„Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni” Kossuth Lajos érdekes egyéniség volt, szigorúan végigment az úton, ami céljai eléréséhez vezetett. Az 1848 nyarán elmondott beszéde is a rá jellemző tudatos és határozott fellépéssel bírt.
Kossuth Lajos, akit az utókor a magyar nemzeti függetlenségért és a polgári szabadságjogokért vívott XIX. századi reformküzdelem kimagasló alakjaként tisztel 1802. szeptember 19-én a Zemplén megyei Monokon született birtokügyeket intéző kisnemes gyermekeként. Jogi oklevelének megszerzése, 1824 után ügyvédi pályára lépett. Neve akkor lett országosan ismert, amikor az 1832-1836. évi pozsonyi országgyűlésen, ahol a távollévő főrendek képviselőjeként volt jelen, merész vállalkozásba kezdett. Kéziratosan másolt, levélformában terjesztett lapjában, az Országgyűlési Tudósításokban a reform-ellenzéket népszerűsítette.
A „lázító” jogászból lett politikus
1836-ban a diéta berekesztése után Pestre költözött, s innen indította meg a hasonló szellemben szerkesztett Törvényhatósági Tudósításokat, melyben a megyék és városok közéletéről, gyűléseiről közölt beszámolókat. A lapot 1837-ben „lázító” hangvétele miatt betiltották, Kossuthot perbe fogták, és négyévi fogságra ítélték. 1840 májusában amnesztiával szabadult, a következő évben pedig megindította a liberális szellemű Pesti Hírlapot, amely a feudális kiváltságok ellen, az ország alkotmányos függetlenségéért, a polgári szabadságjogok megteremtéséért lépett fel. 1841-ben vette feleségül a nála hét évvel fiatalabb Meszlényi Teréziát. Az asszonyt szinte egyöntetűen így jellemzik a megmaradt írások: eszes, de gőgös és nagyravágyó; uralkodott családján, mindenbe beleszólt, nem tudott feloldódni merevségén pedig sötét haja, egyszerű, konzervatív öltözete és magas termete még jobban kiemelte.
Néha, bosszús vagy fáradt pillanatokban, bizalmas körben szidja a munkától túlfűtött életet, és félrevonulásról beszél, de valójában ő maga nem tudott volna lendületében megállni. „Négy nap, három éjjel asztalomtól úgyszólván fel sem keltem” – írta 1842 végén Wesselényinek. Máskor tréfásan arról panaszkodik, hogy a pihenés nélküli örökös cselekvés miatt memoárokat sem tudna írni: a Hírlap „elég egy ember egész életét elfoglalni”.
1844-ben, miután meg kellett válnia az újságtól, megszervezte az első hazai Iparmű kiállítást, kezdeményezte a Magyar Kereskedelmi Társaság, a Gyáralapító Társaság megalakítását, a magyar áruk védelmére a Védegyletet. 1847-ben az Ellenzéki Párt elfogadta az általa szerkesztett Ellenzéki Nyilatkozatot, s ugyanebben az évben ellenzéki programmal megválasztották Pest vármegye követévé az utolsó rendi országgyűlésbe. Az ellenzék vezéralakjaként döntő része volt abban, hogy 1848-ban az országgyűlés az átalakulás élére állt.
1848. március 17-től ő volt a gróf Batthyány Lajos vezette első magyar felelős kormány pénzügyminisztere. A forradalom fegyveres védelme érdekében 1848 júliusában az első magyar népképviseleti országgyűléssel 200 ezer újoncot és 42 millió forintot szavaztatott meg. 1848 augusztusában elrendelte az önálló magyar bankjegyek forgalomba hozatalát, s a honvédelem megszervezése céljából javaslatára szeptemberben felállították az Országos Honvédelmi Bizottmányt.
Kézírása alapján
Kossuth felelősséget vállaló ember volt, aki akaratával szabályozni és befolyásolni tudja érzelmeit. Tudatos és határozott fellépésével céljait szigorúan is ki tudta nyilvánítani. Kötelességtudó és fegyelmezett, de nem enged beleszólni dolgaiba, nem konfliktuskerülő, sőt időnként hisztériára hajlamos a céljainak elérése érdekében. Igazságszerető volt, de keménysége miatt mások hibáival szemben sem elnéző. Nem kimondottan derűlátó személyiség, de mintha élt volna benne, egy árnyalatnyi belső, született optimizmus, mellyel mégiscsak képes az élet adta körülményekhez igazodni, alkalmazkodni, bízni.
1848. október 8-án a lemondott Batthyány-kormány helyett a hatalom az Országos Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely őt választotta elnökévé. Neve ekkor forrott össze elválaszthatatlanul az 1848-1849-es eseményekkel. 1849. április 14-én kezdeményezésére mondta ki Debrecenben az országgyűlés a Habsburg-ház trónfosztását, őt magát pedig ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választották. E tisztében – a végnapokig a parlamentre támaszkodva – vezette a szabadságharcot és a magyar államot. Az osztrák és orosz túlerő alatt összeroppanó magyar küzdelem láttán 1849. augusztus 11-én Aradon lemondott, és Görgey Artúrra ruházta a hatalmat.
Önmaga elől is bújdosott?
Az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után Kossuth Lajos emigrációba kényszerült, de élete végéig harcolt a magyar ügyért. Másfél éves törökországi tartózkodás után bejárta Európát és az Egyesült Államokat, hogy támogatókat szerezzen Magyarország felszabadításához. 1852 és 1861 között Londonban, 1861-től Olaszországban, utolsó éveiben Torinóban (Turin) élt, ahol megírta emlékiratait. Élesen ellenezte a kiegyezést, 1867-ben Deák Ferenchez küldött nyílt levelében, az ún. Kasszandra-levélben bírálta azt a politikai megoldást, amely Magyarország sorsát a Habsburg-birodalomhoz kötötte. 1890-ben megfosztották magyar állampolgárságától, mire számos város díszpolgári címmel tüntette ki.
1894. március 20-án bekövetkezett halála után holttestét 30-án hazahozták Budapestre, és másnap országos – jóllehet nem hivatalos – gyász keretében közel félmillió ember kísérte utolsó útjára a
Kerepesi úti temetőben. Sírja fölé néhány év múlva az ország legnagyobb mauzóleumát építették.
Az 1890. szeptember 20-án készített Kossuth Lajos hangfelvételét páratlan hangrögzítéstörténeti eseményként tekintjük. A MEK oldalán ITT meghallgatható a teljes beszéd.
Halász András
