Krasznahorkai László író nyitja meg a harmadik alkalommal megrendezett nemzetközi Jeruzsálemi Írófesztivált.
Az immáron harmadik alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi írófesztivál idén 2012. május 13-18-ig tart, és a jeruzsálemi kulturális évad programjának része, amely hivatalosan júniusban veszi kezdetét.
Helyszíne a jeruzsálemi Mishkenot Sha’ananim. Neves helyi és külföldi szerzők találkoznak a négynapos eseményen, az irodalmi programokon túl a jelenlévők más művészeti területek alkotóinak produkcióit is megtekinthetik – olvasható a Litera.hu oldalon.
2012-ben Krasznahorkai Lászlót kérték fel, hogy a külföldi írók nevében május 13-án megnyissa a fesztivált.
A megnyitóbeszéd körül azonban máris kitört a vita Izraelben. A The Haaretz tegnapi számában közölte, hogy a fesztivál igazgatósága egy 2010-es eset óta bekéri a megnyitószövegeket előzetes kontrollra, hogy ne ismétlődhessen meg az akkori eset, azaz ne hangozhassék el Izrael politikáját bíráló szó.
A mai (május 2-ai) Haaretzben megjelent a mostani fesztiváligazgató tiltakozása is, mely szerint szó sincs arról, hogy a felkért írót befolyásolni vagy ellenőrizni akarnák. Krasznahorkai László szintén kijelenti, hogy nem érkezett hozzá ilyen irányú kérés.
Krasznahorkai László 1954-ben született Gyulán. 1974 és 1976 között jogi tanulmányokat folytatott Szegeden és Budapesten, majd 1983-ban az ELTE magyar-népművelés szakán szerzett diplomát.
1977 és 1982 között a Gondolat Könyvkiadó dokumentátora volt, 1982 óta szabadfoglalkozású író. Műveiből Tarr Béla rendezett nagy sikerű filmeket (Kárhozat, Az utolsó hajó, Sátántangó, Werckmeister-harmóniák).
Bejárta Mongóliát és Kínát (ez utóbbit többször is: 1990-ben,1998-ban, 2002-ben), egy teherhajóval utazott az Atlanti-óceánon (1992), de a Háború és háború című munkájához 1992 és 1998 között barangolt Európában és Amerikában (Detroit, New York, Koppenhága, Helsingör, Köln, London, Kréta, Velence, Róma stb.) egyaránt. 1996-ban járt Boszniában, majd a következő évben Japánba utazott, 2000-ben fél éves ösztöndíjat elnyerve Kyotóban élt (amire 2005-ben újra alkalma nyílt). 2001-ben – szintén ösztöndíjjal – egy évet Svájcban töltött.
Több könyve jelent meg németül, angolul, bolgárul, spanyolul, franciául, lengyelül, csehül és japánul.
Forrás: Litera.hu