A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapján arra emlékezünk, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az első vonatszerelvény, amely az elüldözött német lakosokat szállította Németországba.
A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja
Az Országgyűlés 2013. december 17-én a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává nyilvánította január 19-ét, arra emlékezve, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német lakosokat szállító első vonatszerelvény. Az Országgyűlés határozatában hangsúlyozta, tisztelettel adózik mindazok emléke előtt, akiket a második világháború után a kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján üldöztek és hurcoltak el.
A győztes nagyhatalmak a második világháborút lezáró potsdami konferenciájuk végén megállapodtak, hogy a Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon maradt német lakosságot vagy annak egy részét „szervezett és humánus módon” át kell telepíteni Németországba. A kitelepítés ügyét a győztes Csehszlovákiában és Lengyelországban a kormányra, a vesztes Magyarországon viszont a Szövetséges Ellenőrző Bizottságra (SZEB) bízták.
A magyar kormány 1945 májusában szóbeli jegyzékben 200-250 ezer németnek Németország szovjet megszállási övezetébe történő kitelepítéséhez kérte a Szovjetunió jóváhagyását. A SZEB-et vezető szovjet Vorosilov marsall augusztusban már 400-450 ezer német kitelepítésének előkészítésére szólította fel a kormányt, amely november elejére végül 303 ezer nevet tartalmazó részletes kimutatást készített.
A kitelepítésről a kisgazdapárti Tildy Zoltán vezette magyar kormány 1945. december 22-ei ülésén határozott, a rendelet december 29-én jelent meg. Ez a hazai német kisebbség kollektív felelősségének elvén alapult, és kitelepítési oknak tekintette, ha valaki magát az 1941-es népszámlálás idején német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallotta.
Kitelepítésre kötelezték azokat is, akik tagjai voltak a Magyarországon 1938 novemberében szerveződő Volksbundnak, illetve „bármi módon támogatták a hitlerista szervezeteket”. A kitelepítettek magyar állampolgársága megszűnt, vagyonuk a magyar államra szállt. A kitelepítés ellen tiltakozott, illetve felemelte szavát mások mellett Bibó István, aki akkor a Belügyminisztériumban dolgozott, Mindszenty hercegprímás, valamint a Szociáldemokrata Párt.
Az első vonat 1946. január 19-én indult Budaörsről
A kitelepítés 1946. január 19-én kezdődött, az első vonat Budaörsről indult. Kezdetben csak az amerikai, később már a szovjet zónába is vittek embereket. A többször is leálló kiszállítások 1948. június 15-én értek véget. Magyarországról a Szovjetunióba elhurcolt 64 ezer fővel együtt, összesen 225-230 ezer németet telepítettek ki, ezek közül 16 ezer kényszermunka táborokban pusztult el. Becsült adatok szerint a hazai német nemzetiségű lakosság száma a kitelepítés után 200-300 ezer fő közöttire csökkent.
A németek kitelepítésének hivatalosan az 1949. augusztus 20-án elfogadott Alkotmány 49. §-a, majd célzottan az 1949. október 11-én megjelent kormányrendelet vetett véget. Ezzel az ország valamennyi nemzetisége számára biztosították az egyenjogúságot és a meghatározott nemzetiségi jogokat. A rendelet értelmében a Magyarországon maradt, a kitelepítés alól mentesített német nemzetiségű lakosságnak biztosították azt a jogot, hogy szabadon válassza meg lakóhelyét, eltörölték a munkavállalásukra vonatkozó korlátozásokat is.
A német kisebbség helyzete nem sokat javult, többségüket az ötvenes években „hazaárulóként” és „osztályellenségként” kényszermunkára küldték a Hortobágyra, a német iskolákat bezárták, a „fasisztának” minősített német nyelvet az iskolai oktatásból is kizárták. A nyomás később enyhült, de a pártállami időszakban a magyarországi német kisebbség jobbára csak sajátos kultúráját őrizhette, az anyanyelvi oktatás, művelődés intézményes feltételei hiányoztak. Az 1993-ban megszületett nemzetiségi törvény tette lehetővé a német kisebbségi önkormányzatok megalakulását.
