Miként vált az osztrák kislányból először ünnepelt és irigyelt, majd gyűlölt francia királyné, akit a nép haragja guillotine-ra ítélt? Az „osztrák nőnek” gúnyolt Marie Antoinette francia királyné, XVI. Lajos felesége 260 éve született.
„Minden embert utolér a sorsa, az a sors, amivel nem tud megbirkózni… minden bukásnak értelme és oka van” – írja Marie Antoinette című életrajzában Stefan Zweig. Miként vált az osztrák kislányból először ünnepelt és irigyelt, majd gyűlölt francia királyné, akit a nép haragja a döntő órán guillotine-ra ítélt?
I. (Lotaringiai) Ferenc német–római császár és Mária Terézia királynő és császárné tizenhat gyermeke közül a tizenötödikként, 1755. november 2-án, halottak napján, egy nappal a pusztító lisszaboni földrengés után jött napvilágra Bécsben Marie Antoinette, azaz Mária Antónia (Maria Antonia Josepha Johanna). Ebben mindenki baljós előjelet látott, különösen mivel a kislány keresztszülei portugálok voltak. Meg kell hagyni, életében ezek az előjelek makacsul ismétlődtek.
A szerencsétlen csillagzat alatt született „osztrák nőnek” (l’Autrichienne), „Madame Déficit”-nek és „la putaine d’Autriche”-nak, az osztrák szajhának gúnyolt Marie Antoinette élete három szakaszra osztható.
Mária Terézia 15. gyermekének bécsi évei boldogan teltek, a kortársak szerint Marie Antoinette szórakozni vágyó, a cicomát módfelett kedvelő kislány volt, mindezt azonban feledtette rendkívül megnyerő kedvessége és szépsége. Anyja kulcsszerepet szánt neki hatalmi játszmáiban, tíz esztendős lehetett, amikor – a kor szokásainak megfelelően – férjjelölt után nézett. Több lehetőség is kínálkozott, de az 1756-ban létrejött francia-osztrák szövetség megpecsételéseként végül is XV. Lajos francia király unokája, a dauphin, a későbbi XVI. Lajos mellett döntöttek. A császárné az osztrák-francia megbékélés betetőzéseként elérte, hogy lánya a nála egy évvel idősebb trónörökös, Berry herceg, a későbbi „az óhajtott” XVI. Lajos felesége legyen. A tizennégy és fél éves princesz 1770. május 16-án világra szóló ünnepségek közepette ment férjhez a tizenhat éves dauphinhez (trónörökös). Az esküvőt követő népünnepélyen, 1770. május 30-án a párizsi Place Louis Quinze-en (XV. Lajos tér, ma a Concorde tér) sajnos aratott a halál: a tűzijáték néhány rakétája a tömeg soraiban robbant, amire pánik tört ki és 139 ember lelte halálát a tülekedésben. A halottakat azután a Sainte-Madeleine temetőben hantolták el – ugyanott, ahová 23 évvel később a lefejezett királyné holttestét tömegsírba hányták.
Férje bátortalan, határozatlan, magának való ember volt. Bár rendkívül tájékozott volt, több nyelven beszélt, de a világon mindössze három dolgot szeretett: enni-inni, fúrni-faragni és vadászni. Két dologtól azonban irtózott: a macskáktól és a nőkhöz fűződő meghitt kapcsolatoktól. Feleségét nem sűrűn látogatta, a magány évei alatt Marie Antoinette a szórakozásban keresett feledést. Késő éjszakáig táncolt, kártyázott arisztokrata barátnőinél, mígnem férje megelégelte a dolgot, és bezáratta a palota kapuit, úgyhogy hajnalig a hintójában kellett dideregnie. Egykori népszerűsége gyorsan megkopott, a pletyka szerint udvarnőit fogadta meleg barátságába. Az egyre aggasztóbb hírek hallatán végül Mária Terézia inkognitóban Párizsba küldte fiát, Józsefet, aki rábeszélte sógorát egy férfiaknál szokásos apró műtétre. Végül Lajos jelentéktelen szexuális problémája miatt az ifjú nej csak 1777. augusztus 30-i levelében jelentette „túláradó örömmel” édesanyjának, hogy „házasságom immár nyolc napja teljessé lett”. Az operáció után a jég megtört, és hétéves házasság után Marie Antoinette-nek előbb lánya, majd újabb hét év múlva fia született.
Életének második szakaszában Marie Antoinette a rokokó tökéletes királynéjává nőtte ki magát. 1774-ben meghalt „a szeretett” XV. Lajos, az új király, XVI. Lajos, megkoronázására Rheimsben került sor. Marie Antoinette francia királyné lett. Az emberek örömmel fogadták a hírt, ekkor még bizalom övezte az uralkodói párt. A fényűző versailles-i kastélyban élő királyné épp annyira imádta környezetét pompásabbá varázsoltatni, mint magát a költekezést, a versailles-i kastély hatalmas épületegyüttesének egyik legszebb részében, a Grands Appartements termeiben ma is megtekinthető az 1757-ben elkészült szőnyeg, melyet a trónörökös feleségének szőttek, az 1783-ban átadott paravánt maga Marie Antoinette használta, Beneman királyi műbútorasztalos pedig XVI. Lajos számára remekelt két berakásos konzolasztalt.
Marie Antoinette valósággal tobzódott a pazarlásban, élt-halt az ékszerekért (a hírhedt nyaklánc-per sem öregbítette a királyság gyorsan hanyatló tekintélyét), hihetetlenül sokat költött ruhákra, feltehetően többet mint a történelem bármely más királynéja. Becsvágya volt, hogy ne csak mint királynét csodálják, hanem mint a legelegánsabb francia nőt is. Szenvedélyesen kártyázott, fantasztikusan nagy pénzekben. Csillagászati kártyaveszteségei miatt a francia nép a „Madame Déficit” gúnynevet adta neki. Kedvtelései közé tartozott a színház, sokat járt párizsi előadásokra és gyakran maga is fellépett Versailles-ban. Idővel azonban népszerűtlensége már olyan méreteket öltött, hogy a párizsi közönség kifütyülte, amint felismerte páholyában.
Azonban XVI. Lajos uralkodása alatt az udvari élet egyre inkább kiüresedett, és egyre zavaróbbá váltak az épület hiányosságai. Az uralkodó kísérletet tett a palota modernizálására, de pénzhiány miatt egyre kisebb átalakításokat tudtak csak elvégeztetni, pl. új bútorokat, függönyöket készítettek. Végül a királyné részére a Kis Trianon mellett felépítettek egy falut, ahova visszavonulhatott gyermekeivel az udvari szigorú etikett elől.
1789 tavaszán Párizsban kitört a forradalom ekkor már a leggyűlöltebb asszonyként tekintettek az osztrák származású királynéra. Nem is hívták másként, mint „l’autre chienne” (másik kutya – az autrichienne, osztrák helyett), avagy „la putaine d’Autriche”, az osztrák szajha. Kicsapongással vádolták, és 1792-ben ezzel a címmel jelent meg róla egy röpirat: „Listája mindazon személyeknek, akikkel a királyné bűnös viszonyt folytatott”.
1789-ben, a Bastille lerombolása után a királyi családnak Versailles-ból Párizsba kellett költöznie. 1791 júniusában megpróbáltak megszökni, de elfogták és visszavitték őket Párizsba. Az események hatására Marie Antoinette haja teljesen megőszült. Külföldi segítségben reménykedett, szerencsétlenségére azzal is megvádolták, hogy kiadta a francia haditerveket. A háború kitörése után, 1792 augusztusában férjével együtt a Temple börtönébe zárták, fiát elvették tőle. („XVII. Lajos” sorsa máig sem tisztázott, valószínűleg őt is meggyilkolták a börtönben.)
„Magukhoz hasonló, szürke időkben rendesen és jól megállták volna a helyüket. De ezzel a drámai feszültségű korral sem Marie Antoinette, sem XVI. Lajos nem tudott lépést tartani; becsülettel meghalni tudtak, erősen és hősiesen élni nem.” (Stefan Zweig: Marie Antoinette)
A Konvent 1792 szeptemberében eltörölte a monarchiát, „Louis Capet polgárt”, azaz XVI. Lajost 1793 januárjában halálra ítélték és kivégezték. Sorsát „Capet özvegye” sem kerülhette el: augusztusban a Concierge fogházba vitték, ahol kegyetlenül bántak vele. Méltósággal viselte a megpróbáltatásokat, azt is, amikor októberben a jakobinusok követelésére bíróság elé állították, és halálra ítélték.
A harminckilenc éves asszony 1793. október 16-án, déli negyed egykor hajtotta fejét a Concorde téren a „nemzeti borotva”, a nyaktiló alá. A kivégzés után még Hébert, a radikális jakobinusok vezetője is kénytelen volt elismerni, hogy „a szajha mindvégig bátran, szemtelenül viselkedett”. „Az osztrák asszonyt” jeltelen tömegsírba temették, a Bourbon-restauráció után sem lelték meg tetemét, csak egy félig elrohadt harisnyakötőből vélték azonosítani.
Tragikus életét számtalan regény és film dolgozta fel, 1938-ban Norma Shearer főszereplésével készült róla pazar film Amerikában, majd 2006-ban Sofia Coppola forgatott róla mozit Kirsten Dunst főszereplésével. Marie Antoinette életéről több világszerte ismert könyv jelent meg, köztük Stefan Zweig íróé, aki a tényeknek megfelelően írja le Mária Antoinette érzéketlen pazarlását, könnyelműségét, ugyanakkor mentséget is talál számára. Az asszony emberi nagyságát., erkölcsi erejét a nagy fordulat utáni megpróbáltatások hozták felszínre. Az író itt már egyértelmű részvéttel és nagyrabecsüléssel ábrázolja az egyre méltatlanabb körülmények között fogva tartott és a sikertelen szökési kísérlet után perében kegyelmet nem is remélhető királynét, aki a feldühödött francia nép vérszomjának áldozataként guillotine alatt végezte.
