Törvényei a korhoz képest felvilágosult módon jártak el a mágiával kapcsolatban is. Könyves Kálmán Árpád-házi magyar király, a korabeli Európa legműveltebb uralkodója 900 éve halt meg Székesfehérváron.
„Szent László királynak fiúmagzata nem volt, ezért Géza király két fiát vette maga mellé. Az idősebbik, Kálmán herceg mindig tanult és olvasott, el is nevezte a nép Könyves Kálmánnak. Belőle papot akart nevelni a szent király. Bezzeg az ifjabb, Álmos herceg a vadászatban, a kalandozásban találta örömét, és bízott abban, hogy őt koronázzák királlyá.
Amikor Szent László király halála után mégis Kálmánt választották királlyá, Álmos herceg nagyon megsértődött, vitézeivel elvonult, és az udvart elhagyta.” (Lengyel Dénes: Régi magyar mondák)
A szelíd lelkű I. Géza idősebb fia – ha nem is volt a „leggyőzedelmesebb” – de sok győzelmet szerzett a magyaroknak, sőt befejezve elődjének, Szent Lászlónak kezdeményezését, még nagyobb területi hódításokat tett. Szlavónián túl ő már elfoglalta egész Horvátországot és az adriai tengerpart latin városait Dalmáciával, elszakítva őket a Velencétől való függőségtől. De nemcsak hadi dicsőségei miatt vált híressé, hanem korában szokatlan, átlagon felüli műveltsége miatt is.
Az 1116. február 3-án elhunyt Kálmán, aki műveltsége miatt a Könyves ragadványnevet kapta, 1074. körül született Székesfehérváron, apja I. Géza király, anyja Zsófia királyné, a belga-limburgi Arnulf herceg lánya volt. Géza 1077-ben bekövetkezett halála után a fiút atyai nagybátyja, I. László király nevelte. A krónika így írja le Kálmánt később: „…testalkatára nézve hitvány volt, de ravasz és tanulékony, borzas, szőrös, vaksi, púpos, sánta és dadogó.” Nyilvánvaló, hogy ez az ábrázolás a valóságtól teljesen elrugaszkodott befeketítés, hiszen ilyen alkattal Kálmánból soha nem lehetett volna uralkodó. I. László is inkább papnak szánta, Kálmán azonban Lengyelországba szökött. László innen hívta vissza, s végül őt jelölte utódának. 1095-ben követte Lászlót a trónon, a következő évben meg is koronázták, miután megosztotta a hatalmat öccsével, Álmossal, aki dukátust (hercegséget) kapott Horvátországban.
A testvérek közötti béke azonban csak időleges volt, Álmos már 1098-ban fellázadt bátyja ellen, de akkor még békésen megegyeztek Tiszavárkonyban. Hatalma biztosítására Kálmán 1105-ben megkoronáztatta fiát, a későbbi II. Istvánt, amivel ismét kivívta öccse haragját. Álmos a következő években Lengyelországgal és a csehekkel is szövetségre lépett a magyar korona megszerzése érdekében, ám bátyja behódolásra kényszerítette. 1107-ben elvette tőle a dukátust, és Jeruzsálembe küldte. 1108-as hazatérése után Álmos merényletet szervezett az uralkodó ellen az általa alapított dömösi apátság átadásánál, majd V. Henrik német-római császártól kért segítséget, de a támogatására érkező birodalmi hadakat Kálmán legyőzte. A testvérek közti összecsapás utolsó felvonása 1115 táján zajlott le, amikor a nyughatatlan herceg újabb összeesküvést szőtt, Kálmán pedig ezúttal minden addiginál kegyetlenebb módszerhez folyamodott: öccsét Béla nevű gyermekével – a későbbi II. Bélával – együtt megvakíttatta és a dömösi kolostorba záratta.
Uralkodása első évében indult meg az első keresztes hadjárat. Kálmán a jobbára fosztogatásra szerveződő seregekkel szemben kíméletlen szigorral lépett fel, Bouilloni Gottfried rendezett hadait viszont – erős kísérettel – átengedte Magyarországon. Külpolitikájában I. László nyomdokain haladva az expanzió híve volt. A Dél-Itáliában letelepedő normannokkal és bizánciakkal kötött szövetségnek köszönhetően rákényszerítette a velencei dózsét a horvát és dalmát hercegi cím feladására, és miután 1102-ben Tengerfehérvárott (ma: Biograd na Moru) Horvátország, Szlavónia és Dalmácia királyává koronázták, ezeket a területeket Magyarországhoz csatolta.
A 12. század elején kiéleződő invesztitúraharcokban egyértelműen a pápaságot támogatta (emiatt állt V. Henrik császár Álmos pártjára). Adriai hódításai elismerése fejében 1106-ban, a gaustallai zsinaton lemondott az invesztitúra jogáról (a püspök beiktatásának jogáról), keresztülvitte Magyarországon a VII. Gergely pápa által meghirdetett, úgynevezett gregorián reformokat, hozzájárult a papi nőtlenség bevezetéséhez, kötelezővé tette a házasság egyházi szentesítését, és ő állította fel a nyitrai püspökséget.
„korának minden uralkodóját felülmúlta tudományával”
Belpolitikájában kiemelkedik törvényhozói tevékenysége. Két törvénykönyv (1100, illetve 1116 körül) kiadása fűződik a nevéhez, melyek László rendelkezéseihez képest jóval enyhébb büntetési tételeket vezettek be: mérsékelték a testcsonkítás és a halálbüntetés alkalmazását, eltörölték a kínzást.
Legfőbb célja az volt, hogy megszilárdítsa a királyi hatalmat és az ország gazdasági helyzetét, ezért szűkmarkúan osztotta a javakat az egyháznak, és megszigorította a világi birtokok öröklésének rendjét. Hosszú távra meghatározta az erdélyi vajda és a horvát bán címek használatát, intézkedéseket hozott a rabszolga-kereskedelemről, a zsidókról és a honvédelemről. Törvényei a korhoz képest felvilágosult módon jártak el a mágiával kapcsolatban is. Kálmánnak tulajdonítják a mondást:
„A strigákról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék.” (Eredetileg így hangzott Könyves Kálmán azon híres kijelentése, miszerint „boszorkányok pedig nincsenek.”) Csak a strigák (varázserővel bíró, vámpírszerű lények), a pogány hitvilág repülő, vérszívó boszorkányainak létezését tagadta, viszont törvényt hozott a maleficák, a bűbájosok ellen.
Könyves Kálmán intézkedéseivel elévülhetetlen érdemeket szerzett az I. István által megalapozott keresztény állam megszilárdításában, külpolitikájának köszönhetően Magyarország megerősödött, Közép-Kelet-Európa meghatározó hatalmává vált. Személyéről az utókor krónikái meglehetősen előnytelen képet festettek, valószínűtlen, hogy akár püspök, akár király lehetett volna, ha valóban selypít, sánta, kancsal és púpos.
Híres volt kivételes műveltségéről, az első lengyel krónika szerzője, Gallus Anonymus írta róla, hogy „korának minden uralkodóját felülmúlta tudományával”. Udvara szellemi központként szolgált, tudós papokkal vette körül magát, ő volt az első királyunk, akinek udvarában irodalmi élet alakult ki, melynek fontos termékei az István-legendák. Tanultságát a királyok katonai érdemeit annyira méltató II. Géza-kori szerző azonban meglehetősen röviden és kicsinylően elintézi: „Mint némyelek mondják, ez a Kálmán váradi püspök volt, de… uralkodásra kényszerült. A magyarok Könyves Kálmán néven nevezik, mert könyvei voltak, ezekből végezte a kánoni hórákat, mint egy püspök.” Könyves Kálmán az Árpád-kor egyik legjelentősebb uralkodója volt, noha alakját a későbbi Álmos-ági történetírás igyekezett rossz színben feltüntetni. Halála után, alig több mint egy évszázad múltán viszont Rogerius úgy értékelte, hogy István, Imre és László mellett Kálmán is az Árpádok jeles szentjei közé tartozik
Az Árpád-kor egyik legjelentősebb uralkodójának magánélete kevésbé volt sikeres. Első felesége, Buzilla (Felícia), Roger szicíliai normann gróf lánya és László fia meghalt. Feleségül vette Vlagyimir Monomah orosz nagyfejedelem leányát, Eufémiát, akit házasságtörés gyanújával 1114 táján elűzött, és tőle született fiát, Boriszt nem ismerte el. Álmossal szemben tanúsított kegyetlensége a későbbiekben véres viszályokat eredményezett, örökösének, II. Istvánnak pedig egy másik trónkövetelővel, Kálmán kitagadott fiával, Borisszal kellett megmérkőznie.
