A nagy formátumú alkotók nem férnek el egy tudományszak keretei között, ezért fontos, hogy Herczeg Ferenc mára elfeledett életművét is történészek és irodalmárok egyaránt kutassák.
A Horthy-korszak hivatalos szellemi arculatának kialakításához nagymértékben hozzájáruló, regényeivel és színdarabjaival a maga korában jelentős közönségsikert elérő és akkoriban többször is irodalmi Nobel-díjra jelölt Herczeg Ferenc születésének 150. évfordulója alkalmából kezdődött konferencia a Pécsi Tudományegyetemen.
A rendezvény első napján Tőkéczki László történész előadásában kifejtette: az író dualista monarchiában írt közéleti tárgyú cikkeiben ellenezte a nyugati minták mechanikus másolását, figyelmeztetett arra, hogy „nem lehet külföldi szemmel, külföldi érdekből nézni hazánkat”.
Herczeg szerint a Nyugat kiábrándult önmagából és így az emberiségből, a gondolat szabadságát nem egyszer éppen a szabadgondolkodóktól kell megvédeni és a haladás nevében fellépő eszmék is „csillapításra, kiegyensúlyozásra szorulnak” – ismertette a történész, aki elmondta azt is: Herczeg már száz évvel ezelőtt fellépett a kettős mérce, „a türelmet prédikáló türelmetlenek” ellen, akik látszólag a dogmák ellen küzdenek, de a saját dogmáikhoz körömszakadtáig ragaszkodnak.
Zeidler Miklós történész a két világháború közötti Magyar Revíziós Ligáról – melynek 1927-től Herczeg volt az elnöke – elmondta: fő feladata a trianoni békeszerződés igazságtalanságaival kapcsolatban a külföld meggyőzése és az egységes hazai közvélemény kialakítása volt.
Herczeg a két világháború között hirdette, hogy a Magyarországhoz visszakerülő nemzetiségeknek valódi önkormányzatot kell biztosítani, az éppen 75 évvel ezelőtti, 1938. novemberi első bécsi döntés után a revíziós liga vezetése érzékelte annak a veszélyét, hogy az ország túlságosan elköteleződik Hitler és a tengelyhatalmak mellett. A magyar csapatok által a második világháború során 1942-ben a bácskai civil lakosság körében elkövetett vérengzés pedig annyira lesújtotta Herczeget, hogy még a liga feloszlatását is felvetette – mondta Zeidler Miklós.
Gazdag László történész Herczeg politikai publicisztikájáról szóló előadásában elmondta: a közíró a kiegyezés rendszerét alkalmasnak találta arra, hogy annak keretei között a magyarság megerősödjön és nemzeti érdekeit képviselje, ugyanakkor bírálta a korrupt parlamenti politizálást.
Az első világháború utáni forradalmaknak a Horthy-rendszerben hivatalossá vált értékelése Herczeg véleményét visszhangzotta, mely szerint az 1918. őszi, illetve 1919-es események meghatározó vonása az anyagi érdek, Károlyi Mihály dilettantizmusa és a magyarellenesség volt – tette hozzá a szakember.
A két világháború között Herczeg belpolitikai kérdésekben rendszeren belüli kritikát fejtett ki, például a feszítő szociális problémák megoldását felülről várta. Szólt Európa romlásáról és arról, hogy a közelgő második világégésnek minden hadviselő nemzet a vesztese lesz, a kommunizmusban pedig minden érték elpusztítóját látta, ennek megfelelően a Szovjetunió elleni 1941-es magyar hadba lépést honvédő háborúként fogta fel – mondta Gazdag László. Herczeg egész közírói pályafutásán végighúzódik a magyar nemzet egységének hangoztatása, olyan nemzeti minimum felmutatásának igénye, mely a társadalmi és gazdasági ellentétek dacára is összetartja a magyarságot.
Fischer Ferenc, a rendezvénynek otthont adó Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja a konferencia megnyitóján azt hangsúlyozta, hogy a nagy formátumú alkotók nem férnek el egy tudományszak keretei között, ezért fontos, hogy Herczeg Ferenc mára elfeledett életművét történészek és irodalmárok egyaránt kutassák.
A pécsi egyetem és a Magyar Történelmi Társulat által szervezett konferencia második napján, szombaton irodalmárok tartottak előadásokat az író prózai és színházi munkásságáról.
A német anyanyelvű Herczeg Ferenc 1863-ban született a bánsági Versecen és az iskolában sajátította el a magyar nyelvet. Az 1880-as években jogot végzett Budapesten, első regényét pedig akkor írta, mikor egy halálos kimenetelű párbaj miatt 4 hónap fogságra ítélték.
Az 1890-es évek elején sikeres újságíró lett a Rákosi Jenő vezette Budapesti Hírlapnál, 1894-től fél évszázadon át, 1944-ig volt az Új idők című nagy példányszámban eladott magazin alapító főszerkesztője. Tisza István miniszterelnök két lapjának is dolgozott, az 1900-as években Az Újság, az 1910-es években pedig a Magyar Figyelő közölte írásait.
Közben egyre sikeresebb színpadi szerző és regényíró lett, műveit negyven kötetben adták ki, a két világháború között a Magyar Tudományos Akadémia – melynek évtizedeken át tagja és két ízben másodelnöke is volt – az 1920-as években háromszor is jelölte őt Nobel-díjra.
Herczeg Ferenc közéleti tevékenysége is megkezdődött már a századforduló előtt, a kormánypárt színeiben a dualizmus idején parlamenti képviselő lett, majd 1927-ben Horthy Miklós kormányzó a felsőház tagjává nevezte ki, és ugyanebben az évben a Magyar Revíziós Liga elnökévé választotta.
Herczeg Ferenc 91 éves korában, 1954-ben hunyt el Budapesten.
