Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Védszentként tisztelték többek között a koldusok, a katonák (gyalogosok és lovasok egyaránt), a ló- és lúdtartók, valamint a szőlőművelők, a hordókészítő kádárok, továbbá Franciaország védszentje volt.
„Azonképpen a hadakozó embereknek, az anyaszentegyház oltalmazó bajnokinak, kik színesb és szívesb részei a keresztyénségnek; az Isten és igazság ellen tusakodók rontóinak; az árvák és özvegyek oltalmáért vérekkel kereskedő erős férfiaknak; a vitéz kenyeret évő több sok szentek között tükörül adta, főképpen a magyar vitézeknek, hazánkban, Sabariában született Szent Mártont: ki noha a püspöki méltóságban végezte életét; de vitézkedő állapotban nyerte az Istennek titkos jelenésit és világosításit, melyekkel a tekéletes vitézkedésnek és szent püspökségnek felségére emeltetett.” (Pázmány Péter: A keresztyén vitézek kötelességérül – részlet)
Szent Márton (Martinus Turonensis) pannóniai születésű tours-i katolikus püspök, a katonák, a koldusok és számos mesterség védőszentje 1615 éve, 397. november 8-án halt meg Candes-ban.
316-ban vagy 317-ben született Savariában, a mai Szombathelyen. Jómódú pogány római család sarja volt, apja katonatisztként szolgált, jutalomból Itáliában kapott birtokot, a család így ott telepedett le. Gyermekként Ticinumban (ma Pávia) nevelkedett. 12 évesen úgy döntött, felveszi a keresztény vallást, de szülei ezt nem nézték jó szemmel. 15 évesen apja akaratára belépett a hadseregbe, fiatal kora miatt 4 évig egy gyakorló csapatnál szolgált, 19 évesen lett valódi katona. Katonaéveiben vitézsége mellett kitűnt jólelkűségével, felebaráti szeretetével, a betegek és a szegények iránti részvétével, egyszerű életmódjával. A legenda szerint Galliában, Ambianum (ma: Amiens) város kapujánál télen egy didergő koldusnak adta köpenye felét. A következő éjjel álmában Krisztus jelent meg a fél köpenyben.
Azon az éjszakán Mártonnak különös álma volt: Jézust látta, amint fényes sereg veszi körül. A vállán azonban a köpenynek azt a darabját viselte, amit a koldus kapott, és odafordulván az angyalokhoz, mondta: ,,A katechumen Márton öltöztetett föl engem ezzel a ruhával!” Amikor ezt az álmot egy papnak elbeszélte, az csodálkozva ránézett, és azt mondta: ,,Az Úr megmondta: Amit egynek a legkisebb testvéreim közül tesztek, nekem tettétek. De úgy vélem, hogy az Úr is készített neked egy ruhát, amelybe föl akar öltöztetni.”
339-ben megkeresztelkedett, 341-ben megvált a hadseregtől. Pappá szenteltette magát, majd téríteni kezdett. Később Poitiers-be ment, ahol 360-ban megalapította a Ligugé kolostort. (Ez volt az első szerzetesi közösség Galliában.) 371-ben a nép és a papság tours-i püspökké választotta. Ő azonban tiltakozott a megválasztás ellen, s a legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal.
Márton püspökként is szigorú szerzetesi életet élt, ténykedését csodák, gyógyulások kísérték. Minden évben sorra látogatta a vidék egyházközösségeit, gyalog, szamárháton vagy dereglyén. Újszerű kezdeményezésével a felkeresett tanyákat és falvakat kezdetleges egyházközségi hálózatba szervezte. Egyik vidéki egyházkerületében, Candes-ben megbetegedett és ott halt meg. Halálának napját a hagyomány november 8-ára, a temetését november 11-re teszi.
„Olvasom Szent Márton püspök életében, kit Laurentius Surius ír tizenegyedik könyvében, hogy midőn egykor azon dicsőséges szent, útjában lévén, egy szegény mezítelen koldust találna elő, palástjának egy részét elmetszvén, odaadá néki, hogy béfödőznék vele; annakutána megjelenvén Krisztus Urunk néki azon darab palásttal, mondá: Ímé ezzel az darab köntössel ruházott fel engem Márton; kit is látván Szent Márton, annakutána még adakozóbb lőn.” (Esterházy Pál: A könyörületes szent)
Márton volt az első, aki nem vértanúként emelkedett a szentek sorába, ünnepe november 11-e lett. Már 461-ben ünnepet rendeltek el tiszteletére, tours-i sírja felett kápolnát, majd 476-ban bazilikát emeltek, koponyacsontjából egy kisebb darab 1913-tól a szombathelyi Székesegyházban található. Szent Márton a frank birodalom, Magyarország, az eisenstadti és a szombathelyi püspökség, több német város, valamint a pannonhalmi főapátság patrónusa.
Egy alkalommal – mondja tovább a legenda – koldus képében maga az ördög állt Márton elé, és alamizsnát kért tőle. Márton gazdagon megajándékozta, de akkor a gonosz lélek levetette álarcát, és gúnyosan kinevette, hogy micsoda ostoba. Márton azonban nyugodtan így felelt neki: „Mit számít az, hogy egy szegény ördöggel tettem jót! Hiszen csak Krisztus szeretetéért történt!'”
A Szent Márton lúdja voltaképpen egy régi római étkezési szokásnak, illetőleg hagyománynak továbbélése. Aesculapius ünnepén, amely éppen erre a napra esett, liba került az asztalra. Ismeretes az is, hogy a Capitolium lúdjai ébresztették föl a fáradt őrséget, amikor a gallusok a várost éjszakának idején el akarták foglalni. Innen a lúd megtisztelő avis Martis neve, amelyből könnyen formálódott az avis Martini megnevezés. Ehhez utólagos legendai magyarázatot is költöttek: Márton alázatból a ludak óljába bújt, hogy püspökké választása elől kitérjen. Ezek azonban zajgásukkal elárulták, és így kénytelen volt a püspökséget elvállalni. Egyszer látta, hogy egy játszadozó gyermekre támad egy kígyó, de parancsára engedelmeskedett és elkúszott. Akkor mondta a szent: „A kutyák és a kígyók hallgatnak rám, de az emberek nem.'”
Márton napja a középkorban a jobbágytartozás lerovásának, az új pásztorok fogadásának napja lett. Ekkor terelték be a szabadban tartott állatokat, kóstolták az újbort és vágták le a tömött libákat. Márton napján országszerte lakomákat rendeztek, hogy aztán egész esztendőben ehessenek-ihassanak. A fáma szerint „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.”
