideje, s visszatért Magyarországra. A jelentősebb bárók szövetséget kötöttek vele, és 1387. március 31-én mint Mária férjét társuralkodóként királlyá koronázták. Az ifjú Máriát júniusban egy velencei hajóhad szabadította ki és visszatért az udvarba. Jóllehet elvileg egyenrangú társa volt férjének, az uralkodás fokozatosan Zsigmond kezébe ment át, az ő szerepköre a hagyományos királynéi feladatokra szűkült.
Mária élete nagyobb részében politikai játszmák tárgya volt, gyermekkori traumák sorát szenvedte el, férjét feltehetően nem szerette – de az uralkodóházakban ritkán köttettek szerelmi házasságok. Az első magyar királynő fiatalon halt meg: az állapotos Mária 1395. május 17-én a Vértes hegységben, vadászat közben leesett lováról, és bár világra hozta koraszülött gyermekét, a balesetben elvesztette és ő maga is meghalt. Mire kísérői nyomára akadtak, anya és gyermeke egyaránt halott volt. Zsigmond Váradon, Szent László király sírja mellett temettette el, s később őt is itt, első felesége mellett helyezték végső nyugalomra. Halával nem csupán a magyar Anjou-ház utolsó uralkodója, de egyúttal az Árpád-ház utolsó leányági uralkodója is sírba szállt.
Mária – a Lengyelországban később szentté avatott Hedviggel ellentétben – nem vált nagy formátumú uralkodóvá, életét megörökítő krónika és a vele kapcsolatos legendák elsősorban a novigrádi fogsággal és a szomorú halálával kapcsolatban emlegetik. Az utókor számára kevésbé ismert királynő életéről Madách Imre írt drámát, amelyet Gyárfás Miklós átdolgozásában 1970-ben mutattak be. Emlékezete megmaradt kedvenc tartózkodási helyén, a Miskolchoz tartozó diósgyőri várban, valamint Novigradban, ahol a Szent Márton-templomban őrzik a várbörtönben általa hímzett miseruha egy darabját. A Velebit-hegység közelben fekvő hágóját horvátul királyné kapujának (Kraljičina vrata) nevezik, mert a hagyomány szerint azon keresztül hurcolták fogságba Máriát és anyját.
