Ez a hét történelmi eseményekben igazán bővelkedett. A kiemelt hírek között szerepelt a spanyol király trónról való lemondása. I. János Károly fiának, Fülöp hercegnek adja át a trónt.
A száműzött spanyol királyi család XIII. Alfonz lemondása után Olaszországban telepedett le. Alfonz fia, a spanyol trón törvényes örököse, Bourbon János keményen küzdött mind a köztársaság, mind Francisco Franco diktatúrája ellen. Franco ugyanakkor maga nyilvánította ki azt az óhaját, hogy halálakor az ország irányítását ne János, hanem fia, az 1938-ban Olaszországban született János Károly vegye a kezébe. Ezzel restaurálta a királyságot Spanyolországban, jóllehet szigorú alkotmányi szabályozás mellett. A fiatal János Károly (1. Juan Carlos) két nappal a spanyol államot vezető Francisco Franco tábornok halála után, 1975. november 22-én lépett trónra.
1962-ben a spanyol örökös feleségül vette Pál görög király lányát, Zsófia (Sofia) hercegnőt és hat éven belül két lányuk és egy fiuk született. Ezzel biztosította a Bourbon-dinasztia továbbélését. A fiatal király nehezen fogadtatta el magát az országgal, hiszen Franco maga felügyelte az ifjú János Károly oktatását. Gondoskodott arról, hogy jártas legyen a hadtudományban és a kormányzati tevékenységekben. A parlamentben elmondott első beszédében a demokrácia visszaállítását tűzte ki céljául, és megteremtette a mai napig is működő alkotmányos monarchiát.
Az 1978-ban a politikai erők közötti konszenzus jegyében megszületett új demokratikus alkotmány inkább jelképes szerepet adott az uralkodónak, aki fontos helyet töltött be a demokratikus politikai átmenetben. A király hozzájárult a stabilitáshoz és a demokratikus átmenethez, személyes szerepe volt az 1981-es katonai puccskísérlet meghiúsulásában, és rendkívül népszerű volt a lakosság és a politikai erők körében. Ráadásul külföldön is közkedvelt, általánosan elismerik érdemeit.
A 76 éves király egészsége megrendült az utóbbi években. Ráadásul a diktatúrából a demokráciába való átmenet során megalapozott népszerűségét a királyi családhoz kötődő több botrány is megtépázta.
I. János Károly spanyol király teret akar engedni az „új generációnak”, s ezért döntött úgy, hogy lemond a trónról. Döntését indokolva a nemzethez hétfőn intézett televíziós beszédében az uralkodó elmondta, hogy akkor kezdte el komolyan foglalkoztatni a lemondás gondolata, amikor januárban betöltötte a 76. életévét.
I. János Károly úgy véli, fia, a 46 éves Fülöp herceg készen áll az uralkodásra és úgy gondolja, hogy „a remény új korszakát fogja megnyitni, amelyben a megszerzett tapasztalat és az új generáció lendülete egyesül”.
I. János Károly két nappal a spanyol államot vezető Francisco Franco tábornok halála után, 1975. november 22-én lépett trónra. A parlamentben elmondott első beszédében a demokrácia visszaállítását tűzte ki céljául. Az 1978-ban a politikai erők közötti konszenzus jegyében megszületett új demokratikus alkotmány inkább jelképes szerepet adott az uralkodónak, aki fontos helyet töltött be a demokratikus politikai átmenetben.
A 76 éves király egészsége megrendült az utóbbi években. Ráadásul a diktatúrából a demokráciába való átmenet során megalapozott népszerűségét a királyi családhoz kötődő több botrány is megtépázta. Míg az ezredforduló táján egy felmérésben I. János Károly minden idők legnépszerűbb spanyolja volt, az utóbbi években a súlyos gazdasági visszaesés következményeivel küszködő spanyolok bizalma némileg megrendült benne, szemére vetették fényűző életvitelét, nehezen átlátható vagyonát és a politika érzékeny területeire tett kirándulásait.
A királyi ház az EFE spanyol hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy I. János Károly már januárban döntést hozott lemondásról. Ennek nincs köze sem egészségi állapotához, sem más ilyen vagy olyan típusú eseményhez.
A miniszterelnök bejelentésében méltatta a király szerepét a demokratikus politikai átmenet folyamatában, és Spanyolország érdekeinek fáradhatatlan védelmezőjének nevezte. A kormány még kedden rendkívüli ülést tart, és Mariano Rajoy azt reméli, hogy a parlament nagyon rövid időn belül kikiáltja királlyá Fülöp herceget.
Fülöp herceg, a spanyol trón várományosa
Fülöp (Felipe) Asztúria hercegét, a spanyol trón várományosát azzal a határozott céllal nevelték, hogy az ország királya legyen. Ennek most, 46 éves korában eljött az ideje, mert apja, I. János Károly hétfőn lemondott a trónról.
„Egyetlen célja hazája szolgálata. Belevésték elméjébe, lelkébe, hogy neki kell lennie az első szolgának” – jelentette ki egyszer anyja, Zsófia királyné. E cél érdekében végzett Fülöp külföldi tanulmányokat és kapott katonai képzést is.
Az új király általános feladata lesz biztosítani annak a parlamentáris monarchiának a folyamatosságát, amely fokozatosan alakult ki I. János Károly 1975-ös trónra lépésétől kezdődően. A legnehezebb feladata lesz visszanyerni a monarchiának a népszerűséget, amelyet a királyi családhoz kötődő több botrány is – János Károly 2012-es botswanai elefántvadászata, általában fényűző életvitele, valamint a korrupciós vizsgálat a király kisebbik lánya, Krisztina és férje, Inaki Urdangarin ellen – megtépázott az utóbbi években. E botrányok a trónörököst megkímélték, sőt az ő személyes népszerűsége nő a felmérések szerint.
Fotók: Wikimédia, Enfoque