„Itt állok, másként nem tehetek. Isten legyen segítségemre ” – ezekkel a szavakkal fejezte be tanainak védelmében tartott nagy beszédét Luther Márton, a kereszténység legnagyobb reformátora, a német irodalmi nyelv megteremtője.
Olvasva Luther Márton téziseit és kiemelt idézeteit hol felemelőnek és megértőnek tarthatjuk, máskor meg elborzaszthatnak és felháboríthat mindenkit. Mert noha Luther olyan gyönyörű gondolatot is leírt, mint: „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.”, azt is vallotta, hogy „Ha a nő elfárad, vagy akár meghal, az nem számít. Haljon csak meg gyerek szülése közben – azért van.”
Martin Luther (magyarosan: Luther Márton) 1483. november 10-én született Eisleben-ben (ma: Lutherstadt Eisleben). Jogásznak tanult, de amikor csodálatos módon megmenekült egy viharból, szerzetesnek állt. 1507-ben szentelték ágoston-rendi pappá, megtanult ógörögül és héberül, tanulmányozta az egyházatyákat, majd a hittudomány doktora lett. Bár követte rendje előírásait, egy idő után kétségei támadtak: nem tudta a bibliát a skolasztikus teológiával egyeztetni. Egyre inkább úgy látta: az egyház eltávolodott a biblia normáitól, a búcsúcédulás üzletelés, a pénzért való, gépies feloldozás taszította.
Luther 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom kapujára szögelte ki a római egyház működésének ellentmondásait összefoglaló 95 pontját, ezt tekintjük a reformáció kezdetének. Pontjait elküldte feletteseinek is, német fordításuk pedig az végéig nyomtatásban is megjelent.
A kezdetben a domonkosok és ágoston-rendiek teológiai vitájának tűnő ügy Róma heves reakciói miatt európai politikai válsággá terebélyesedett. Luthert Rómába rendelték, de a szász választófejedelem, Bölcs Frigyes nem engedte el. Luther, aki maga mögött tudhatta Frigyest, tételeit nem volt hajlandó visszavonni, elvetette a zsinat csalhatatlanságát, a pápa vezető szerepét.
„Úgy gondolom, hogy (a lőfegyvereket) maga a Sátán találta fel, mert ellenük nem lehet közönséges fegyverekkel és ököllel védekezni. Minden emberi erő elszáll, amikor lőfegyverekkel találkozik. Az ember meghal, mielőtt meglátná mi közelít.”
1520-ban megjelent a pápa bullája Luther tézisei ellen, írásait Rómában elégették – válaszul a pápai bullát égette el, s „a német nemzet keresztyén nemességéhez” intézett felhívásában a bibliát és a lelkiismeretet fontosabbnak minősítette a pápai tekintélynél, s tagadta a mise automatikus megszentelő hatását. Róma nem mert egy kritikussá váló zsinatot összehívni, ezért Luthert világi fórum, a wormsi birodalmi gyűlés elé idézték, s mivel itt sem tagadta meg nézeteit, császári ediktum fosztotta meg a jogi védelemtől, az egyház pedig kiátkozta. Frigyes Wartburg várába menekítette, itt fordította németre az újszövetséget, majd 1534-ig az ószövetséget is, erőteljes, népies szövege döntően hatott a német irodalmi nyelv kialakulására.
Hívei feloszlatták a szerzetesrendeket, a cölibátust elvetették, németül miséztek. 1522-től kétfelé, a katolikusok és a hitújítást tovább vinni akarók ellen küzdött, elhatárolódott a radikális Thomas Münzertől, 1524-ben élesen elítélte a német parasztháborút. 1525-ben feleségül vett egy volt apácát, a következő évtől – amikor a speyeri gyűlés visszavonta a wormsi ediktumot – a szász egyházat újjászervezve több helyi lutheránus közösséget alapított. 1529-ben kiadta Kis, majd Nagy Katekizmusát, s kidolgozta a liturgiai és istentiszteleti rendet. Az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlésen Melanchton kiadta a reformáció fő dokumentumát, az ágostai hitvallást.
A római egyház hatalmi monopóliumának megtörésében korszakos szerepet játszó Luther 1546. február 18-án halt meg. Európa ideológiai és politikai átalakulásának egyik kezdeményezője volt, bár az általa kiváltott mozgalmak jóval túlnőttek elképzelésein.
