„XVI. Lajos, kit méltán neveztek az «óhajtottnak» (le désiré), jólelkű, de kis tehetségű ifjú volt, kiben meg volt az őszinte szándék népe boldogítására, de kinek elhatározásai természetesen környezetétől függtek.” 260 éve született XVI. Lajos francia király.
„Különös gúnyja a sorsnak, hogy míg XVI. Lajos annyi elődjét bünös szenvedély tette tékozlóvá és a közjó ellenségévé, az ifjú királyt épen erkölcsi tisztasága, nejéhez való hűsége tette, természetes hajlandósága ellenére, a régi korhadt és kárhozatos rendszer fentartójává” – olvashatjuk az 1898 és 1905 között íródott Nagy Képes Világtörténetben a kétszázhatvan éve, 1754. augusztus 23-án, Versailles-ban született XVI. Lajos francia királyról.
XV. Lajos uralkodásának utolsó éveiben egyre erősebbek lettek a monarchiát bíráló hangok, a király pedig egyre közömbösebben viszonyult ezekhez – a fáma szerint az ő szájából hangzottak el a látnoki „Utánam az özönvíz” szavak. Amikor 1774. május 10-én elvitte a himlő, kevesen siratták meg alattvalói közül. A trónon unokája, a becsületes, de határozatlan és magának való XVI. Lajos követte – az ő feje a forradalom alatt hullott a porba.
-1779.jpg)
A magyar történészek és irodalmárok álta „az óhajtott” névvel illetett XVI. Lajos – valójában Bonaparte Napóleon bukása után a trónon Lajos fiatalon meghalt fiát követő XVIII. Lajos felvett neve lett a le Désiré -, az ember és az uralkodó egészen más volt, elődeinek hosszú sora a francia trónon. Az elődök többsége kiváló életművészként szerette a nőket, az ételt-italt és a merész kalandokat, irtózott az unalomtól, de ugyanígy a munkától és mindentől, ami elmélyedést kívánt. XVI. Lajos nem volt nagyszerű, mint I. Ferenc és IV. Henrik; nem volt sötét jellem, mint III. Henrik és XV. Lajos, a nagyapja; nem volt bölcs és ravasz sem, mint Fülöp Ágost és XI. Lajos, de lovag sem volt, mint XIV. Lajos.
Lajos nagyapja, XV. Lajos halálakor örökölte meg a francia koronát. A határozatlan és erélytelen Lajos nem volt felkészülve arra, hogy orvosolja a Franciaországra rázúdulni készülő bajokat, a királyság ugyanis az amerikai függetlenségi háborúban való részvétele után képtelen volt fizetni nemzetközi nagyravágyásait.
Ereiben sokkal több külföldi vér folyt, mint francia. Ha nem születik királynak, lelkiismeretes és alighanem elégedett kisiparos válhatott volna belőle. Egyetlen szenvedélye a vadászat volt. 1774-es trónra lépésétől, tizennégy évi uralkodása alatt összesen 35 falkavadászaton, 104 vaddisznólesen, 1207 szarvas- és 266 őzvadászaton vett részt. Naplójában jószerével csak vadászatokról olvashatók bejegyzések. A forradalom sorsdöntőnek bizonyult napján, a Bastille bevételének hallatán is csak annyit írt naplójába, hogy „rien” (semmi).
Ellenben pénztárkönyvét lelkiismeretes hivatalnokként vezette a feljegyzett krajcáros kiadásokat is. Emellett szívesen és jól olvasott angolul, főleg a történelem és a földrajz érdekelte. Az irodalom viszont egyáltalán nem, ami nagy hiányosságnak számított az ő korában. Mélyen vallásos volt, jószívű, jóindulatú és – hangozzék bármily különösen is – őszintén szerette népét. Fiatalon, nagyapja közvetítésével vette feleségül Mária Terézia lányát, Marie Antoinette (Mária Antónia) hercegnőt, akit később 2Madame Déficite”-ként is gúnyoltak. A fényűző versailles-i kastélyban élő Marie Antoinette imádta a változtatást és ismeretes a költekezést, a hatalmas versailles-i épületegyüttes egyik legszebb részében, a Grands Appartements termeiben ma is megtekinthető az 1757-ben elkészült szőnyeg, melyet a trónörökös feleségének szőtték, az 1783-ban átadott paravánt maga Marie Antoinette használta, Beneman királyi műbútorasztalos pedig XVI. Lajos számára remekelt két berakásos konzolasztalt. Az asszony költekezéssel teli története szomorú véggel zárult: a francia forradalomban XVI. Lajos után őt is a nyaktiló alá küldték.
Az utolsó kísérlet a csőd elkerülésére a rendi gyűlés összehívása volt, amelynek tagjai kikiáltották magukat teljhatalommal rendelkező nemzetgyűléssé, ezzel utat nyitva a francia forradalom előtt. A király vonakodott ezt elfogadni, de nem sokkal később, 1789. július 14-én Párizs népe megrohamozta a Bastille-t, és akkor már nem volt más választása. Ezt követően a királyi család kénytelen volt a mérhetetlenül fényűző Versailles-ból Párizsba költözni, ahonnan 1791-ben, ottfelejtve a forradalmat nyíltan bíráló bizonyítékokat, sikertelenül próbáltak megszökni. Ez megpecsételte a sorsukat.
1791 áprilisában a forradalom elől családjával külföldre indult, de felismerték és visszahurcolták őket Párizsba. Jóllehet XVI. Lajos – kényszer hatására – 1792-ben hadat üzent Ausztriának és a Tuileriákat ostromló csőcselék szeme láttára piros (jakobinus) sapkát húzott a fejére, mégis megfosztották hatalmától és a Temple-ba zárták. A királyban soha nem bíztak többé, 1792. szeptember 22-én a hatalom a Konventra szállt át, amely kimondta XVI. Lajos trónfosztását és kikiáltotta az I. Francia Köztársaságot.
„Mindezek után, amikor a király nem képes jót tenni, s megakadályozni az elkövetett rosszat, meglepő -e, hogy vissza akarta nyerni szabadságát, s biztonságba akarta helyezni családját?” (Részlet XVI. Lajos búcsúleveléből)
A Konvent 1793. január 17-én Robespierre, a „megvesztegethetetlen” indítványára elfogadta a XVI. Lajos – polgárként Capet Lajos) – elleni halálos ítéletet, amelyet négy nappal később, 1793. január 21-én nyaktilóval (guillotine) hajtottak végre a mai Place de la Concorde-on. Népszerűtlen felesége, Marie Antoinette, akit 1770-ben vett nőül, szintén a vérpadon végezte 1793. október 16-án. Fiuk, a trónörökös, akit a francia emigránsok XVII. Lajos néven királlyá kiáltottak ki, 1795-ben tízéves korában Temple börtöntoronyban halt mega jakobinusok fogságában.
Felhasznált irodalom:
Sonya Newlland: Császárok,királyok és királynők
